Vágólapra másolva!

Lakatos nem bírta a kazah pofonokat

Nem jutott be a legjobb nyolc közé a milánói ökölvívó-világbajnokságon a harmatsúlyú (54 kg) Lakatos Krisztián, miután hétfőn vereséget szenvedett a kazah Kanat Abutalipovtól. A 21 esztendős pécsi bokszolóra háromszor is számoltak, majd a harmadik menetben, 5-21-es állásnál kihirdették a döntő fölényt. A 69 kg-ban szereplő Bacskai Balázs is búcsúzott.

"Vitathatatlan, hogy ki volt a jobb, ennek ellenére Krisztián sokat fejlődött. Néhány hónapja, az Európai Unió bajnokságán még nem sok vizet zavart, itt viszont haladt egy fordulót" - mondta Kovács László szövetségi kapitány.

A 69 kg-ban szereplő Bacskai Balázs kikapott az orosz Andrej Zamkovojtól a nyolcaddöntőben, s ezzel szintén kiesett. A korábbi junior világbajnok - a nemzeti szövetség tájékoztatása szerint - ezúttal nem bokszolt jól, orosz riválisa mindenben felülmúlta, így a 21 éves magyar bokszoló 15-3-ra, simán veszített.

"Nem így terveztem" - mondta röviden a meccs után az európai uniós bajnokság idei győztese.

Eredmény, 54 kg, nyolcaddöntő:
Kanat Abutalipov (kazah) - Lakatos Krisztián - döntő fölény a 3. menetben

69 kg, nyolcaddöntő:
Andrej Zamkovoj (orosz) - Bacskai Balázs 15-3

Kedden három magyar, Kalucza Norbert (51 kg), Káté Gyula (64) és Darmos József (91) lép ringbe, szintén a legjobb nyolc közé kerülésért.

* * *

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága hétfőn jóváhagyta azt a korábbi javaslatot, mellyel a férfiaknál 11-ről 10-re csökkentik a súlycsoportok számát. Erre a lépésre azért volt szükség, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) augusztusban felvette a női ökölvívást a nyári játékok műsorába, ám csak úgy, ha a férfiaknál csökken az indulói létszám.

A nők három kategóriában (légsúly - 51 kg, könnyűsúly - 60 kg, középsúly - 75 kg) küzdhetnek majd az olimpián, míg a férfiak mostantól tízben.

A friss döntés szerint a csökkentést úgy oldják meg, hogy a könnyűsúlytól (60 kg) lefelé az eddigi négyből (48, 51, 54, 57 kg) hármat csinálnak a súlyhatárok egy-egy kilóval történő felemelésével (49, 52, 56 kg).

Mivel szükség van egy átállási időszakra is a kvalifikációs versenyek miatt, már 2010 szeptember elsejétől életbe lépnek az új kategóriahatárok az összes, AIBA által rendezett versenyen. Így tehát már a 2011-es puszani férfi világbajnokságon is tíz súlycsoportban rendeznek versenyeket.

Az új súlycsoportbeosztás, zárójelben a londoni olimpián indítható versenyzők számával: 49 kg (26 bokszoló), 52 kg (26), 56 kg (28), 60 kg (28), 64 kg (28), 69 (28), 75 (28), 81 (26), 91 (16), +91 (16)