Vágólapra másolva!
Az oroszországi Hanti-Manszijszkban a Világkupa döntőjének rájátszását drámai csata után a 41 esztendős izraeli Borisz Gelfand 5-3-ra megnyerte a 26 esztendős FIDE exvilágbajnok ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen. Összesítésben Gelfand 7-5-re győzött, és világbajnokjelölt lett. Az első helyen kiemelt nagymester a viadal doyenje volt, megérdemelt győzelmet aratott. Jól ismert megnyitáselméleti felkészültsége nagy rutinnal párosulva aratott diadalt.

A várakozásnak megfelelően óriási küzdelmet hozott a Világkupa döntőjének rájátszása. Izgalmas partik, az idő szorításában időnként nagy hibák. A négyjátszmás rapidmeccsen 25-25 perc gondolkodási idejük volt a küzdő feleknek és lépésenként 10-10 másodperc. Az első partiban még óvatosak voltak a nagymesterek, Ruszlan Ponomarjov minimális előnyét Borisz Gelfand hatástalanította. A második összecsapást Gelfand megnyerte, majd nem kis szerencsével remire mentette a harmadik játszmát. Ponomarjov azonban nem adta meg magát, nagy bonyodalmak után az idegesen játszó Gelfandot sötéttel győzte le, s ezzel kiegyenlített.

Következtek a villámpartik, két-kétjátszmás meccsek. Gelfand kiütéses győzelemmel kezdett, de Ponomarjov ismét kiegyenlített. Újabb sorsolás, Gelfand volt a világos a 11. játszmában és győzelmére már nem volt válasza Ponomarjovnak. A világbajnoki címért 1990 óta harcoló Gelfand sikerekben gazdag pályafutásának egyik legnagyobb sikerét érte el.

A Világkupa döntőjének végeredménye:
Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2739) - Borisz Gelfand (izraeli, 2758) 5 - 7 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 -1, 0 - 1)

A rájátszás eredményei:
Rapidpartik:
Ruszlan Ponomarjov - Borisz Gelfand döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 51)
Borisz Gelfand - Ruszlan Ponomarjov 1 - 0 (Katalán megnyitás, 52)
Ruszlan Ponomarjov - Borisz Gelfand döntetlen (Elfogadott vezércsel, 64)
Borisz Gelfand - Ruszlan Ponomarjov 0 - 1 (Benoni védelem, 41)

Villámjátszmák:
Borisz Gelfand - Ruszlan Ponomarjov 1 - 0 (Szicíliai védelem, 21)
Ruszlan Ponomarjov -Borisz Gelfand 1 - 0 (Elfogadott vezércsel, 34)
Borisz Gelfand - Ruszlan Ponomarjov 1 - 0 (Elfogadott vezércsel, 58)
Ruszlan Ponomarjov -Borisz Gelfand 0 - 1 (Elfogadott vezércsel, 44)

Borisz Gelfand útja a döntőig:
Borisz Gelfand - Andrej Obodcsuk (orosz, 2404) 1,5 - 0,5 (1 - 0, döntetlen)
Amonatov Farruh (türkmén, 2631) Borisz Gelfand 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)
Borisz Gelfand - Polgár Judit (magyar, 2680) 3,5 - 1,5 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen, 1 - 0)
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2718) - Borisz Gelfand 3,5 - 4,5 (döntetlen,döntetlen,döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)
Borisz Gelfand - Dmitrij Jakovenko (orosz, 2736) 3,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 1 - 0)
Szergej Karjakin (ukrán, 2723) -Borisz Gelfand 0 - 2

Borisz Gelfand 1968. június 24-én Minszkben született. 1988-ban ezüstérmes volt az ifjúsági Európa-bajnokságon, egy évvel később győzött Debrecenben nyert tornát, majd a Nagymesterek Tanácsának (GMA) Palma de Mallorca-i versenyén vehette át a győztesnek járó elismerést. 1990-ben második a linaresi szuperversenyen, a manilai zónaközi döntőn Vaszilij Ivancsukkal holtversenyben első, és pályafutása során először világbajnok-jelölt. Az újvidéki sakkolimpián az aranyérmes szovjet válogatott tagja. Világbajnok-jelölti meccsen először legyőzte a jugoszláv Predrag Nikolicsot, majd a második körben az angol Nigel Short legyőzte őt. 1993-ban Bielben megnyerte a zónaközi döntőt. Párosmérkőzésen nyert az angol Michael Adams és az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen. A elődöntőt hiába kezdte győzelemmel Anatolij Karpovval szemben, végül 6-3-ra kikapott.

Kiemelkedő egyéni eredményeként kétszer is elsőként ünnepelték a belgrádi Invest Bank versenyen (1991, 1995), 1994-ben Dos Hermanasban végzett az élen, 1996-ban Bécsben és Tilburgban lett tornagyőztes. A groningeni 1997-es vb-n a legjobb négy között Viswanathan Anandtól kapott ki. Szép sikert ér el Polanica Zdrojban, tornagyőzelmét két év múlva, 2000-ben megismételte. Újdelhiben a 16 között a spanyol Alekszej Shirovtól szenvedett vereséget. Egy évvel később Moszkvában a nyolc között az orosz Peter Szvidler állta útját. 2005 számára sikerekben gazdag esztendő, Bermudán, majd Bielben is első. Az Eb-n ezüstérmes izraeli válogatott éltáblása.

2005-ben a Világkupán a hatodik helyen végzett, eredménye világbajnok-jelöltséget ért. Egy évvel később a sakkolimpián negyedik izraeli válogatott éltábláján játszik. Elisztában, a világbajnok-jelöltek párharcában az első körben hat döntetlen után a rájátszásban nyert az üzbég exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanov ellen, majd az amerikai Gata Kamsky legyőzésével harcolta ki a mexikói világbajnokságon a részvételi jogot. Gelfand a vb-n messze a várakozás felett szerepelt, Vlagyimir Kramnyikkal holtversenyben végzett a második helyen. Egyetlen vereségét nagy bakival szenvedte el. Az izraeli nagymester remekül felkészült a vb-re, erővel is bírta a menetelést. A moszkvai Tal-emlékversenyen kilenc döntetlennel holtversenyben harmadik.

Meghívást kapott a Grand Prix-sorozatra. 2008 júliusában játszotta első versenyét, Szocsiban -2-vel csak 12. lett. A Tal-emlékversenyen harmadik. A drezdai sakkolimpián ezüstérmes izraeli válogatott éltáblása és 10-ből 7,5 ponttal a legjobbja. A nalcsiki GP-n holtversenyben hatodik. Dzsermukban az utolsó fordulóban Lékó Pétert legyőzve holtversenyben második. A Világkupa előtt játszott a Tal-emlékversenyen, ötven százalékkal hatodik lett.

Ponomarjov,R (2739) - Gelfand,B (2758)
Vezérgyalog megnyitás [D02] (5. játszma)

1.Hf3 d5 2.g3 c6 3.Fg2 Fg4 4.0-0 Hd7 5.d4 e6 6.Hbd2 Hgf6 7.Be1 Fe7 8.e4 0-0 9.c3 dxe4 10.Hxe4 Hxe4 11.Bxe4 Fxf3 12.Fxf3 Fg5 13.Be2 Fxc1 14.Bxc1 Hf6 15.Kg2 Va5 16.Vb3 Vb6 17.Bce1 Bad8 18.Be5 Hd7 19.B5e3 Hf6 20.h4 Bd6 21.Be5 Hd7 22.B5e2 Hf6 23.Vc4 Bfd8 24.a4 Hd5 25.Fe4 Hf6 26.Fc2 Bd5 27.Vb3 Vxb3 28.Fxb3 B5d6 29.f3 h5 30.Kh3 g6 31.Fc2 Kg7 32.g4 Bd5 33.Be5 Bxe5 34.dxe5 Hd5 35.Kg3 Hb6 36.Be2 Kh6 37.a5 Hc4 38.g5+ Kg7 39.Be4 b5 40.axb6 Hxb6 41.Be2 Kf8 42.Fe4 c5 43.b4 cxb4 44.cxb4 Bd4 45.b5 Hd5 46.Bc2 Bb4 47.Bc8+ Ke7 48.Ba8 Bxb5 49.Bxa7+ Kf8 50.Ba8+ Kg7 51.Fxd5 és döntetlen

Gelfand,B (2758) - Ponomarjov,R (2739)
Katalán megnyitás [E04] (6. játszma)

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 c5 6.0-0 Hc6 7.dxc5 Vxd1 8.Bxd1 Fxc5 9.Hbd2 c3 10.bxc3 0-0

A szegedi magyar bajnokságon Gyimesi Zoltán 10...Fd7 11.Bb1 0-0-0 12.Hg5 Fe8 13.Fb2 Ha5 14.Hb3 Bxd1+ 15.Bxd1 Hxb3 16.axb3 h6 17.Hf3 után hátrányba került Bérczes Dávid ellen, a parti remi lett.

11.He1

A dzsermuki GP-viadalon Borisz Gelfand az orosz Jevgenyij Alekszejev ellen 11.Hb3 Fe7 12.c4 Fd7 13.Fb2 Bfd8 14.Hfd4 Bac8 15.Hb5 b6 16.Bac1 folytatást választotta. A kis előny kevés volt a győzelemhez.

11...Fe7 12.Hd3 Hd5 13.Fb2 Hb6 14.Bab1 Ha5 15.Fa1 Bd8 16.c4 Haxc4 17.Hxc4 Hxc4 18.Fxb7 Fxb7 19.Bxb7 Ff6 20.Fxf6 gxf6 21.Bc1 Hd6 22.Be7 Hb5 23.a4 Kf8 24.Bb7 Hd6 25.Bbc7 He8 26.B7c5

Az izraeli nagymesternek jóval kevesebb ideje volt, mint ukrán ellenfelének. De a királyszárnyi gyaloggyengeségek miatt joggal aggódhatott Ponomarjov.

26...Bab8 27.B1c4 f5 28.Kg2 Bb7 29.a5 Hd6?! 30.Bd4 Ke8 31.f3 Hb5 32.Bh4 Kf8

Forrás: [origo]

33.a6! Bb6 34.Bb4 Bd5?
Ponomarjov nehéz állásban azonnal vesztőt húzott.

35.Bxd5 exd5 36.Hf4 Hc7 37.Bxb6 axb6 38.a7 d4

Forrás: [origo]

39.Hd5 Ha8 40.Kf2

Gelfandnak már csak 1 perce volt és a lépésenként kapott 10-10 másodperc, de válogathatott a nyerések között.

40...Ke8 41.e3 dxe3+ 42.Kxe3 Kd7 43.Hf6+ Ke7 44.Hxh7 f6 45.g4 b5 46.g5 fxg5 47.Hxg5 Kf6 48.f4 b4 49.Kd4 Hb6 50.Hf3 b3 51.Kc3 Ke6 52.h4 és sötét feladta

Ponomarjov,R (2739) - Gelfand,B (2758)
Elfogadott vezércsel [D23] (7. játszma)

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Hc3 Hbd7 7.e4 e6 8.Fe3 Fe7 9.Vb3 0-0 10.Fe2 b5?!

Forrás: [origo]

11.He5 Fxe2 12.Hxc6 Ve8 13.Hxe2

Számításba jött a 13.Kxe2 a6 14.f3 Hb6 15.Hxe7+ Vxe7 16.a4 folytatás.

13...Hxe4 14.Vxb5 Hb6 15.0-0 Hd5 16.Bac1 Fd6 17.Vd3 f5 18.f3 Hef6 19.Ff2 Hh5 20.He5 Bd8 21.Va6 Hhf4 22.Hxf4 Hxf4 23.Fe3 Hd5 24.Fg5 Fxe5 25.dxe5 Bd7 26.Fd2 Hc7 27.Va5 Hd5 28.Bc6?! Bb7 29.Bc2 Vb8 30.b3 Vxe5

Borisz Gelfand visszanyerte a gyalogot.

31.Bfc1 h6 32.Kh1 Vd4 33.Vc5 Vxc5 34.Bxc5 Kf7 35.Kg1 Bd8 36.Kf1 Kf6 37.Ke2 g5 38.g3 Bd6 39.Bc6 Bbd7 40.Bxd6 Bxd6 41.Bc4 e5 42.a4 Ke6 43.Bc8 Bb6?! 44.Bh8 Kf7 45.Bh7+ Kg6 46.Bxa7 Bxb3 47.Ba6+ Kf7 48.Bd6

Mi szólt a 48.Bxh6 Bb2 49.a5 e4 50.fxe4 Hc3+ 51.Kd3 Hxe4 52.Fe3 Bb3+ 53.Ke2 folytatás ellen?

48...Hb6 49.Bxh6 f4 50.gxf4

Gelfand időzavarában maradt ki a 50.Bh7+ Kg8 51.Bb7 nyerési esélyt adó változat.

50...gxf4?

Forrás: [origo]

51.a5?

Nyert a 51.Bh7+ Ke8 52.Bb7 e4 53.fxe4 f3+ 54.Kf2 Bb2 55.Kxf3 Bxd2 56.Bxb6 Ba2 57.h4 Bxa4 58.h5 folytatás.

51...Hc4 52.a6 Bb2 53.Kd3 Hxd2 54.a7 Ba2 55.Bh8 Hxf3 56.a8V Bxa8 57.Bxa8 Hxh2 58.Ba6 f3 59.Ke3 e4 60.Ba1 Ke6 61.Bh1 Hg4+ 62.Kxe4 Hf2+ 63.Kxf3 Hxh1 64.Ke4 és döntetlen

Gelfand,B (2758) - Ponomarjov,R (2739)
Benoni védelem [A43] (8. játszma)

1.Hf3 g6 2.d4 Fg7 3.e4 d6 4.c4 c5 5.d5 e6 6.Hc3 He7 7.Fe2 0-0 8.0-0 exd5 9.exd5 h6 10.h3 g5 11.Be1 Hd7 12.He4 Hf6 13.Hxf6+ Fxf6 14.Fd3 Kg7 15.Vc2 b5 16.cxb5 Hxd5 17.Fd2 Bb8 18.Bad1 a6 19.a4 axb5 20.axb5 Fe6 21.Fc4 Be8

Forrás: [origo]

22.Fxg5

Az áldozatra Borisz Gelfandnak sok ideje is elment, és nem a legjobb. 22.Fxd5 Fxd5 23.Bxe8 Vxe8 24.Fxg5 hxg5 25.Bxd5 Bxb5 26.Bxd6 Ve7 27.Bd5 Bxb2 28.Vxc5 után már készülhetett volna a záróünnepségre.

22...hxg5 23.Fxd5 Bxb5 24.b3

Egyszerűbb volt a 24.Fxe6 fxe6 25.Va4 Bb4 26.Va6 folytatás.

24...Fxd5 25.Bxe8 Fxb3 26.Ve4

Pontosabb volt a 26.Ve2 Fxd1 27.Vxb5 Vc7 28.Be3 d5 29.Vd3 folytatás.

26...d5 27.Ve2 Vd7 28.Be1 Fc4 29.Ve3

Tempót ajándékozott.

29...d4 30.Vc1 Fd3 31.Va3 Fh7 32.Ba8

Az utolsó esélyt 32.Va6 Bb2 33.Bh8 Vf5 34.Va8 Vc2 35.Bf1 jelentette.

32...d3 33.Vc1 Vd5 34.Bae8 c4 35.Va3 d2 36.Bd1 c3 37.Vf8+ Kg6 38.Bc8 Vb3 39.Bc6 Vxd1+ 40.Kh2 Vxf3 41.gxf3 d1V és világos feladta

Gelfand,B (2758) - Ponomarjov,R (2739)
Szicíliai védelem [B41] (9. játszma)

1.d4 e6 2.c4 c5 3.Hf3 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 Vc7 6.e4 Hf6 7.a3 b6 8.Fe3 Fb7 9.f3 Hc6 10.Bc1 h5? 11.Hd5! exd5 12.cxd5 Hxd5 13.exd5 Ve5 14.Kf2 He7 15.Vd2 Hxd5 16.Fg5! He7 17.Fc4 f6 18.Ff4 Va5 19.b4 Va4 20.Fb3 Vxa3 21.Ba1 és sötét feladta

Ponomarjov,R (2739) - Gelfand,B (2758)
Elfogadott vezércsel [D23] (10. játszma)

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Hc3 Hbd7 7.e4 Fxf3 8.gxf3 e5 9.Fe3 Fd6 10.0-0-0 exd4 11.Fxd4 Vc7 12.He2 0-0 13.Vc2 b5 14.Kb1 Bfe8 15.Fh3 c5 16.Fe3 Hb6 17.Fg5 Fe5 18.Fc1 Hh5 19.Bhg1 Hc4 20.b3 Bab8 21.Bg5 g6 22.Bdg1 Kh8 23.f4 Ff6 24.Bxh5 gxh5 25.Hg3 Bg8 26.Bd1 Fd4 27.Hf5 Vb6 28.e5 Vg6 29.He7 Vxc2+ 30.Kxc2 Hb6 31.Hxg8 Bxg8 32.Fe3 Bd8 33.b4 Hc4 34.bxc5 és sötét feladta

Gelfand,B (2758) - Ponomarjov,R (2739)
Elfogadott vezércsel [D20] (11. játszma)

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 Hf6 4.e5 Hd5 5.Fxc4 Hb6 6.Fd3 Hc6 7.Fe3 Hb4 8.Fe4 f5 9.exf6 exf6 10.Hc3 f5 11.Fb1 H4d5 12.Hf3 Fe7 13.0-0 0-0 14.Fd2 c6 15.Be1 Ff6 16.a3 Kh8 17.Fd3 Vd6 18.Vc2 g6 19.Fh6 Fg7 20.Vd2 Fd7 21.He5 Bad8 22.Be2 Fc8 23.Bae1 Hf6 24.Hf3 Bde8 25.Ff4 Vd8 26.Fe5 Hg4 27.Fxg7+ Kxg7 28.h3 Hf6 29.Be5 Hbd7 30.Bxe8 Bxe8 31.Bxe8 Hxe8 32.d5 cxd5 33.Hxd5 Hdf6 34.Hxf6 Hxf6 35.Vc3 Fe6 36.Fc2 Vc8 37.Hd4 Fd7 38.Vb4 Ve8 39.Hf3 Fc6 40.Hd4 Fd5 41.Fd3 b6 42.Hb5 Vd7 43.Vd4 a6 44.Hc3 Fb7 45.Vxb6 Fxg2 46.Fxa6 Fxh3 47.Vb7 f4 48.a4 He8 49.Vxd7+ Fxd7 50.Fb5 Fxb5 51.Hxb5 Hf6 52.Hc7 Hd7 53.a5 Hb8 54.a6 Hc6 55.b4 Ha7 56.b5 Hc8 57.Hd5 Kf7 58.b6 és sötét feladta

Ponomarjov,R (2739) - Gelfand,B (2758)
Elfogadott vezércsel [D23] (12. játszma)

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Hbd7 8.0-0 Fe7 9.Hc3 0-0 10.Be1 h6 11.e4 Fh7 12.a3 Bc8 13.b4 a5 14.Ff4 Hh5 15.Fd2 Hhf6 16.Vb3 axb4 17.axb4 Vb6 18.b5 c5 19.e5 c4 20.Va4 Hd5 21.Hxd5 exd5 22.Fh3 Vc7 23.b6 Hxb6 24.Vb5 Vc6 25.Ba5 c3 26.Ff4 Hc4 27.Vxc6 Bxc6 28.Bxd5 c2 29.Bb5 Bb6 30.Bxb6 Hxb6 31.Fc1 Fb4 32.Fd2 Hd5 33.e6 Be8 34.exf7+ Kxf7 35.Bc1 Fxd2 36.Hxd2 Hb4 37.Ff1 Bc8 38.Hb3 Ha2 39.Ba1 c1V 40.Hxc1 Bxc1 41.Bxa2 Fd3 42.Bb2 Bxf1+ 43.Kg2 Fa6 44.d5 Bd1 és világos feladta