Vágólapra másolva!

Összemázolná ellenfelével a ringet a taxisofőr

Október 9-én, Belfastban kerül sor a Martin Rogan-Sam Sexton nehézsúlyú bokszmeccs visszavágójára. A civil foglalkozása miatt csak Bokszoló Taxisofőrnek becézett, látványos stílusa miatt rendkívül népszerű Rogan a meccs sajtótájékoztatóján verbálisan már kiutalta az első támadást riválisának.

"Művészi módon fogom veled összemázolni a ring borítását, jobb, ha elhiszed és már most felkészülsz rá! Ha az igazi harcos kiköpi a fogvédőjét, akkor már vesztett. Egy gyáva alak, csak egy gyáva alak köpködi ki meccs közben a foggumiját. Szét fogom morzsolni őt!" - üzent a belfasti illetőségű Rogan ellenfelének.

Kettőjük előző találkozója izgalmas csatát, majd szerencsétlen befejezést hozott, ugyanis Rogant, aki vezetett a pontozólapokon, a mérkőzésvezető sérülés miatt leléptette, miközben a TKO-vereség határán szédelgő Sexton számára kegyelmet gyakorolt.

Így ért véget az előző ütközet:


"Mindenki tudja, hogy azt a meccset már előzőleg le kellett volna állítani. Már totálisan kész volt. Bölcsődés gyerekek biztosabban állnak a lábukon, mint ő tette abban a menetben" - kommentálta az előző találkozó véleményes befejezését a 38 éves taxisofőr, aki 13 meccséből csak a Sexton ellenit vesztette el.