Vágólapra másolva!

Lassítás a szakadékba zuhant Giro-kerekes miatt

Nem számít be az összetett eredménybe a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, kilencedik szakasza.

Ezt a szervezők közölték, miután szombaton egy spanyol kerekes szakadékba zuhant, a versenyzők pedig emiatt úgy döntöttek, hogy visszafogott tekeréssel csökkentik az újabb sérülések lehetőségét a gyorsnak ígérkező városi körözésen.

A 34 éves Pedro Horillo mintegy 80 méteres mélységben állt meg, és csak a hegyimentők segítségével tudták kiemelni. Helikopterrel szállították a bergamói kórházba, ahol megállapították, hogy eltört a lába, továbbá térd-, mellkas- és fejsérüléseket szenvedett. A Rabobank versenyzőjét mesterséges kómában tartották, majd vasárnap felébresztették.

"Már magánál van, tudja mozgatni a kezét és a lábát is, de változatlanul súlyos az állapota" - jelentette be az istálló szóvivője.


A tét nélküli kilencedik szakaszt végül a brit Mark Cavendish nyerte, összetettben maradt a szombati sorrend.

A vasárnapi szakasz egyben tisztelgés volt Milánó városa előtt, ahol száz éve született meg a Giro.

Eredmények:
9. szakasz, Milánó-Milánó, 163 km:
1. Mark Cavendish (brit, Columbia) 4:16:13 óra
2. Allan Davis (ausztrál, Quick-Step) azonos idővel
3. Tyler Farrar (amerikai, Garmin) a. i.

Az összetettben (rózsaszín trikó):
1. Danilo Di Luca (olasz, LPR) 33:13:35 ó
2. Thomas Lövkvist (svéd, Columbia) 13 mp hátrány
3. Michael Rogers (ausztrál, Columbia) 44 mp h.

Hétfőn szünnap lesz.