Vágólapra másolva!
Pert nyert korábbi klubja, az MTK-Erzsébetváros ellen Kovács Katalin kétszeres olimpiai és 27-szeres világbajnok kajakos. A Fővárosi Bíróság megsemmisítette az egyesület elmarasztaló fegyelemi határozatát, és kötelezte az MTK-t a perrel okozott költségek megtérítésére.

Az MTK-Erzsébetváros még a pekingi olimpia előtt indított fegyelmi eljárást Kovács ellen, aki a válogatókon nem klubtársaival ült egy hajóba - volt trénere, Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával -, és ezzel az egyesület megítélése szerint cserbenhagyta az MTK-t. Kovácson kívül még Paksy Tímea és Fazekas Krisztina állt az MTK alkalmazásában, a klub álláspontja szerint Kovácsnak velük kellett volna rajthoz állnia, ő viszont - miután elhagyta Fábiánnét - Janics Natasát, Kozák Danutát és Szabó Gabriellát választotta. Ez a négyes később ezüstérmet szerzett Pekingben.

A fegyelmi testület úgy határozott, megvonják Kovács több mint egymillió forintos prémiumát, októberben pedig az a határozat született, hogy a klub nem hosszabbítja meg Kovács 2008. december 31-én lejáró szerződését. A klasszis kajakos ezt követően a Domino-Honvédhoz igazolt, amelynek versenyzőjeként idén négy vb- és három Eb-aranyat nyert.

A Fővárosi Bíróság ítéletében kiemelte: "Köztudomású tény, hogy 2008 áprilisában Kovács Katalin és akkori edzője szakítottak egymással, így erre 2008 júniusában az MTK a fegyelmi eljárását nem alapozhatta. Azt a fegyelmi eljárási szabályzatot, amelyen a fegyelmi határozat alapult, csak 2008. május 28-án fogadta el az MTK elnöksége, így ennek rendelkezéseit nem alkalmazhatták volna az eljárás során. Ráadásul a kiszabott fegyelmi büntetést még ezen utóbb elfogadott fegyelmi szabályzat sem ismeri."

A hétfői ítélet nem jogerős.