Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) november 20-án vagy 21-én dönt a berlini világbajnokság női 800 méteres számát megnyerő Caster Semenya sorsáról, aki a verseny után szexvizsgálaton esett át.

"Még zajlik az eredmények kiértékelése" - jelentette ki csütörtökön Pierre Weiss IAAF-főtitkár. "Egyértelmű, hogy Semenya nő, de lehet, hogy nem száz százalékig. Utána kell járnunk, hogy származhatott-e előnye az esetleges interszexualitásából."

Forrás: AFP

A 18 éves dél-afrikai futó - aki hazájában azóta nemzeti hős lett - a semmiből tűnt elő három héttel az augusztusi vb előtt, és 1:56.72 perces idővel szerzett aranyérmet. Férfias külseje, illetve mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita. A kínos vizsgálatok miatt edzője, Wilfried Daniels hétfőn bejelentette visszavonulását.

Weiss nevek említése nélkül elmondta: 2005 óta nyolc női sportoló nemét ellenőrizte az IAAF, és négyüket felszólította pályafutásának befejezésére.