Vágólapra másolva!
Valószínűleg véget ért Balzsay Károly profi karrierje az Universumnál, a magyar ökölvívó a söldeni gálán megosztott pontozással vereséget szenvedett klubtársától, Eduard Gutknechttől a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális címéért rendezett találkozón. Bedák Zsolt kiütéssel őrizte meg veretlenségét és lett a WBO kispehelysúlyú interkontinentális bajnoka.

Balzsay Károlynak valószínűleg nincs már jövője az Universumnál, a magyar ökölvívó elszenvedte második vereségét is a klubnál. Balzsay megosztott pontozással maradt alul klubtársával, Eduard Gutknechttel szemben a söldeni gálán, pedig ezen a találkozón múlt, hogy ezentúl melyik ökölvívót tolják előtérbe.

A tét a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális címe volt, amelyet Gutknecht még Budapesten szerzett meg egy brazil ökölvívó ellen. Noha korábban 17 meccséből 17-et nyert a kazah származású német, Balzsay nem volt esélytelen, hiszen amatőrként kétszer is legyőzte riválisát, egyszer döntő fölénnyel.

Langyos iramban kezdődött a meccs, de az teljesen biztos, hogy Balzsay a találkozó első harmadát, de talán a felét is uralta. Alacsony volt a színvonal, de Balzsay talált többet és tisztábban, Gutknecht nem tudott igazán közel kerülni hozzá. A hetedik-nyolcadik menetben kicsit fáradni látszott Balzsay, a német egyre többször találta el, de mindig volt válasza.

A kilencedik menettől már inkább Gutknecht dominált, Balzsay elfogyott a végére, de a korábbi menetekben látszólag megszerezte azt az előnyt, amely elégnek tűnt a diadalhoz. Biztos az is, hogy az utolsó két menet a felbátorodó németé volt, a pontozók mégis meglepő döntést hoztak.

Figyelembe kell venni, hogy egy német klub sorsdöntő meccsét vívta egy német és egy magyar öklöző, ám az egyik pontozólapon szereplő 116-112-es eredmény reálisan nem jöhetett ki a ringben. Talán a 115-113 sincs teljesen rendben, inkább annak a pontozónak lehetett igaza, aki 116-113-mal Balzsaynak adta a mérkőzést, de lehet, hogy közelebb volt a döntetlenhez.

Égbekiáltó csalásról így sem lehet beszélni, ahogy az RTL Klub szakértői is kiemelték, Balzsay annyira nem volt meggyőző, közelharcban kifejezetten gyengének tűnt és nem vállalt túl sokat. Valószínűleg így is nyert, de a pontozók csak akkor látták volna jobbnak, ha bedarálja Gutknechtet.

"Úgy érzem, pontozással győztem" - nyilatkozta Balzsay. "Az első hét menet biztosan megvolt, Fritz Sdunek is nyugtatgatott, hogy a pontozás rendben van. Belülről nekem is az jött le, hogy semmiképp sem vagyok hátrányban, nem értem az eredményt. A negyedik-ötödik menetben beugrott a Stieglitz elleni találkozó, de hamar elhessegettem a rossz gondolatokat, erővel bírtam, bár Gutknecht kicsit átragasztotta rám a stílusát. Nagyon jó kérdés, hogy mi lesz most, hazamegyek, alszom egyet az egészre, aztán lesz egy nagy beszélgetésem az Universummal. Majd meglátjuk, mi lesz, most nem tudok dönteni."

A kispehelysúlyú interkontinentális címmeccsen Bedák Zsolt megőrizte veretlenségét, pedig eddigi legkomolyabb ellenfele, a fülöp-szigeteki Ramie Laput várt rá. Hat meneten keresztül teljesen kiegyensúlyozott volt a meccs, a hetedikben azonban Bedák váratlanul lecsapta ellenfelét: egy összekapaszkodás után bevitt egy kíméletlen balhorgot, Laput összerogyott, a mérkőzésvezető pedig kiszámolta a fülöp-szigetekit. Bedák, aki a WBO Európa-bajnoki címe mellé gyűjtötte be újabb övét, pályafutása 15. győzelmét aratta, az ötödiket kiütéssel, és nagyon valószínű, hogy hamarosan komoly vb-címmeccsen bizonyíthat. Laput 2002 májusa után szenvedett újra vereséget.

"Kipattant a balhorog" - mondta Bedák. "Nem akartam kiütni, de így sikerült, úgy éreztem, jobb vagyok. A fiamnak szombaton van a születésnapja, megvan az ajándék!"