Vágólapra másolva!
A Miskolci Nemzeti Színházban zajló Lékó Péter - Viswanathan Anand rapid párosmérkőzés második napján két döntetlen született. A harmadik sakkjátszmában Lékó vezette a sötét bábukat, és a szláv védelem egyik divatos változatában jó felkészüléssel gond nélkül biztosította a remit. A negyedik összecsapás során az indiai világbajnok ismét a Grünfeld-védelmet választotta. Nagymesterünk futópárjával kicsit jobban állt, de Vishy jól védekezett, és az érdekes csata pontosztozkodással zárult. Pénteken Lékó és Anand közönségtalálkozón vesz részt, majd szombaton folytatódik párharcuk.

Lékó Péter számára jól indult a párharc második játéknapja. A jó felkészüléssel gond nélkül remizett sötéttel. A divatos változatban Viswanathan Anand gyalogot áldozott. Elegendő ellenértéket kapott, de sötét királyszárnyi akciója biztosította a dinamikus egyensúlyt, majd a vezércsere után egymásra nézett a két nagymester, és remiben állapodott meg.

A párharc negyedik játszmájában Vishy Anand ismét a Grünfeld-védelmet választotta. Péter tért el az első partiban látott változattól, sokkal jobban játszható állást ért el a nyitásban.

Futópárja bizakodóvá tette, de az indiai világbajnok kissé kellemetlen pozícióban megtalálta a legjobb esélyt. A vezércsere után Péter mindent megkísérelt, hogy nyerésig fokozza tetszetős állását, de Vishy huszárja sikerrel ugrándozott, majd beáldozta magát, ezzel biztosította a döntetlent.

A második játéknap eredményei:
Viswanathan Anand (indiai, 2783) - Lékó Péter (magyar, 2751) döntetlen (Szláv védelem, 28)
Lékó Péter (magyar, 2751) - Viswanathan Anand (indiai, 2783) döntetlen (Grünfeld védelem)

A párosmérkőzés táblázata:

Forrás: [origo]