Vágólapra másolva!
Pars Krisztián kalapácsvetésben ezüstérmes lett a stuttgarti atlétikai Világdöntőben. A szombathelyi versenyző 79,37 méteres eredménnyel végzett a második helyen, csak a 79,99-ig jutott olimpiai bajnok szlovén Primoz Kozmus előzte meg. Pars egyúttal 20 ezer dollárt is nyert.

Az atlétikai Világdöntőbe három magyar versenyző jutott be, s azután, hogy szombaton diszkoszvetésben Kővágó Zoltán a negyedik, Máté Gábor pedig az ötödik helyen végzett, vasárnap kalapácsvetésben Pars Krisztiánt a papírforma szerint mindenképpen a dobogóra várhattuk.

Mint ismert, a Dobó SE 26 éves versenyzője az olimpián negyedik lett, ám azóta kiderült, hogy a Pekingben a második és harmadik helyen végzett két fehérorosz dobó - Vagyim Gyevjatovszkij és Ivan Tyihon - megbukott a doppingvizsgálaton, így az ezüstérem minden bizonnyal Szombathelyre kerül. Gyevjatovszkijék Stuttgartban természetesen nem indultak, így az idén egyaránt végig kiváló formát mutató olimpiai bajnok szlován Primoz Kozmus és Pars páros meccsére volt kilátás.

S így is történt. Pars első dobásánál a kalapács súrolta a hálót, de ezzel együtt is 77,77 méterig szállt, és az első sorozat után a magyar versenyző vezetett. A másodikban Kozmus 78,46-ig hajította a szert, ám Pars azonnal válaszolt, és 79,00-val visszaállt az élre. S ennek azért is nagy jelentősége volt, mert a Világdöntőben csak négy kísérletet lehet tenni. "Félidőben" az athéni olimpiai bajnok, Pekingben ötödik Kodzsi Murofusi állt a bronzérmes pozícióban, 78,08-cal.

A harmadik sorozatban Kozmus újra előzött, 79,29-et dobott, Pars kísérlete érvénytelen lett, Murofusi javított, de 78,84-nel nem lépett előre. A japán negyedikre rátett még egy lapáttal. 78,99-et ért el, vagyis egy centire megközelítette versenyzőnket, aki ezután ugyancsak javított, 79,37-tel zárt, és újra az első helyre került. Kozmus azonban a verseny legutolsó dobásával visszaszorította a másodikra, mert a szlovén 79,99-cel megnyerte a Világdöntőt. Ám a második helye után Pars sem lehet szomorú. A Világdöntő 3 millió dolláros összdíjazásából Kozmus 30 ezer, Pars 20 ezer, Murofusi 12 ezer dollárt kapott.

Eredmény, férfi kalapács:
1. Kozmus (szlovén) 79,99 m
2. PARS KRISZTIÁN 79,37
3. Murofusi (japán) 78,99