Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy négyezer önkéntes dolgozik a február 12-én kezdődő vancouveri téli olimpia megnyitóján, még mindig semmit sem lehet tudni a ceremónia programjáról és menetéről. Még bízik a játékokon való részvételben a műlesiklás hétszeres világbajnoka, Anja Pärson.

"Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerül titkolnunk a terveinket" - mondta David Atkins, az ünnepség főszervezője. "Az önkénteseink nagyszerűek, szorgalmasak, pontosak, és azt kell mondjam, hogy ők az egyik legjobb társaság, akikkel valaha is dolgoztam."

Az ausztrál szakember rendezte a 2000-es sydneyi nyári játékok megnyitóját is, manapság pedig napi 20 órán keresztül dolgozik a több millió dollárba kerülő ünnepségen, amelyre a téli olimpiák történetében először kerül sor fedett helyszínen.

"Úgy gondolom, a nálunk dolgozók közül senki sem akarja elrontani a meglepetést" - tette hozzá Atkins. "Ez egy olyan esemény, amelyet a világ minden táján nagyon várnak, de ha a nézők előre tudnának bármit is a programból, az meglehetősen könnyedén lerombolná az izgalmat, a látványt és az élményt."

A szervezőbizottság (VANOC) vezetője, John Furlong mindezt azzal egészítette ki, hogy minden a tervek szerint halad, és február 12-én a világ valami nagyon különöset láthat majd a televíziók képernyőin keresztül.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csupán annyi megkötést írt elő a megnyitóval kapcsolatban, hogy a sportolóknak mindenképpen fel kell vonulniuk, a programban pedig helyet kell kapnia a galambok elengedésének és a "kezdődjenek a játékok" szlogennek.

A műlesiklás női címvédője, Anja Pärson még bízik a február 12-én kezdődő játékokon való indulásában. A svéd sportolónő kedden térdsérülést szenvedett az ausztriai Flachauban rendezett Világkupa-viadalon, az első futamban. Kórházba szállították, s ugyan az orvosok nem közöltek részleteket, annyi bizonyos, hogy nem súlyos az eset.

A 28 esztendős, kétszeres összetett Vk-győztes korábban úgy nyilatkozott, hogy a szezon végén befejezi pályafutását.