Vágólapra másolva!
Az 1951-ben még Tízek Bajnokságaként indult, de éppen húsz éve már Top 12 néven futó asztalitenisz-verseny históriájában vélhetően legnagyobb szenzáció született meg szerdán a Statisztika Marczibányi téri csarnokában. A férfiaknál ugyanis az eredetileg csak tartalék, 17 éves Kosiba Dániel győzött, a mezőny legfiatalabb indulója. A nőknél Molnár Zita harmadszor nyerte meg a tornát.

A rangjában a közvetlenül az országos bajnokság után következő Top 12 már kedden is meglepetéssel szolgált, hiszen a férfiaknál a címvédő, s 2006-ban is győztes Zwickl Dániel elvérzett a csoportküzdelmek során, az A jelű hatosban csak negyedik lett.

Az A csoportból Fazekas Péter és Molnár Krisztián, a B-ből Kosiba Dániel és Nagy Krisztián jutott be az elődöntőbe. Kosiba továbblépését nagy meglepetésként könyvelhettük el, hiszen a Wink AC 17 éves versenyzője a mezőny legfiatalabb résztvevőjeként csak Pázsy Ferenc visszalépése után a tartaléksorból állhatott asztalhoz.

A nőknél tulajdonképpen nem történt váratlan, Tóth Krisztina és Lovas Petra távollétében az A csoportból Póta Georgina és Fazekas Mária, a B-ből Kertai Rita és Molnár Zita lett elődöntős. Az A csoportban amúgy Fazekashoz hasonlóan Braun Éva és Pergel Szandra is három győzelmet és két vereséget jegyzett, közöttük a szettarány döntött. Szegény Pergel még szerdán nézőként is búslakodott a teremben....

Az elődöntők a férfiaknál némi közjátékkal kezdődtek, mert az egyik asztal felét a bemelegítés után (!) ki kellett cserélni. A még versenyben levők közül legelőrébb rangsorolt Fazekas Péteren azonban a csere sem segített, mert 4:3-ra kikapott Nagy Krisztiántól. Kosiba Dániel pedig újabb bravúrral szolgált, 4:2-re verte Molnár Krisztiánt.

Közben a nőknél is borult a papírforma. A párosban idén Tóth Krisztinával Európa-bajnoki címet szerzett Póta Georgina hiába vezetett 2:0-ra Molnár Zita ellen, a korábbi válogatott kecskeméti versenyző 4:2-re fordított, és kiejtette a világranglista 45. helyezettjét.

"Tudom, hogy mindenki úgy gondolta, nekem kell megnyerni a versenyt, de ez most nem jött össze... Az elmúlt napokban betegeskedtem, mégse akarom erre fogni, hogy kikaptam Zitától. Vele mindig élet-halál harcot vívunk, és most fejben szétestem... Az utóbbi időben nagyon sok versenyen indultam, és a Bundesliga is megterhelő. Korábban itthon a Statisztikával két nehéz meccsünk volt, a német bajnokságban pedig mindegyik mérkőzés az, és az év végére elfáradtam" - ismerte el a 3B Berlin Tishtennis légiósa.

Molnár viszont nem fáradt, mert a döntőben nagy csatában 4:3-ra legyőzte Kertai Ritát is, aki előzőleg az elődöntőben 4:1-re nyert Fazekas Mária ellen.

"A rangsor alapján harmadik voltam, de ez nem jelentett semmit, mert ezen versenyen nagyon kell figyelni. Az első napon rögtön öt meccs van, és olyan körbeverés is előállhat, hogy egyetlen vereséggel is kieshet az ember. Éppen ezért úgy voltam vele, hogy ha bejutok a legjobb négybe, akkor már elégedett leszek. Nem tagadom, Ginával szeretek játszani, mert mind a ketten kontrázunk, és ha ki is kapok tőle, élvezem a játékot. Rita stílusa már kevésbé fekszik nekem. Egy csoportban voltunk, és kedden ki is kaptam tőle, viszont bíztam benne, hogy most sikerül visszavágnom neki. Mert ha nagyjából azonos szinten van két versenyző, akkor hol az egyik nyer, hol a másik. Nagyon örülök, hogy a döntőben nekem sikerült győznöm, s 2004 és 2005 után harmadszor is megnyertem a Top 12-t" - fogalmazott mosolyogva Molnár Zita, kezében a győztest megillető hatalmas serleggel.

A férfi döntőt pedig megkoronázva a már eddig is szenzációs szereplését, Kosiba nyerte, 4:1-re legyőzve Nagy Krisztiánt. "Szerettem volna minél jobb eredményt elérni, és az is megfordult a fejemben, hogy jó lenne nyerni. Alaposan felkészültem a versenyre, ezért bizakodtam. Mondhatom, hogy a formán tökéletes volt, és a játékot is éreztem. Nem volt bennem semmi feszültség, mert már elég sok ifi világversenyen indultam, és ezeken megtanultam leküzdeni a lámpalázat. Eddig a tizenkettedik helyen álltam a magyar ranglistán, de szerintem most már bekerültem az első tízbe. Pénteken pedig indulok Madridba, az ifjúsági világbajnokságra, és remélem, hogy ott is jól szerepelek majd. A mostani győzelmem mindenesetre önbizalmat adott" - nyilatkozta az eddig legjobb eredményeként egyéniben ifi Eb-bronzzal rendelkező Kosiba Dániel. S a mostani teljesítményének az értékét növeli, hogy az edzője nem tudott jelen lenni a versenyen, és csak telefonon tartotta vele a kapcsolatot! Ám ahogy az újdonsült Top 12-győztes megjegyezte, ez sem okozott gondot...