Vágólapra másolva!
Egy repülőút során elhagyta a pekingi olimpián szerzett aranyérmét Brendan Hansen amerikai úszó, aki egy nappal később visszakapta a medált.

Édesanyja elmondása szerint a kiváló mellúszó Philadelphiából utazott vissza otthonába, a texasi Austinba, s a 4x100 méteres vegyesváltóval megnyert aranyát a hátizsákjába tette. A gépen aztán a táskát a lábai közé helyezte, ám egy véletlen folytán az egyik zsebből kiesett az érem. Hansen csak kiszállás után vette észre veszteségét, s hiába jelentette a légitársaságnak az esetet, eleinte nem találták a medált.

A 100 és 200 méter korábbi világcsúcstartójának azonban nem kellett sokáig szomorkodnia, mert mint később kiderült az ülések alatt egészen a gép hátuljáig csúszott érmet egy hölgy utas megtalálta, s miután látta, hogy olimpiai aranyéremről van szó értesítette a rendőrséget.

Ott azt javasolták neki, hogy a Texas Egyetemet hívja fel, mert szinte biztos, hogy a térség olimpiai úszó érmesei oda járnak, vagy jártak, s ott edzenek. A tipp telitalálatnak bizonyult, s az egyetemről - miután a hölgy bevitte az érmet - fel is hívták Hansent arról érdeklődve, hogy nem hagyott-e el valami nagyon csillogó értéktárgyat.

Brendan Hansen később személyesen is találkozott a becsületes megtalálóval, akinek egy csekket nyújtott át, mire a hölgy megígérte neki, hogy jótékony célokra fordítja a pénzt.