Vágólapra másolva!

Jackson világcsúcsot úszott, Alshammaron sok volt a dressz

Joanne Jackson 4:00.66 perces eredménnyel világcsúcsot ért el 400 méteres női gyorsúszásban a sheffieldi brit bajnokságon. A svéd Therese Alshammar ugyan a saját maga által korábban felállított világcsúcsot döntötte meg 50 méteres pillangóúszásban, de utóbb megfosztották a rekordtól, mivel két dresszt viselt, ami pedig a nemzetközi szövetség (FINA) hétvégi döntése alapján tilos.   

A korábbi rekord Federica Pellegrini nevéhez fűződött, az olasz versenyző tavaly március 24-én, Eindhovenben 4:01.53-mal csapott a célba.

A tavaly ezen a távon ötkarikás bronzérmes Jackson mögött másodikként záró Rebecca Adlington, a szám - és a 800 méter - pekingi olimpiai bajnoka, ugyancsak a régi legjobbon belüli idővel, 4:00.89-cel zárt.

A svéd Therese Alshammar a saját maga által korábban felállított világcsúcsot döntötte meg 50 méteres pillangóúszásban, kedden az ausztráliai világbajnoki selejtezőversenyen, de utóbb megfosztották a rekordtól, mivel két dresszt viselt, ami pedig a nemzetközi szövetség (FINA) hétvégi döntése alapján tilos.

A 31 éves svéd úszónő, aki két hónapja edz Sydneyben, az előfutamban faragott saját, 2007. június 13-án, Barcelonában felállított 25.46-os idején, de utóbb a verseny szervezői kizárták. További javításra egyébként már nem is lett volna lehetősége, külföldiként ugyanis a verseny későbbi szakaszában nem szerepelhetett.

A FINA a szombaton zárult dubaji ülésén határozott arról, hogy egyszerre csak egy dresszt szabad felvenni. Az ausztrálok saját hatáskörben már a tavaly nyári, pekingi olimpia után érvénybe léptették a több mez használatát tiltó rendelkezést. Ezzel együtt komoly főfájást okozott nekik Alshammar, amit az is mutat, hogy mielőtt a svédek kiválóságát diszkvalifikálták volna, öt órán át tanácskoztak az esetről.

Alshammar először fellebbezni akart a döntés ellen, aztán mégis elállt a procedúrától, visszavonva beadványát. "Ha annyira feszes a dressz, hogy majd szétrobbansz benne, jó, ha még egyet magadra húzol belőle. Én egy hagyományosat vettem fel a versenyruhám alá, mert így kényelmesebb volt, amellett többet is takart a testemből - nyilatkozta Alshammar a svéd nemzeti televíziónak, hozzáfűzve, hogy a plusz úszómez nem segítette eredményességét. "Ez nem olyasmi, ami gyorsabbá tesz."

A svéd versenyző azt is mondta, hogy tudott az új FINA-szabályról, de nem volt benne biztos, hogy mikortól lép érvénybe a csak egyetlen mezt engedélyező regula.

Alan Thompson, az ausztrál úszók vezetőedzője egyetértett az európai versenyző kizárásával. "Nyilvánvaló, hogy a szabályok bármilyen megsértése csalás, márpedig ő két úszómezt viselt, amit a videofelvétel is egyértelműen bizonyít."

A hazaiak háromszoros olimpiai bajnok úszója, Stephanie Rice arról beszélt, nem hitte volna, hogy egy úszó ekkora hibát követhet el. "Meglepett, hogy valaki a FINA döntése után két dresszt is magára húz, és úgy versenyez" - mondta.