Társoldalunk:

Nagymesteri normát teljesített a 13 éves Rapport Richárd

2009.08.14. 18:59

Az Első Szombat-versenysorozat augusztusi nagymestertornáján szenzációs sikert ért el a 13 esztendős Rapport Richárd. A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp ezüstérmes csapatának tagja 9 partiból elért 7 ponttal teljesítette első nemzetközi nagymesteri normáját, s egyúttal nemzetközi mester lett. A Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet által támogatott Maróczy Géza Központi Sakkiskola egyik legnagyobb tehetségének edzői Lukács Péter, Ruck Róbert és Pintér József nemzetközi nagymesterek.

Az elmúlt években nagyon sokat fiatalodott a sakkozás élmezőnye. Szinte naponta olvashatunk újabb és újabb rekordról, hogy az ifjú titánok milyen életkorban értek el káprázatos sikereket. A Dzsermukban folyó Grand Prix-viadalon szereplő ukrán Szergej Karjakin tartja még mindig a rekordot, 12 évesen és hét hónaposan lett nagymester.

Magnus Carlsent jól ismerik a hazai sakkrajongók is, hiszen a norvég titán tavaly Lékó Péterrel Miskolcon rapid párosmérkőzést is játszott. 13 évesen és hét hónaposan lett nagymester. Fantasztikus pályafutása a holland tengerparti kisvárosban kezdődött meg. 2004-ben első lett a C versenyen, majd két év múlva megnyerte a B tornát, tavaly az örmény Levon Aronjannal holtversenyben már az első helyet osztotta, majd Bakuban, a Grand Prix-tornán végzett hármas holtversenyben az élen. Bámulatos gyorsasággal emelkedett Élő-pontja, másfél éve lépte át a 2700-as ponthatárt, most 2772-nél tart. Győzött már Bielben, Foroszban, kétszer volt második Linaresben, a Világkupán elődöntős, jelenleg a világranglistán 18 évesen a harmadik.

Az indiai Parimarjan Negi, a kínai Bu Xiangzhi is 13 évesen lettek nagymesterek.  13 évesek voltak. A következő korosztályt az azeri Tejmur Radzsabov vezeti, a krónikások szerint 3 nappal megelőzte a címszerzésben az ukrán Szergej Ponomarjovot. A Hollandiában élő, orosz állampolgárságú 14 éves Arish Giri az idei Wijk aan Zee-i nagymesterversenyen harmadik nagymesteri normáját teljesítette! Lékó Péter már csak a 9., Polgár Judit a 14. a rekorderek rangsorában.

A kínai Hou Ji-Fan éppen Polgár Judit korábbi rekordját döntötte meg azzal, hogy pár hónappal fiatalabban lett férfi nagymester. A nalcsiki női vb-n döntőt játszó kislány még nem is élt, amikor nagymesternőnk Robert Fischer rekordját döntötte meg.
Sokan a fiatalok előretörését azzal magyarázzák, hogy a számítástechnika betört a sakkozásba. A programok kezelése, a hatalmas adatbázisokban az eligazodás, az információk gyors feldolgozása a fiatalabb korosztály erőssége. Könnyebben döntenek a kritikus állásokban, pragmatikusabban gondolkodnak, pontosabban számolnak, ritkábban kerülnek időzavarba, gyorsabban pihenik ki a partik fáradalmait. 

Nagy öröm a magyar sakkozók számára, hogy a rekordokat döntögetők csoportjában Judit és Péter után végre van honi sakkéletünk képviselője is. A Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK sakkozója, Rapport Richárd 1996. március 25-én Szombathelyen született. A NUSI (Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet) által támogatott Maróczy Géza Központi Sakkiskolába 2006 júniusában vettük fel az első korosztályt, és Ricsiről már a felvételi előtt nagyon jó híreket kaptunk. Jól sikerült a bemutatkozása, már akkor széleskörűek voltak ismeretei, meggondoltan, de mégis nagyon gyorsan oldotta meg a feladatokat. 2006-ban első volt a 10 évesek korcsoportjában az EU-s bajnokságon, egy év múlva egy korosztállyal feljebb mindent megnyert a honi viadalokon. Diákolimpia, rapidbajnokság, majd a korcsoportos bajnoki címet is megszerezte. 2008-ban Harkányban a nyílt magyar bajnokságon a felnőttek között lett második. Számos nemzetközi viadalon nyerte el a legjobb ifjúsági sakkozónak kitűzött díjat. Sikerrel mutatkozott be a felnőtt válogatottban. Idén májusban a Mitropa-kupán debütált. 2006 októberében 2103 volt az Élő-pontja, három évvel később már 2401-nél tart. A 14 évesek korosztályában a világon a hatodik helyen jegyzik.

