Vágólapra másolva!
Ismét pozitív kokaintesztet produkált Tom Boonen, az egyik legjobb belga profi országúti kerékpáros. A Quick Step csapat tájékoztatása szerint a flamand hatóságok két hete ellenőrizték versenyen kívül a 28 éves világbajnokot. Az együttes vezetősége a kontroll eredményének ismeretében jelezte, hogy a kerekest egyelőre nem nevezi semmilyen viadalra.  

A Paris-Roubaix viadalt áprilisban harmadszor megnyerő Boonen tavaly is lebukott, amikor vizeletmintájában kábítószer nyomaira bukkantak. Az eset miatt a világ legrangosabb körversenyének, a Tour de France-nak a szervezői nem engedték rajthoz állni, idén februárban egy belga bíróság vétkesnek találta, de nem szabott ki rá büntetést. A kiváló sprinter 2002-es profi bemutatkozása óta hat szakaszon diadalmaskodott a Touron - ahol 2007-ben a pontversenyt is megnyerte -, a Vueltán pedig két etapon lett első.