Vágólapra másolva!
Ötödik lett a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összeállítású női csapat a rövidpályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres ötödik lett váltóversenyében. A magyar együttes a B döntőben Hollandia mögött ért célba, ami hatodik helyet ért volna, ám az A döntőben érdekelt dél-koreai válogatottat kizárták, így Huszár Erikáék egy helyet előrébb léptek.

A négy együttest számláló B döntőben a hollandok mögött, de az olaszokat és a japánokat megelőzve szerezték meg a második helyet a magyarok. A táv elején még a magyar csapat vezetett, ám egy rossz váltásnál a hollandok előztek. Ezután sokáig közvetlenül a hollandok mögött haladt a váltó, ám egy újabb hiba után a japánok is előzni tudtak. A nagy lemaradást végül egy komoly hajrával sikerült ledolgozni az ázsiaiakkal szemben, majd egy újabb szép manővernek köszönhetően az együttes a második lett.

A magyar küldöttség ismét pontot szerzett Vancouverben, Huszár 1500-on volt hatodik. A 23 éves sportoló a váltó sikerével az első magyar, aki a téli olimpiák történetében három versenyen is pontszerző.

A számot Kína nyerte meg, miután az A döntőben világcsúccsal nyert a kanadai és az amerikai váltó előtt. A Koreai Köztársaság négyesét diszkvalifikálták, aminek eredményeképp a hatodik helyezett magyarok egy helyet előreléptek.

Eredmény, rövidpályás gyorskorcsolya, női 3000 méter:
A döntő:
1. Kína (Szun Linlin, Vang Meng, Csang Huj, Csou Jang) 4:06.610 p - új világcsúcs
2. Kanada (Jessica Gregg, Kalyna Roberge, Marianne St-Gelais, Tania Vicent) 4:09.137
3. Egyesült Államok (Allison Baver, Alyson Dudek, Lana Gehring, Katherine Reutter) 4:14.081
4. Koreai Köztársaság (Cso Ha Ri, Kim Min Jung, Li Jun Bjul, Park Szung Hi) - kizárva

B döntő:
4. Hollandia 4:16.120 perc
5. MAGYARORSZÁG (DARÁZS RÓZSA, HEIDUM BERNADETT, HUSZÁR ERIKA, KESZLER ANDREA) 4:17.937 p
6. Olaszország 4:18.559 p
7. Japán 4:28.745

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó női váltó tagjai:
Huszár Erika:
Születési hely és idő: Jászberény, 1983. november 22.
Lakóhely: Jászberény
Magasság/testsúly: 164 cm/56 kg
Klubja: Jászberény SE
Legnagyobb sikerei: Európa-bajnok (3000 m váltó, 2009), Eb 2. (500 m, 2008), Eb 3. (váltó, 2006, 500 m, 2009), Világkupa összetett 6. (2006)
Legjobb olimpiai eredménye: 4. (1500 m, 2006, Torino), 5. (3000 m váltó, 2010, Vancouver), 6. (1500 m, 2010, Vancouver)
Versenyszámai: váltó, 1500 m, 1000 m, 500 m

Heidum Bernadett:
Születési hely és idő: Budapest, 1988. május 26.
Lakóhely: Budapest
Magasság: 169 cm/62 kg
Klubja: Sportország SC
Legnagyobb sikerei: Európa-bajnok (váltó, 2009), Eb bronzérmes (váltó, 2007, 1000 m, 2009)
Legjobb olimpiai eredménye: 5. (3000 m váltó, 2010, Vancouver)
Versenyszámai: váltó, 1500 m, 1000 m, 500 m

Darázs Rózsa:
Születési hely és idő: Jászberény, 1987. november 3.
Lakóhely: Jászberény
Magasság/testsúly: 179 cm/65 kg
Klubja: Jászberényi SE
Legnagyobb sikerei: Európa-bajnok (váltó, 2009), Eb bronzérmes (váltó, 2007)
Legjobb olimpiai eredménye: 5. (3000 m váltó, 2010, Vancouver), 20. (1500 m, 2006), 21. (1000 m, 2006), 22. (500 m, 2006)
Versenyszámai: váltó, 1500 m, 1000 m, 500 m

Keszler Andrea:
Születési hely és idő: Tatabánya, 1989. július 28.
Lakóhely: Tatabánya
Magasság: 175 cm/62 kg
Klubja: Tatabányai DKE
Legnagyobb sikerei: Európa-bajnok (váltó, 2009)
Legjobb olimpiai eredménye: 5. (3000 m váltó, 2010, Vancouver)
Versenyszámai: váltó