Megnyitási repertoárjának kidolgozásában elsősorban Lukács Péter segíti. A Maróczy Sakkiskolában Pintér József egyengette útját, de a szombathelyi Ruck Róberttel is gyümölcsöző a szakmai kapcsolata. A hagyományos Első Szombat versenysorozat augusztusi nagymesterversenyén végül második lett 12 partiból 8 ponttal, ami 2570-es performance-teljesítménynek felel meg. A szabályok szerint kilenc partiból már lehet normát csinálni, s ez Ricsinek sikerült, 7 pontja pályafutása első nagymesteri normáját jelentette.

Ricsi egy jól sikerült partijával és egy remek kombinációjával mutatkozik be az [origo] olvasóinak.

Rapport,R (2401) - Seres,L (2456)
Holland védelem [A89]

1.Hf3 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.0-0 Fg7 5.c4 0-0 6.d4 d6 7.Hc3 Hc6 8.d5 Ha5 9.b3! He4?!

Az elmélet jobbnak tartja a  9...c5 10.Fd2 Kh8 11.e4! fxe4 (11...Hxe4 12.Hxe4 fxe4 13.Hg5) 12.Hg5 a6 (12...Ff5 13.Ve1 b6 14.Bd1 Vd7 15.Hcxe4) 13.Ve1 b5 14.Hcxe4 Hb7 15.Fc3 Ff5 folytatást.

10.Hxe4 Fxa1 11.Heg5 c5

Világosra kedvező a 11...Fg7? 12.Hd4 változat.

12.e4!

1997-ben játszott Hernandez-Vallejo Pons partiban 12.dxc6 Hxc6 13.b4 Ff6 14.b5 He5 15.Hd4 Fxg5 16.Fxg5 Ve8 17.Hb3 Hf7 18.Fc1 folytatásban kompenzációja volt világosnak a minőségért.

12...fxe4

Az adatbázisban csak egy partit találtam a 12...Fg7 re. Világos előnybe került 13.Hh4 Fd7 14.exf5 gxf5 15.Be1 Bf6 16.Fb2-vel folytatva.

13.Hh4 Ff6 14.Fxe4 Fxg5 15.Fxg5 Bf6?!

Sötét szívesen azonnal visszaadná a minőséget. 15...Ve8 16.Be1 után sem lett volna könnyű a helyzete.

16.Be1 Vf8 17.Fxf6 Vxf6

Világos hadereje túlsúlyban a királyszárnyon. A sötét vezérszárny fejletlen, a huszár a5-ön igen szánalmasan áll.

18.Ff3! a6 19.Ve2 Kf8 

Forrás: [origo]

20.Fg4! Fxg4 21.Vxg4 b5 22.Be6 Va1+

Már nem volt védelem. [22...Vf7 23.Be4, 22...Vg7-re 23.Vf4+ Kg8 24.Vd2 Hb7 25.Vg5 Kf8 26.Hf5 gxf5 27.Vxg7+ Kxg7 28.Bxe7+ Kf6 29.Bxb7 bxc4 30.bxc4 Ke5 31.Bxh7 az egyik kecsegtető folytatás.

23.Kg2 bxc4 24.Vf4+ Kg8

Forrás: [origo]

25.Hxg6! és a tetszetős poénra sötét feladta.

Rapport,R (2401) - Tzermiadianos,A (2447)

Forrás: [origo]

29.e5!

A gyalogáldozattal világos nagy támadáshoz jut.

29...fxe5 30.Hxe5 Vxd4 31.Vg5

A kulcsmezőre, a g6-ra támad a világos haderő.

31...Bd8 32.Be2 Hc3

Ricsi 32...c5-re 33.Be3! Bd5 34.Vg3! c4 35.Fxg6! -ot tervezte.

33.Bee1

Még erősebb volt a 33.Be3 Bd5 34.Vg3! folytatás.

33...Bf8

Sötétnek az egyetlen reményt 33...c5! jelentette volna.

34.Hxg6 Vf6?

Azonnal veszít, de 34...hxg6 35.Vxg6+ Kh8 36.Be3 Vh4 37.Vxe6 is reménytelen volt.

Forrás: [origo]

35.Hxf8+! és sötét feladta

KAPCSOLÓDÓ CIKK