Vágólapra másolva!
Az orosz Jevgenyij Usztyjugov nyerte a sílövők férfi 15 km-es tömegrajtos viadalát a vancouveri téli olimpia vasárnapi versenynapján. A dobogóra csupa meglepetésember állhatott fel, ugyanis a Világkupa-futamon is csak kétszer győztes Usztyjugov mögött a francia Martin Fourcade végzett a második, a szlovák Pavol Hurajt pedig a harmadik helyen.

A verseny 30 indulója közül az első fekvő lövészetnél mintegy huszan hibátlanok maradtak, míg a második ugyanilyen helyzetű sorozatban megfeleződött az élmezőny létszáma. A harmadik, immár álló lövészetet körülbelül tizen kezdték meg egyszerre, s öten céloztak hibátlanul, akik így komoly, húsz másodperces előnybe kerültek riválisaikkal szemben. Köztük volt Usztyjugov, Hurajt, az üldözéses versenyben aranyérmes svéd Björn Ferry, a sprintben győztes és az üldözéses viadalban bronzérmes francia Vincent Jay, továbbá a kvintettből egyedüliként, még a második sorozatban rontó osztrák Daniel Mesotitsch.

Az utolsó, mindent eldöntő sorozatra egyszerre érkezett az ötös, de a mögöttük lévő üldözőboly is alig 10 másodperc hátránnyal síelt a stadionba. A kiélezett helyzetben több versenyzőnek megremegett a keze, az első csoportból csak Hurajt és Usztyjugov maradt hidegvérű, míg az üldözők közül az osztrák Christoph Sumann. A célig vezető sífutás során hamar eldőlt, hogy Usztyjugovot nem lehet megverni, ugyanakkor bombameglepetés volt, hogy a francia Martin Fourcade "a semmiből" előretörve lefutotta Sumannt és Hurajtot, így ezüstérmet ünnepelhetett. Fourcade elképesztő futóteljesítményének köszönheti a dobogós helyezését, ugyanis az első lövészetnél kétszer, míg az utolsó sorozatnál egyszer kényszerült büntetőkört futni.

Ole Einar Björndalen, a sportág történetének legeredményesebb alakja ezúttal sem tudta megszerezni pályafutása hatodik aranyérmét, amellyel minden idők második legeredményesebb téli olimpikonja lenne. A 20 km-es egyéni viadalban ezüstérmes norvég hétszer tévesztett célt, így esélye sem volt a győzelemre, sőt a 30 indulóból mindössze hármat tudott megelőzni.

Sílövészet, férfi tömegrajtos 15 km, olimpiai bajnok:
Jevgenyij Usztyjugov (Orszország) 35:35.7 p (0 büntetőkör)
2. Martin Fourcade (Franciaország) 10.5 mp hátrány (3)
3. Pavol Hurajt (Szlovákia) 16.6 mp h. (0)