Vágólapra másolva!
Szentgotthárdon a szlovén Alekszander Beljavszkij elsőségével ért véget a Gotth'Art-kupa. Az utolsó fordulóban a félpontos előnnyel vezető újdonsült nagymester, a 13 esztendős Rapport Richárd világossal vereséget szenvedett a nemzet sportolójától, Portisch Lajostól. Rapport fonalas nyerést hagyott ki, majd időzavarban vesztésre rontotta kecsegtető állását. Portisch és Rapport holtversenyben végzett a második helyen. A Tehetség és Kurázsi tornát a férfi nemzetközi mesteri normát teljesítő Rudolf Anna nyerte meg.

Kitüntető érdeklődés kísérte a nagymesterverseny utolsó fordulójában a legfiatalabb és a legidősebb résztvevő, a nagy reménység és sakkozásunk legendájának összecsapását.

Rapport Richárd már nagymesterként ülhetett sakkasztalhoz, az olimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnokjelölt, kilencszeres bajnok Portisch Lajos dobogós helyezésének megőrzését tűzhette ki céljául.

Rapport a nyitásból előnyösebb állással került ki, majd centrumgyalogjai fenyegetően törtek előre. Portisch a 21. lépésben nagyot hibázott, de Ricsi nem találta meg az azonnali nyeréshez vezető vezérlépést.

Rapport később is többször pontatlankodott, majd időzavarban vesztésre rontotta állását. Portisch Lajos hatásos minőségáldozattal került fölénybe, majd látványos mattképpel kényszerítette feladásra újdonsült nagymesterünket. A győzelemmel Portisch Lajos beérte Rapport Richárdot, holtversenyben végeztek a második helyen. A 10 fős mezőnyben csak Portisch tudta megőrizni veretlenségét.

A szlovén Alekszander Beljavszkij legyőzte junior bajnokunkat, Fodor Tamást, félpontos előnnyel megnyerte a viadalt. Bánusz Tamás kalandos partiban remizett Bokros Alberttel, nem sikerült teljesítenie a harmadik nagymesteri normáját. Prohászka Péter nehezen látta be, hogy a rutinos szlovák Lubomir Ftacnik nem hibázza el a védekezést. A torna 45 partijából 21 végződött döntéssel.

Az utolsó forduló eredményei:
Rapport Richárd (2444) - Portisch Lajos (2519) 0 - 1 (Vezércsel, 39)
Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2657) -Fodor Tamás (2417) 1 - 0 (Albin ellencsel, 36)
Bánusz Tamás (2517) - Bokros Albert (2479) döntetlen (Katalán megnyitás, 62)
Vajda Levente (román, 2519) - Marin Neubauer (osztrák, 2465) 1 - 0 (Réti megnyitás, 53)
Lubomir Ftacnik (szlovák, 2546) - Prohászka Péter (2501) döntetlen (Grünfeld védelem, 115)

A Gotth'Art-kupa végeredménye:
1. Alekszander Beljavszkij (szlovén) 6,5 pont
2-3. Portisch Lajos (magyar) és Rapport Richárd (magyar) 6
4. Bánusz Tamás (magyar) 5
5-6. Prohászka Péter (magyar) és Vajda Levente (magyar) 4,5
7-9. Lubomir Ftacnik (szlovák), Bokros Albert (magyar) és Martin Neubauer (osztrák) 3,5
10. Fodor Tamás (magyar) 2

A résztvevők teljesítménye a performance-pontszámok tükrében:
Beljavszkij 2656, Portisch 2630, Rapport 2638, Bánusz 2548, Prohászka 2507, Vajda 2505, Ftacnik 2422, Bokros 2479, Neubauer 2431, Fodor 2296

Az Élő-pontszámok változása:
Beljavszkij + 0,2, Portisch + 13,2, Rapport + 23,3, Bánusz + 3,5, Prohászka + 0,7, Vajda - 1,8, Ftacnik - 15,4, Bokros - 6,4, Neubauer - 4,4, Fodor - 12,9.

