Vágólapra másolva!
Mivel a Nemzetközi Sakkszövetség nagyon szeretne bekerülni az olimpiai programba, a sakkozókra ugyanazok a doppingszabályok vonatkoznak, mint például a dobóatlétákra. Csakhogy a sakkozók sokszor idősebb emberek, ennélfogva több olyan egészségügyi problémájuk is lehet, amelyre a doppinglistán szereplő gyógyszereket kell szedniük. Egyesek pedig nehezen viselik az egyre szigorúbb ellenőrzéseket is. 

Hétfőn, a Szegeden megrendezett 59. férfi sakkbajnokság 8. játéknapjának reggelén doppingellenőrök jelentek meg a Novotel Hotelben, a viadal három résztvevőjét ellenőrizték. Magyarországon ez volt az első alkalom, hogy nem egy sakkverseny után került sor a doppingvizsgálatra, hanem rajtaütésszerűen érkeztek az ellenőrök.

Úgy tűnik, a sakkozóknak a jövőben szigorúbb eljáráshoz kell hozzászokniuk, noha már eddig is adódtak bonyodalmak a doppingellenőrzésből. A tavalyi drezdai sakkolimpia utolsó fordulójában az éremesélyes ukrán férfi válogatott 3,5-0,5-ös vereséget szenvedett az amerikai együttestől, és csak negyedik helyen végzett. Az ukrán csapat kálváriája nem ért véget a súlyos vereséggel, kisorsolták őket doppingvizsgálatra, de a szinte eszét vesztő Ivancsuk ezen nem jelent meg, sőt elérhetetlenné vált. A www.chessbase.com honlap akkor szemtanúkra hivatkozva írta, hogy Ivancsuk kirohant a versenyteremből, és elkezdte rugdosni a sportcsarnok egyik tartóoszlopát. Ezt akkora erővel tette, hogy kész csoda, hogy törés nélkül megúszta kitörését. Nehéz helyzetbe hozta a Nemzetközi Sakkszövetséget (FIDE), hiszen vagy megsemmisíti az ukrán csapat minden eredményét, és Ivancsukot kétéves eltiltással sújtja, vagy kivételt tesz, és ezzel vét a Nemzetközi Olimpiai Bizotság (NOB) doppingszabályzata ellen.

A FIDE vezérkara nagyon sokáig kereste a megoldást, s végül salamoni döntéssel a mérkőzést vezető bíró és Ivancsuk közti nyelvi problémákkal magyarázta, hogy az akkor a világranglistán harmadik nagymester megtagadta a doppingvizsgálatot. Az incidens azért nem múlt el nyomtalanul, hiszen Ivancsuk először a nankingi szuperversenyen, majd a Corus-tornán is az utolsó helyen végzett. Pályafutása végét jelentette volna, ha eltiltják, a határozat értelmében azonban Wijk aan Zee-ben pótolhatta a mintaadást.

A NOB kedvében járni

Noha több országban már korábban is voltak rá példák, a FIDE a Nemzetközi Olimpiai Bizottság társult tagjaként a 2001-es moszkvai kieséses rendszerű női és férfi világbajnokságon vezette be a doppingvizsgálatot. Menet közben sorsolással 4-4 sakkozót ellenőriztek, majd az elődöntőbe kerülteket ismét vizsgálták. Azóta a vb-ken, sakkolimpiákon rendszeres a mintavétel, amelyre sorsolással választják ki a sakkozókat.

Habár a sakkozók értelemszerűen semmire sem mennének az élsportban használt teljesítménynövelők jelentős részével, a tiltott szerek listája számukra is ugyanaz, mint az olimpiai sportágak esetében. A FIDE elsősorban azért fogadta el a NOB doppingszabályát, mert régóta szeretne bekerülni az olimpiai programba, ezt a törekvését azonban mindeddig nem koronázta siker.

Ivancsuk drezdai esete után Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője úgy nyilatkozott, hogy a szellemi sportok közül a sakk és a póker lehet "fertőzött terület". A felettes sporthatóság és a magyar doppingellenes szervezet jelezte, hogy 2009-től a magyarországi doppingellenőrzéseket kiterjesztik az államilag elismert szellemi sportágakra, (mindenekelőtt azokra, amelyek 2008-ban Pekingben a Szellemi Sportok Világjátékán szerepeltek) tehát a sakkra is. A doppingellenőrzést végző szervezetek elvárják az ellenőrzésre kijelölt sportolóktól és a sportvezetőktől, valamint a sportversenyek szervezőitől, hogy a rendelkezésükre álljanak és együttműködjenek. Ennek elmaradása doppingvétség elkövetését eredményezheti, ami a sportoló fegyelmi felelősségre vonásával és hosszabb idejű eltiltásával, továbbá a sportág állami támogatásának megvonásával járhat.

