Vágólapra másolva!
A Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim duó a 23 induló között a 13. helyen zárta a jégtáncosok magyar idő szerint szombat hajnali kötelező programját. Az élen a világ- és Európa-bajnok orosz Okszana Domnyina, Makszim Sabalin kettős áll.

A magyar páros - amely Zavozin utolsó pillanatokban történt honosítása után először szerepel együtt ötkarikás játékokon - 31,90 pontot kapott tangójára.

"Már nagyon vártuk, hogy elkezdődjék a verseny, különösen az töltött el bennünket izgalommal, hogy Maksznak ez az első olimpiája. Épp ezért sajnálom, hogy volt egy kicsi hibám, ami nagyon bosszant, mert ez egy-két helyünkbe került szerintem" - mondta Hoffmann a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján.

"A végén egy lökésnél az egyik lábammal kicsit beleakadtam a másikba, emiatt kissé hullámzott a testem. Ezzel az a baj, hogy a pontozás során szegmensekre osztják a táncunkat, és emiatt a rossz mozdulat miatt az utolsó, a nyolcadik szegmens valószínűleg teljesen mínuszos lett, holott ez éri a legtöbbet, mivel minél később jön egy szegmens, annál többet ér. Azaz úgy gondolom, egy-két pontot vesztettünk, és legalább ennyi helyet is."

Az élről az orosz Okszana Domnyina, Makszim Sabalin, második helyről a kanadai Tessa Virtue és Scott Moir, a harmadikról pedig az amerikai Meryl Davis és Charlie White várja a folytatást.

Az originalra hétfőn, a kűrre pedig kedden hajnalban kerül sor.

Jégtánc, állás a kötelező után:
1. Okszana Domnyina, Makszim Sabalin (Oroszország) 43,76 pont
2. Tessa Virtue, Scott Moir (Kanada) 42,74
3. Meryl Davis, Charlie White (Egyesült Államok) 41,47
...13. HOFFMANN NÓRA, ZAVOZIN MAXIM 31,90