Társoldalunk:

Huszár Erika: Nem szabad belemenni a hülyeségekbe

2010.02.10. 10:09

A vancouveri téli olimpián a gyorskorcsolyázóknak vannak legjobb esélyeik a magyar csapatból, a női váltó akár érmet is szerezhet. A három egyéni számban is elinduló Huszár Erika szerint sokan kockáztatnak majd ebben a versenyben, ők azonban nem szeretnének semmilyen dráma részesei lenni, még ha jól is jönnének ki belőle, a saját erejükből akarnak nagyot alkotni.

A téli olimpiákon megszokhattuk, hogy a mindenkori kis magyar csapatból korcsolyázóktól várható a legjobb eredmény, ám míg korábban a műkorcsolyázók vitték a prímet, (ők szerezték eddigi összes érmünket, két ezüstöt és négy bronzot),  négy éve Torinóban már a rövid pályás gyorskorcsolyázók hozták a pontokat. Előbb a férfiak 1500 méteres távján Knoch Viktor végzett az ötödik, majd női 1500 méteren még ezt is megfejelve Huszár Erika a negyedik helyen.

Azt, hogy ezek nem kifutott eredmények voltak, a következő években bizonyították, Magyarország Európában egyértelműen a short track meghatározó nemzetei közé került. A 2009-es Eb-n - újra Torinóban - nyolc érmet, egy aranyat, egy ezüstöt és hat bronzot szereztünk. Az Európa-bajnoki cím a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összetételű váltónak köszönhető, de a négy érmet begyűjtő Knoch Viktor is kitett magáért. Ugyancsak tavaly, a bécsi világbajnokságon a női váltó a 6., Huszár 500 méteren a 8., Heidum 1000-en a 12. helyen zárt. Knoch  egy ütközés után a palánknak vágódott, kisebb agyrázkódást szenvedett, és kénytelen volt visszalépni.

Nem segített a magyar bíró

Az idei Eb-n, három hete Drezdában Heidum 1000 méteren ezüstérmes, 1500-on 6., Huszár 500-on  bronzérmes, 1500-on 5., Knoch 500-on 5. lett. A női váltó a negyedik helyen végzett, miután a döntőben az oroszok nyilvánvaló szabálytalanságát a versenybíróság nem torolta meg. Éppen egy magyar bíró nem vette észre, hogy a váltásnál akadályozták Huszárt, aki így elesett.

Bár az idei Eb-produkció jóval haloványabb lett, mint az egy évvel korábbi, Telegdi Attila szövetségi kapitány szerint ebből az olimpia előtt nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

"Senkire sem lehet panaszom, de azért tudat alatt mindenkiben ott motoszkált, hogy nem ez az év fő versenye. A felkészülést is természetesen úgy alakítottuk, hogy Vancouverben legyünk csúcsformában" - mondja a szakvezető.

"Ebből még bármi kisülhet"

Amíg négy éve csak négy magyar versenyző jutott ki az olimpiára, Vancouverre hét kvótát sikerült szereznünk. Huszár Erika, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Darázs Rózsa, Lajtos Szandra, Knoch Viktor és Darázs Péter képviseli az országot, és a kvalifikációs Világkupák eredményei alapján a férfiaknál 500-on és 1500-on két, 1000-en egy, a nőknél 1500-on három, 1000-en két, 500-on egy versenyzőt indíthatunk. A legfontosabb azonban az, hogy a női váltó is kvalifikálta magát, és mivel az olimpián csak nyolc váltó indulhat, már a rajt előtt közel van ahhoz, hogy az első hat között, pontszerző helyen végezzen.

Forrás: AFP

"A selejtezőben minden váltó körömszakadtáig küzdött, hogy kijusson az olimpiára, ezért nagyon nagy dolog, hogy sikerrel jártunk. A nyolcadik hely tehát már biztos, de mindenképpen bízhatunk abban, hogy innen előre tudunk lépni. A mezőnyben még két európai csapat van, az olasz és a holland, elsősorban ellenük lehet esélyünk, de már az amerikaiakat is sikerült megcsípnünk, és a kanadaiaknak is a sarkában voltunk. Szóval, ebből még bármi kisülhet" - mondja a szövetségi kapitány, ám azt, hogy mi ez a "bármi", nem tudjuk kihúzni belőle.

Az ázsiaiakkal nehéz versenyezni 1500-on

"Gyakran azzal támadnak le bennünket, hogy lesz-e érmünk, és én sokkal visszafogottabban szoktam válaszolni, mint azt várják tőlem. Vannak álmaink, és van a realitás, így én mindig azt mondom, hogy a lehető legjobb teljesítményt akarjuk nyújtani. Azt, hogy ez mire lehet elég, nehéz számszerűsíteni, de ez már nagyon jó eredmény lenne, ha egyéni számokban sikerülne a legjobb nyolcba kerülni. Tény, hogy a váltónk akár a dobogó közelébe is odaérhet, ám alapvetően a pontszerzés a célunk."

