Vágólapra másolva!
A volt világelső Roger Federer két sima játszmában nyert a jelenlegi éllovas Rafael Nadal ellen a madridi salakpályás tenisztorna férfiversenyének döntőjében.

A svájci játékos 1 óra 29 perc alatt győzte le hazai közönség előtt szereplő riválisát, és ezzel 13-7-re szépített egymás elleni párharcukban. A 27 éves Federer idei első, pályafutása 58. ATP-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben.

Nadal vasárnapi kudarca előtt zsinórban 33. meccsét nyerte meg salakon, s ennek a remek sorozatnak vetett véget Roger Federer.

Érdemes felidézni, hogy a Nadaltól az elődöntőben vereséget szenvedett Novak Djokovic miképp emlékezett vissza a szombati mérkőzésre.

"Legközelebb két ütővel állok ki ellene meccslabdánál, akkor talán el tudok ütni mellette. Nem tudom, mit tehetnék, ha tudnám, akkor nyertem volna. Néhány labdamenetben még a képességeimet meghaladóan is játszottam, ezért különösen fájó, hogy mégsem bírtam legyőzni Rafát" - nyilatkozta a szerb játékos, aki idén negyedszer kapott ki Nadaltól. A spanyol sztár három meccslabdát is hárított a 4 óra 3 perces mérkőzésen (3:6, 7:6 (7-5), 7:6 [11-9)], amely a mestersorozat történetének leghosszabb háromszettes találkozója lett.

Nadal Djokovicot mind a kilenc eddigi találkozójukon megverte a vörös borításon.

férfi döntő:
férfiak (3,7 millió euró összdíjazás):
Federer (svájci, 2.) - Nadal (spanyol, 1.) 6:4, 6:4

Az orosz Dinara Szafina nyerte a madridi salakpályás tenisztorna 3,5 millió euró összdíjazású női versenyét, miután a vasárnapi döntőben két sima játszmában győzött a dán Caroline Wozniacki ellen. A 23 esztendős világelső idei második, pályafutása 11. WTA-trófeáját szerezte meg egyesben. Szafina múlt vasárnap Rómában diadalmaskodott.

női döntő:
nők (3,5 millió euró):
Szafina (orosz, 1.) - Wozniacki (dán, 9.) 6:2, 6:4

* * *

Teniszgálával egybekötött ünnepségen avatták fel vasárnap a már be is fedhető centerpályát Wimbledonban. Az ünnepélyes próbán olyan világsztárok, régi nagy bajnokok léptek fel, mint Andre Agassi, Steffi Graf, Tim Henman és Kim Clijsters.

A tető - eső esetén - nyolc-kilenc perc alatt borul rá a szentélynek is nevezett központi pályára. A bemutatóra szóló 15 ezer - 35 fontba kerülő - jegyet öt perc alatt kapkodták el a rajongók. "Vannak játékosok, akik egész pályafutásuk alatt csak arra készülnek, hogy egyszer itt teniszezhessenek" - mondta a gálán az amerikai Andre Agassi, aki 1992-ben diadalmaskodott Wimbledonban.