Matt után mintaadás

Nagymester még soha nem bukott meg doppingvizsgálaton, a sakkozók egy része ugyanakkor rosszul tűri az ellenőrzéseket, sokaknak még szokatlan, hogy vizeletmintát kell adniuk, mások nem értik, miért van erre szükség. Előfordul, hogy a versenyzők az utolsó lépés után egy ideig még parti hatása alatt állnak, ilyenkor nem mindegy az sem, hogy ki és hogyan hívja el őket az ellenőrzésre.

A FIDE orvosi bizottságának vezetője az angolok sokszoros olimpikonja, nemzetközi nagymesternő, dr. Jana Bellin, aki valamikor cseh színekben versenyzett Jana Malypetrova néven. A tavalyi női vb-n, Nalcsikban is találkoztunk, sikerrel megoldottuk a doppingvizsgálatot. Akinél kicsit nehezebben ment a mintaadás, jól elbeszélgethetett Janával a sakkozás dolgairól. Volt, aki könnyebben viselte, hogy kisorsolták, másokat a csapatvezetésnek kellett győzködnie. Így volt ez a torinói sakkolimpián is, ahol a kínai ezüstérmes csapat legjobbját a társak vidáman kísérték el, míg az orosz Peter Szvidlert az izraeli válogatottól elszenvedett vereség után nehéz volt együttműködésre bírni.

Hogy doppingolhat egy sakkozó?

A sakkban nyilvánvaló stimuláló szerek, illetve drogok jöhetnek szóba valódi teljesítményfokozó eszközként. Annak idején korlátozni kellett a kávé és a kóla fogyasztását, és egyeseknél az alkohol is egyfajta doppingszer volt: mámorban könnyebben szánták rá magukat egy-egy áldozatra. Régebben előfordult, hogy egy játékos termosszal a kezében ült oda az asztalhoz, manapság azonban legfeljebb két kávé vagy kóla fér bele a szabályok adta keretbe.


A Doppingellenes Világszervezet (World Anti-doping Agency, rövidítve: WADA) első alkalommal 2003-ban elfogadott Nemzetközi Doppingellenes Szabályzatának módosított változata 2009. január 1-től lépett hatályba. Ugyanettől az időponttól érvényes a 2009. évi dopping tiltólista, mely a sportolók számára tiltott anyagok és módszerek felsorolását tartalmazza. Ezt a listát 2003 óta minden évben megújították. Az ellenőrzések történhetnek váratlanul vagy előre bejelentve, versenyen vagy versenyen kívüli időszakban. Doppingellenes ellenőrzést tarthat a WADA, a FIDE (külföldön és Magyarországon egyaránt) és a MACS.

Doppingellenőrzésre a sakksportban is elsősorban az élversenyzők egy rendeletileg meghatározott szűkebb csoportjába tartozóknak kell számítaniuk, akiknek emiatt folyamatosan tájékoztatniuk kell a MACS-ot mindenkori elérhetőségükről és várható tartózkodási helyükről, akár hetekre előre.

Óvatosan a szemcseppel!

Az érvényben lévő dopping tiltólista a Magyar Sakkszövetség honlapján, a Szabályzatok menüpontnál megtalálhatóak. Ajánlatos, hogy a magasabb Élő pontszámú versenyzők rendszeres vagy alkalmi gyógyszerszedés esetén ellenőrizzék azt, hogy az adott gyógyszer nem szerepel-e a tiltólistán.

Ez a veszélyforrás a sakkban sokkal jobban jelen van, mint más sportágakban, ahol szintén megesik, hogy egy-egy sportoló figyelmetlenségből, például egy influenza elleni gyógyszerrel viszi be a szervezetébe a doppingot.

A sakkozók átlagéletkora jóval magasabb, mint a legtöbb sportág versenyzőié, az élmezőnyben sok nagymester negyven körül jár, de akadnak idősebbek is, akik nyilvánvalóan más egészségi állapotban vannak, mint egy huszonéves atléta. Kramnyiknak gerincbántalmai vannak, mások magas vérnyomással küzdenek, gyógyszereik azonban szerepelnek a tiltólistán, így nekik "gyógyászati célú mentességért" kell folyamodniuk az illetékes hatósághoz. A cikk szerzője nemzetközi sakkversenyek főbírójaként is tevékenykedik, és gyakorta szép kis paksaméta gyűlik össze nála, amíg valamennyi versenyző igazolását sikerül begyűjteni.

De nem árt vigyázni a többi készítménnyel sem, sokan például könnyű altatókat szedtek, hogy ki tudják pihenni magukat két parti között - ezekről többniyre le kellett mondaniuk. A cikk írása közben jutott csak eszembe, hogy megnézzem, nincs-e rajta esetleg az a szemcsepp is doppinglistán, amelyet immár majd' tíz éve használok. Mint kiderült, rajta van, nagy szerencse, hogy eddig megúsztam az ellenőrzést az országos csapatbajnokságokon.