Az egyéni számokat nézve Telegdi Attila úgy gondolja, hogy Huszár Erika 500-on, Heidum Bernadett 1000-en, s Knoch Viktor is 1000-en érheti el a legjobb eredményt, bár Huszár a szezonban 1000-en és 1500-on is jó formát mutatott, Knoch pedig belejött az 500-ba, és ezen a távon Darázs Péter is szerezhet kellemes meglepetést.

Forrás: MTI

Annak ismeretében, hogy a magyarok Torinóban 1500-on voltak pontszerzők, meglepő, hogy most ezen a távon bizakodhatunk legkevésbé. A kapitány szerint erre a távra is készülünk, de az ázsiaiak itt a legerősebbek, ezért álltak inkább rá az 500-ra és az 1000-re.

 "Mindazonáltal Erika most is eredményes lehet 1500-on, ha a futamaiban érvényesíteni tudja a taktikáját. A hosszú állóképességi munkára az izomzata alapján nem alkalmas, de az 1500-ba is bele lehet építeni az erősségét, a robbanékonyságát. Ha nagy tempóban bekezdenek, abból ő nem jön ki jól, neki el kell altatnia a mezőnyt, hogy aztán négy-öt körrel a vége előtt ritmust váltva meglépjen a többiektől. Viktor az állóképességi számokban is erős, tehát 1500-on is jó lehet, ami igaz Bernire is. De valójában mindenki azon a távon lehet képes nagy dolgokra, ami közelebb áll a szívéhez, amit jobban szeret" - véli Telegdi Attila.

Huszár a jolly joker

Huszár Erika esetében nem is kétséges, hogy ez az 500 méter. A jászberényi versenyző a legrövidebb távon a legutóbbi három Eb-n dobogós volt, egy ezüst és két bronzérmet szerzett. Vancouverben neki lesz a legsűrűbb a programja, hiszen a csapatból egyedüliként mind a három számban indul, és természetesen a váltóban is alapember.

Forrás: AFP

"Ez így egy normál Világkupa-versenyen, ami csütörtöktől vasárnapig tart, rettenetesen megterhelő lenne, és bevallom, az Eb végére is igencsak elfáradtam. Az olimpián azonban két hétre széthúzták a programot, két-három nap pihenő is lesz az egyes számok között. Ez nekem mindenképpen kedvező, még azt sem bánom, hogy gyakorlatilag két héten keresztül csúcsformában kell lennem. Bízom benne, hogy minél többször sikerül majd kihoznom magamból a maximumot. A négy évvel ezelőtti helyzethez képes eszméletlenül felerősödött a mezőny, ezért is örülök annak, hogy mindhárom távon jól szerepeltem a Világkupákon. De az olimpián egyéniben mégiscsak az 500 méterben bízom leginkább, azzal együtt, hogy ezen a rövid távon bármi megtörténhet, és a sorsolás is nagy jelentőséggel bír. Mindenesetre két Világkupán is ott voltam az első nyolcban, van ötödik helyezésem is, és próbálom úgy felfogni, hogy ez azért mégse véletlen. Ami a váltót illeti, az elődöntőből nyilván minden csapat szeretne bejutni döntőbe, és szerintem ennek érdekében sokan kockáztatnak majd. Mások rizikózhatnak, belemehetnek hülyeségekbe, de nekünk nem szabad ilyesmit csinálni. Tavaly is úgy nyertük meg az Eb-t, hogy mi voltunk az egyedüli csapat, amelyik nem hibázott, most is ezt kell a szemünk előtt tartani, és akkor meglehet a pontszerző hely" - mondja Huszár Erika.

Bradbury-módra nem kell érem

Éremszerzésről, mint célkitűzésről ő sem beszél, illetve azt azért megjegyzi, hogy rossz érzéseket keltene benne, ha "Bradbury-módra" jutnának fel a dobogóra. Emlékezetes, hogy a 2002-es olimpián, Salt Lake Cityben a férfi 1000 méter döntőjében a teljesen esélytelen ausztrál Steven Bradbury úgy lett aranyérmes, hogy az utolsó körben mind a négy, jócskán előtte haladó ellenfele elesett, dominóként felborítva egymást.

"Egyikünk sem szeretne ilyen dráma részese lenni, még ha jól is ki lehet jönni belőle. A magunk erejéből akarunk nagyot alkotni, bebizonyítva, hogy tehetséges, ügyes emberek vagyunk. Tudjuk, hogy most már sokan figyelnek ránk itthon, és várják tőlünk az eredményeket. Ám emiatt nem kell, hogy teher legyen rajtunk, mert ha tőlünk várnak valamit, akkor biztosan jók vagyunk. Ha gyenge korcsolyások lennénk, tehetségtelenek, esélytelenek, és senki nem remélne tőlünk semmit, csak azt hallanánk, hogy a tisztes helytállás az mennyire szép, az sokkal rosszabb lenne."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK