Vágólapra másolva!
A címvédő amerikai Serena Williams ötödször nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének küzdelmeit, miután a szombati döntőben 6:4, 3:6, 6:2-re legyőzte a belga Justine Henint.

A 28 éves amerikai sztár 2 óra 7 perces csatában verte a húsz hónapos szünet után idén visszatért riválisát, és a 12. Grand Slam-trófeáját hódította el. A 12 ászt - köztük egy 198 km/órás adogatást - ütő Williams pénteken megnyerte a párost is Melbourne-ben nővére, Venus oldalán.

Az egyes finálé az amerikai dominanciájával kezdődött, aki 4:1-re elhúzott, ám a Melbourne-ben 2004-ben diadalmaskodó Henin csakhamar kiegyenlített. Ezután viszont megint elvesztette adogatását, ami 51 perc elteltével a szettjébe került.

A második felvonásban beleerősített a 27 éves belga, háromszor is brékelt, végül sorozatban kilenc labdamenetet hozva megnyerte a 40 perces játszmát.A döntő szettben 2:2-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd Williams robbantott, és két brékkel, ellenállhatatlan játékkal besöpörte a mérkőzést.

"Gratulálok Justine visszatéréséhez, felejthetetlen emlékkel gazdagodtam" - mondta a díjátadó ünnepségen a győztes.

döntő:
S. Williams (amerikai, 1.) - Henin (belga) 6:4, 3:6, 6:2