Vágólapra másolva!
Nem érzi magát felkészültnek a szombaton rajtoló Giro d'Italiára a Tour de France körversenyen hétszer győztes Lance Armstrong, aki tervei szerint hamarosan saját csapatában kerékpározik tovább.

"Szeretnék főszereplő lenni a Girón, de sokkal nyugodtabb lennék, ha lett volna még három hetem formába lendülni. Miután március 23-án kulcscsonttörést szenvedtem, majd túlestem a műtéten, még azt is megkérdeztem magamtól, hogy "kedves Lance, mit keresel még mindig a nyeregben?" - nyilatkozta a 37 esztendős, három és fél éves kihagyás után visszatért amerikai sztár.

A texasi kerekes a 2006-ban diadalmaskodó olasz Ivan Bassót nevezte meg az olaszországi viadal favoritjaként, saját jövőjét azonban nem a kazah Asztana istállónál képzeli el. "Szeretnék egy saját csapatot, amelyben én lennék a tulajdonos, a sportigazgató és a versenyző is. A gazdasági válság és a doppingbotrányok miatt nehéz pénzt szerezni a szponzoroktól, de júliusban már többet tudok majd mondani erről" - tette hozzá.

Armstrong múlt héten az új-mexikói Tour of the Gilán versenyzett, és második lett klubtársa, Levi Leipheimer mögött.