Vágólapra másolva!
A hétvégén akár világcsúcsnak is tapsolhatnak Százhalombattán a rövid pályás úszó országos bajnokságra látogatók, legalábbis Verrasztó Zoltán nem zárta ki annak lehetőségét, hogy lánya, Evelyn megdöntse saját, Moszkvában felállított rekordját 200 vegyesen.

Erre a számra rögtön a nyitónapon kerül sor, de természetesen a továbbiakban is megannyi érdekesség várható, hiszen a teljes honi élmezőny ott lesz a rajtnál, Hosszú Katinka kivételével. A világbajnoknő nem tud hazatérni Los Angeles-i tanulmányai miatt, ugyanakkor mindenki más, így Cseh László, Gyurta Dániel, Kis Gergő, a Verrasztó testvérek, Jakabos Zsuzsanna és a többi kiválóság egyaránt harcba száll az érmekért.

"Evelyn a kemény edzőtábori munka után, gyakorlatilag két nap lazább tréning után érte el Moszkvában a világrekordot, ezen a héten még visszább vettünk az adagokból, azaz jól úszhat ő is, a többiek is" - mondta a Jövő SC szakmai főnöke, Verrasztó Zoltán.

A másik nagy műhelyben, a Kőbánya SC-nél akad némi gond, hiszen több klasszis egészségügyi gondokkal küzd: Bernek Péter fáradásos lábtörése miatt hat hete szenved, Dobár Éva az egész őszt végigbetegeskedte, míg Kovács Norbert a hét elején kapott vírusos gyomorfertőzést.

Turi György tehát nem túl boldog, mindazonáltal a többiektől jó szereplést vár: "Cseh Laci tizenhárom számban indul, komoly edzésnek veszi a versenyt, melynek során a terhelésen van a hangsúly egy hónappal az Európa-bajnokság előtt. Mi inkább edzünk, nem bravúrkunsztokra törünk csodadresszekben."

Turi elmondta még, hogy fiataljaik, Dara Eszter, Kozma Dominik és Pulai Bence egyaránt jól dolgozott a fűzfői edzőtáborban, azaz tőlök is jó teljesítményt remél.

A római aranyérmes, Gyurta Dániel szintén remek formában várja az ob-t: "úgy gondolom, jól sikerült az eddigi felkészülés, remélem, ez az eredményen is meglátszik majd", közölte a kiváló mellúszó, aki fő úszásnemében mindhárom távon rajthoz áll, továbbá az edzője által felkínált további lehetőségek közül az 1500 gyorsra szavazott, bár elmondása szerint "inkább a pályát fogom foglalni öcsém, Gergő mellett, aki kirobbanó formában van."

Kiss László szövetségi kapitánynak mindenesetre alaposan feladhatják majd a leckét a versenyzők, hiszen 15 fős lesz az december közepén esedékes isztambuli Európa-bajnokságon résztvevő válogatott - bekerülni pedig elsősorban az ob-n mutatott teljesítmény alapján lehet.

"Jó versenyeket várok, kimagasló teljesítményeket, és azt hiszem, csúcsdöntésben is lesz részünk nem is egy alkalommal. Egy biztos, a körülményeken nem fog múlni, elvégre Vezér Mihály polgármester úr és csapata mindent elkövetett annak érdekében, hogy a bajnokság a lehető legmagasabb színvonalú legyen. És úgy gondolom, akárcsak tavaly, az idén is emlékezetes versenynek leszünk majd szemtanúi."