Vágólapra másolva!
A vancouveri téli olimpia szerdai versenynapján a magyar küldöttség másodszor szerzett pontot, miután a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál a Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea összeállítású női váltó 3000 méteren az ötödik lett. Huszár az első magyar, aki háromszor is téli olimpiai pontot szerzett. Az előrehozott hokidöntőnek is nevezett Kanada-Oroszország negyeddöntőn az aranyról álmodozó házigazdák - az Egyesült Államoktól elszenvedett vereség után óriási formajavulást mutatva - 7-3-ra diadalmaskodtak.

A rövidpályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres női váltóversenyének a négy együttest felvonultató B döntőjében a hollandok mögött, de az olaszokat és a japánokat megelőzve szerezték meg a második helyet a magyar csapat, amely ezzel hatodik lett volna, ám mivel később az A döntőben a dél-koreaiakat kizárták, egy helyet előrelépett. Az aranyérmet Kína világcsúccsal szerezte meg.

Huszár Erika az első magyar, aki harmadszor is pontot szerzett a téli olimpián. A 26 éves jászberényi olimpikon a mostani ötödik hely előtt négy éve, Torinóban 1500 méteren negyedik lett, majd Vancouverben - ugyanebben a számban - a hatodik helyen végzett. A magyar örökmérleg: hat érem, ebből 2 ezüst és 4 bronz, négy negyedik, öt ötödik továbbá két hatodik hely, 50 pont (39 műkorcsolyában, 3 gyorskorcsolyában, 8 rövidpályás gyorskorcsolyában).

Egyéniben már kevesebb babér termett a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak: egyedül 1000 méteren Heidum Bernadettnek sikerült bejutnia a negyeddöntőbe, Huszár Erikát egy erősen vitatható bírói döntéssel kizárták. A férfiak 500 méteres küzdelmeiben Darázs Péternek és Knoch Viktornak sem sikerült továbbjutnia.

A női gyorskorcsolyázók között a 3000 méteren aratott diadala után 5000 méteren is a cseh Martina Sablikova győzött, akinek az 1500-on szerzett bronzérme után már három érem ékesíti vancouveri kollekcióját.

Halasztás óriásműlesiklásban, svéd siker sífutásban

A női alpesi síelők óriásműlesikló számában a rossz idő miatt csak egy futamot tudtak megrendezni, itt Berecz Anna a 47. helyen áll, Döme Zsófia azonban nem ért célba. Az első kör után az osztrák Elisabeth Görgl vezet a francia Taina Barioz előtt, a második futamot csütörtök este rendezik. A téli olimpia egyik legnépszerűbb csillaga, az amerikai Lindsey Vonn bukott, ám törött ujjal is rajthoz állna.

A férfi sífutók 4x10 km-es számában a Daniel Rickardsson, Johan Olsson, Anders Södergren, Marcus Hellne összetételű svéd csapat diadalmaskodott, a norvégok Petter Northug fantasztikus hajrájának köszönhetően szerezték meg az ezüstérmet.

Női kettes bobban kettős kanadai siker született: az első helyen a Kaillie Humphries, Heather Moyse duó végzett, míg az ezüstérmet a Helen Upperton, Shelley-Ann Brown páros szerezte meg.

A kanadai hokicsapat kiütötte Oroszországot

A férfiak jégkorongtornáján a legnagyobb érdeklődéssel várt kanadai-orosz párharc fantasztikus mérkőzést és fölényes hazai sikert hozott, miután 7-3-ra diadalmaskodtak a házigazdák. A nagy arányú diadal némiképp meglepetés, hiszen Kanada a minap 5-3-re kikapott az Egyesült Államoktól, így sokan - persze nem a hazai drukkerek - arra számítottak, hogy a jobb formában lévő oroszok jutnak be a négy közé. Kanada az aranyérem mellett a büszkeségét is szeretné visszaszerezni, amire megvan az esélye, ám ehhez a következő körben le kell győznie Szlovákiát. (A szlovákok nagy csatában búcsúztatták a címvédő svédeket.)

"Ezt nevezem én kanadai jégkorongnak. A játékot éppen így akarjuk játszani, ahogyan most tettük, a kanadai stílus lényege a fizikai erő" - nyilatkozta a sikerről a mérkőzést követően a hazaiak játékosa, Jarome Iginla.

Hogy a negyeddöntőben mennyire félelmetesek voltak a kanadaiak, azt jól körülírta Ilja Brizgalov, az oroszok kapusa, akit 6-1-es hazai vezetésnél küldtek be, hogy mentse, ami menthető: "Úgy vonultak ki a jégre, mint amikor a gorilla kisétál a barlangjából."

Forrás: AFP
Még több kép

A másik ágon két jól hajrázó csapat jutott be a négy közé, az amerikaiak Svájcot, a finnek pedig a cseheket verték egyaránt 2-0-ra - úgy, hogy mind a négy gól az utolsó harmadban született. A két győztes éppen egymással méri össze erejét a fináléért, s a kanadai drukkerek álma azzal válna valóra, ha a döntőben megismétlőde az amerikai-kanadai párharc, ahol bosszút állhatnának a vereségért Corey Perryék. Ehhez persze az európai csapatoknak is lesz egy-két szavuk.

Az elmúlt játéknap győztesei:
sífutás, férfi 4x10 km-es váltó: Svédország (Daniel Rickardsson, Johan Olsson, Anders Södergren, Marcus Hellner)
gyorskorcsolya, női 5000 m: Martina Sablikova (Csehország)
bob, női kettes: Kaillie Humphries, Heather Moyse (Kanada)
rövidpályás gyorskorcsolya, női 3000 m váltó: Kína (Szun Linlin, Vang Meng, Csang Huj, Csou Jang)
síakrobatika, női ugrás: Lydia Lassila (Ausztrália)

Magyar eredmények:
alpesi sí, női óriásműlesiklás: Berecz Anna az első futam után a 47. helyen áll, Döme Zsófia nem ért célba.
rövidpályás gyorskorcsolya:
női 3000 m váltó: 5. Magyarország (Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika, Keszler Andrea)
női 1000 m: Heidum Bernadett bejutott a negyeddöntőbe, Huszár Erikát kizárták
férfi 500 m: Knoch Viktor és Darázs Péter nem jutott tovább