Vágólapra másolva!
A Bonnban szerda este befejeződött sakkvilágbajnoki döntőt, Viswanathan Anand címvédését elsők között értékelte a sakkozás legendás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov.  Az orosz exvilágbajnok felsőfokon dicsérte Anandot, hogy 1.d4-gyel játszható állásokat ért el, kihívóját, Vlagyimir Kramnyikot a tábla melletti munkára kényszerítette.  Kaszparov véleménye szerint Anand jobban készült, olyan állásokat kényszerített ellenfelére, amelyekben felülmúlta, megérdemelt győzelmet aratott, örül sikerének.

Pályafutását a 2005-ös linaresi tornagyőzelemmel befejező Garri Kaszparov nem szakadt el a sakktól. Bemutató mérkőzések mellett jelentős szakírói tevékenysége, interjúk sokasága jelzi, hogy figyelemmel kíséri a sakkvilág történéseit. Elsők között értékelte a világbajnoki döntőt, felsőfokon dicsérte a címét megvédő Viswanathan Anandot.

Kaszparov a 2005-ös San Luis-i 8 fős, kétfordulós világbajnoki döntő előtt is az egyik nagy esélyesnek tartotta Anandot, de igen elismerően szólt a végső győzelmet kiharcoló bolgár Veszelin Topalovról. Értékelte a bonyodalmakat felvállaló stílusát, győzelemre törekvését. Garri a 2007-es vb előtt egyértelműen Anandot tartotta az első számú esélyesnek, nagyon örült sikerének.

A bonni párharc előtt nem nyilatkozott az esélyekről, de nem lehetett kétséges, hogy nem 8 évvel ezelőtti legyőzőjének, Vlagyimir Kramnyiknak szurkol. Kaszparov soha nem bocsátotta meg felfedezettjének, hogy nem vállalta a visszavágót a londoni meccs után. Garri sokat segített Vlagyimirnek, már 1992-ben ragaszkodott ahhoz, hogy 17 évesen, a még csak FIDE-mesteri címmel rendelkező titánt beválogassák a manilai sakkolimpián szereplő és bajnoki címet szerző orosz válogatottba. Kramnyik a 9 partiból gyűjtött 8,5 ponttal hálálta meg a bizalmat.

Kaszparov 1995-ben New Yorkban a profi sakkvilágbajnoki címért Viswanathan Ananddal csatázott, és egyik szekundánsa Kramnyik volt. Garri 10,5-7,5-tel megnyerte a párharcot. Öt évvel később a londoni Braingames döntőt Kramnyikkal vívta, sokkolta a sakkvilágot, hogy Kaszparov játszmát sem tud nyerni 12 évvel fiatalabb riválisával szemben, és 15 éves uralkodás után két vereséggel és 13 remivel búcsút inthetett címének.

Kaszparovtól a bonni világbajnoki döntő előtt és közben sem adott interjút, nem értékelt, csak a párosmérkőzés után foglalta össze gondolatait "Nehéz helyzetben volt Kramnyik a 11. parti 1.e4 lépése után. Egy ilyen utolsó játszmának sajátos logikája van, össze sem lehet hasonlítani egy 2004-ben megjátszott szicíliai védelemmel" - mondta Kaszparov.

Gyanús lépésnek minősítette a 12...f5-öt, ami egyértelmű jelzés volt, hogy olyan állás jöhet ki, ami egyáltalán nem felel meg Kramnyik stílusának, szegényes, de kényszerű választásnak minősítette a spanyol megnyitás berlini változata, vagy éppen az orosz huszárjáték helyett. A végső állás elég kellemetlen volt sötét számára, ezt Kramnyik érzékelte, s ezért kínálta a döntetlent, ami Anand végső győzelmét jelentette.

"Az egész meccset Vishy jól játszotta, kivétel csak a 10. játszma volt, ahol koncentrációját veszítve olyan állásba kényszerült, ami megfelelt ellenfele stílusának. Választása, hogy 1.d4-gyel nyitott a meccsen - tökéletesnek bizonyult. Játszható, életerős pozíciókat kapott, amivel rákényszerítette Kramnyikot a tábla melletti munkára. Anand felkészültségben felülmúlta Kramnyikot. Ebből a szempontból emlékeztetett a 2000-es londonira meccsünkre" - emlékezett Kaszparov. Felvetette a logikus kérdést, hogy azzal a párharccal összehasonlítva Kramnyik mennyire jól készült fel, de azt nem tudta megmutatni? Lehetséges, hogy a berlini változat és a küzdelmek elkerülése jelentette volna számára az egyetlen járható terepet?

Kramnyik repertoárja világossal nem jelentette igazi kihívást Anand számára. Rámutathatott ellenfele gyengeségeire, rákényszeríthette olyan bonyolult pozíciók megjátszására, amelyekre képtelen volt. "A párosmérkőzés végeredménye véget vetett egy illúziónak, hogy ő egy nagy meccsjátékos. Már elvesztette erejét a defenzív játéka" - fogalmazott nagyon keményen Kaszparov.

"Az eredmény Anand és a sakk számára is kiemelkedő. Minden téren megérdemelte a győzelmet és együtt örülök vele. Nem lesz könnyű dolga az ifjú nemzedéknek, hogy leváltsa őt" - értékelte a világbajnoki döntőt a nagy előd Garri Kaszparov.