Társoldalunk:

Erdei nem kekeckedik

2009.07.02. 9:55

Januárban lépett utoljára ringbe Erdei Zsolt a WBO veretlen félnehézsúlyú világbajnoka, aki továbbra sem tudja, hogy mi lesz vele és miként alakul a karrierje.

Az biztos, hogy az augusztus 22-én rendezendő budapesti Universum gálán nem bokszol majd, de egyre kétségesebb a szeptember 12-i németországi rendezvényen történő fellépése is.

"Nem viseltek meg annyira az események a feleségemet jobban izgatja. A bizonytalanság bosszant, nem tudom mikor bokszolhatok. Hiányzik a bunyó. Kekeckedhetnék, hogy a kontraktusom szerint kétévente öt meccset biztosítsanak, én pedig 2007 óta csak kétszer léptem szorítóba, de nem vagyok a kötözködős fajta.

Ráadásul tudom mit köszönhetek az Universumnak, nélkülük nem tartanék itt. Amit ígértek teljesítették, világbajnok lettem. Tény, a menedzselésemben a biztonságon volt a hangsúly, ezért emlékeznek majd rám csak úgy: Erdei sokáig volt a WBO bajnoka, nem pedig úgy, mint aki több övet is begyűjtött, nagy ellenfelek kárára" - mondta Erdei a Blikknek.

Erdei a fentiek mellett azt is kijelentette, hogy 10-12 hetet kell készülnie egy világbajnoki címvédésre és a szeptemberi gáláig már csak 10 hét van, ő pedig semmi biztosat nem tud a jövőjéről. Mindezek ellenére nem szomorú, hiszen állítása szerint elégedett az életével és gőzerővel készül a civil pályájára is.

www.profiboksz.hu

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK