Vágólapra másolva!
Bonnban a 45. lépésben döntetlennel végződött a világbajnoki döntő kilencedik játszmája. Remek csatát vívott a címvédő Viswnathan Anand és kihívója, Vlagyimir Kramnyik. Az indiai világbajnok a párharc során ötödször is 1.d4-gyel nyitott, az orosz exvilágbajnok a félszláv védelem bonyodalmait vállalta fel. Kramnyik először nyerte meg a megnyitáselméleti párbajt, átvette a kezdeményezést, de nem tudta kihasználni esélyét. Anand 6-3-ra vezet, még fél pontra van szüksége világbajnoki címének megvédéséhez.  Kramnyik lesz a világos a hétfői tizedik játszmában.

A tavalyi mexikói nyolcfős világbajnoki döntő tízedik fordulójában ellenkező színelosztással csatázott a félszláv védelem egyik legbonyolultabb változatában Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik. Hárompontos előnyének birtokában az indiai világbajnok egy darabig vállalta a bonyodalmakat, majd behúzta a vészféket. Kramnyik átvette a kezdeményezést, de a kritikus pillanatban nem a legtöbb esélyt ígérő folytatásra szavazott.

A játszmát az interneten figyelő sakkrajongók nem unatkoztak, a www.foidoschesstv-n a párharcot követők a két világklasszis minden rezdülését is figyelemmel kísérhették. A különböző színű futók mellett Anand sikerrel védekezett, Kramnyik szemre szép tisztáldozata csak remihez vezetett.

A világbajnoki döntő sajtóközpontja már a kilencedik parti előtt kiadott egy közleményt, hogy amennyiben a párharc valamelyik résztvevője eléri a győzelemhez szükséges 6,5 pontot, akkor kis szünet után sor kerül a záróünnepségre, majd a sajtótájékoztatóra. A remivel Kramnyik reményei életben maradtak...

A világbajnoki döntő 9. játszmája:
Viswanathan Anand (indiai, 2783) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) döntetlen (Félszláv védelem, 45)