Társoldalunk:

Meccslabdákat hárítva nyertek Pótáék a spanyolok ellen

2008.10.05. 13:26

A szentpétervári Európa-bajnokságon nőiasztalitenisz-csapatunk azután, hogy a szombati nyitó napon 3:0-ra verte a fehéroroszokat, majd a franciákat is, vasárnap az A csoport rangadóján ugyancsak 3:0-ra nyert a spanyolok ellen, így csoportelsőkét jutott a legjobb nyolc közé. Tóth Krisztináék számára a következő ellenfél, immár éremért, hétfőn az osztrák együttes lesz.

A tavalyi belgrádi Európa-bajnokságon aranyérmes női csapatunk vasárnap helyi idő szerint délelőtt 10 órakor - amikor Budapesten még csak 8 óra volt - lépett asztalhoz az ugyancsak két győzelemmel álló spanyolok ellen.

Az ibériaiaknál itt van ugyan a világranglista 30. helyén álló Shen Yanfei, ám kézsérüléssel bajlódik, s minden bizonnyal csak az egyéniben indul. Az ellenfél soraiban azonban így is akadt egy honosított kínai, de Zhu Fang "csak" 80. a rangsorban.

A nyitó összecsapáson hatszoros Európa-bajnokunk, Tóth Krisztina az első két játszmát elbukta Dvorak ellen, de sikerült fordítania 3:2-re úgy, hogy az ötödik szettben az ellenfelének meccslabdája is volt. Póta és Zhu találkozója azonban még drámaibb végkifejletű lett: Póta ugyancsak 3:2-re győzött, ám a 15-13-ra megnyert ötödik szettben ő öt meccslabdát hárított! S Lovas Petra is majdnem ugyanezt a bravúrt vitte végbe Ramirez ellen: 2:2 után a döntő játszmában 7-10-ről fordított 13-12-re, négy meccslabdát hárítva. Csapatunk így 3:0-ra nyert, és csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé.

Tóth Krisztina: "Szinte sajnálom az ellenfelemet, nem kellemes úgy kikapni, hogy végig vezet az ember... Nálam a döntő szettben 10-9-nél volt először az előny, addig nem nagyon éreztem rá Dvorak játékára. Szerencsére amikor a legfontosabb volt,  a végére azért megfordult az állás... Összességében azáltal, hogy a spanyoloknál Shen nem játszott, könnyebb dolgunk volt, de így is le a kalappal a csapat előtt, mert azt senki nem gondolta volna, hogy mindhárom csoportmeccsünket 3:0-val abszolváljuk."

Póta Georgina: "Bevallom, kicsit még szédelgek, egyelőre nem nagyon tudtam ráhangolódni arra, hogy hol is vagyok.... Pénteken délután érkeztünk, egyből edzettünk, egy nagy rohanás volt az egész, most pedig vasárnap délelőtt van, és már vége is a csoportküzdelmeknek. S ez a mai kezdés nekem nagyon korai volt..."

Lovas Petra: "Még nem tértem magamhoz a szívinfarktus után... A meccs közepén hihetetlenül felpörgött az ellenfelem, és kezdtem azt érezni, hogy egyre inkább megy el a hajó. S valami okból kifolyólag akkor azt hittem, hogy összesítésben csak 1:0-ra vezetünk, szóval, ha kikapok, akkor 1:1 lesz, és lehet, hogy rajtam úszik el az egész mérkőzés. És nem akartam, hogy így legyen! Utána persze rájöttem, hogy 2:0 az állás, akkor viszont azért puffogtam magamban, hogy milyen hülye vagyok... Azt azonban sajnáltam volna, ha oda az itteni veretlenségemnek, ezért összekaptam magam."

Téglás Péter szövetségi kapitány: "Az várható volt, hogy a franciákat megverjük, a fehéroroszok elleni 3:0 viszont mindenképpen bravúr, mint ahogy a spanyolok 3:0-s legyőzése is. Ezen a meccsen a lányok nem játszottak jól, mindhármójuknak akadtak rossz periódusaik, viszont küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak."

női csapat, A csoport, 3. forduló:
Magyarország - Spanyolország 3-0
Tóth Krisztina - Galia Dvorak 3:2 (-7, -7, 8, 6, 12)
Póta Georgina - Zhu Fang 3:2 (7, -9, -7, 7, 13)
Lovas Petra - Sara Ramirez 3:2 (7, -10, 12, -7, 11)

A csoport végeredménye
1. Magyarország 6 pont
2. Spanyolország 5
3. Franciaország 4
4. Fehéroroszország 3

A negyeddöntők párosítása (rajt hétfőn, magyar idő szerint 8 órakor):
Magyarország - Ausztria
Horvátország - Csehország
Olaszország - Románia
Hollandia - Spanyolország

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK