Vágólapra másolva!

Birkózóelnök lenne az Eb-aranyérmes Ritter

A versenyzéstől tavaly visszavonult, kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád versenybe száll a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöki posztjáért.

A Magyar Birkózó Liga (MBL) keddi sajtótájékoztatóján elhangzott: az elmúlt másfél évtized legsikeresebb magyar szabadfogású versenyzőjét a liga által képviselt klubok közösen kérték fel a jelöltség elvállalására a január 23-án sorra kerülő tisztújító közgyűlésen.

A MBL - melynek 21 egyesület a tagja - a sajtóeseményen közzétette nyílt levelét, s ebben változást sürget a hazai szövetségben, amelynek élén 1992 óta Hegedűs Csaba áll. Hegedűsnek a legutóbbi, 2005-ös tisztújításon nem volt kihívója.

A levélben a 2007 márciusában, az egyesületek érdekvédelméért létrejött liga felhívja a figyelmet, hogy a birkózás a 24. órában van, a klubok nagyon nehéz körülmények között dolgoznak, a szakemberek pedig elfordulnak a sportágtól, mely perifériára szorult a többi magyar sikersporthoz képest. Ennek egyik oka, hogy a szövetség nagyon keveset áldoz a klubokra. Csókás Tamás, az MBL ügyvezetője, a szövetség elnökségi tagja elmondta, hogy például az MBSZ a 171 millió forintos idei költségvetéséből összesen 4 millió forintot ad a szakosztályoknak, míg sportdiplomáciára például 6,5 milliót költ.

Ezen is szeretne változtatni Ritter Árpád, a Budapesti Birkózó Szövetség elnöke, aki a legfontosabb feladatok között még az utánpótlás helyzetének javítását, valamint a versenyrendszer átdolgozását nevezte, de kiemelte a médiával folytatott kapcsolat javításának szükségességét is.

A MBL a tisztújító közgyűlésen nem csupán az elnöki posztra állít jelöltet, hanem az elnökség összetételére is van javaslata. A jelöltjei között 11 volt olimpiai, világ- vagy Európa-bajnok van, többek között Komáromi Tibor, Növényi Norbert, Kovács István és Varga János, de alelnöknek jelölik például Szőnyi János korábbi szövetségi kapitányt is.