A Tehetség és Kurázsi nemzetközi mesterversenyen Rudolf Anna rajt-cél győzelmet aratott. Öt forduló után 4,5 pontja volt és négy remivel is megnyerte a tornát. A nyolcadik forduló után 6 pontjával férfi nemzetközi mesteri normát teljesített. Teljesítménye 2499 performance-pontszámot ér, 39,3 Élő-pontot szerzett, remek eredményével jó esélyekkel pályázik a csapattagságra a Hanti-Manszijszkban sorra kerülő sakkolimpián. Lóránd Norbert 11,1, Nagy Gábor 25,2 Élő-pontot nyert.

A Tehetség és Kurázsi verseny végeredménye:
1. Rudolf Anna (magyar, 2283) 6,5 pont
2. Gergácz Attila (magyar, 2421) 6
3-4. Lóránd Norbert (magyar, 2346) és Nagy Gábor (magyar, 2278) 5,5
5. William Paschall (amerikai, 2398) 5
6. Szabó Bence (magyar, 2261) 4,5
7-8. Baratosi Dániel (román, 2396) és Bíró Sándor (román, 2298) 4
9-10. Fehér Ádám (magyar, 2260) és Jan Banas (szlovák, 2341) 2

Rapport,R (2444) - Portisch,L (2519)
Vezércsel [D36]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 exd5 5.Fg5 c6 6.Vc2 Fe7 7.e3 Hbd7 8.Fd3 Hf8 9.Hge2 He6 10.Fh4 g6 11.0-0 0-0 12.f3 Be8 13.Bad1 b6 14.Kh1 Fb7 15.Ff2 Vc8 16.e4 dxe4 17.fxe4 c5 18.e5 Hg4 19.d5 Hxf2+ 20.Bxf2 Hd4 21.Vd2

Legifjabb nagymesterünk szép előnyt érhetett volna el a 21.Hxd4 cxd4 22.e6! Bf8 (22...fxe6 23.Fxg6 Bf8 (23...dxc3 24.Ff7+ Kh8 25.Fxe6) 24.Fxh7+ Kh8 25.Bxd4 Vc5 26.Fg8! Bxg8 27.Bf7 Bg7 28.Bxg7 Kxg7 29.Bg4+ Kf8 30.Vg6) 23.exf7+ Bxf7 24.Bxf7 Kxf7 25.Vf2+ Kg7 26.Bf1 Vd8 27.Vxd4+ Ff6 28.Vf4 folytatásban.

21...Fh4??

Nagy hiba, amely kihasználatlan maradt. 21...Vg4 22.Bdf1 Fg5 23.Vd1 Bxe5 24.Bxf7 Be7 25.Bxe7 Fxe7 egyenlő esélyekhez vezetett volna.

Forrás: [origo]

22.g3

Azonnal nyert 22.Vh6! és a fenyegető taktikai csapások ellen nincs védelem. 22...Fxf2 (22...Vg4 23.Bxf7 Kxf7 24.Vxh7+ Kf8 25.Fxg6; 22...Bxe5 23.Bxf7! Kxf7 24.Vxh7+ Kf6 25.Hxd4 cxd4 26.Bf1+ Bf5 27.Vxh4+ Kf7 28.Vh7+ Kf8 29.Fxf5) 23.He4 Be6 (23...Bxe5 24.Hf6+ Kh8 25.Vxh7matt) 24.Hg5 Ve8 25.Vxh7+ Kf8 26.d6 győzelemre vezette volna a világos haderőt.

22...Fd8 23.Vf4 Vc7 24.Kg1! g5 25.Vg4 Bxe5 26.Hxd4

Ricsi kissé megilletődötten játszik sakkozásunk legendájával szemben, 26.Fxh7+! Kg7 (26...Kxh7 27.d6 Hf3+ 28.Bxf3 Fxf3 29.Vh3+) 27.Hxd4 cxd4 28.Vxd4 f6 (28...Kxh7 29.d6) 29.Fc2 b5 30.Vd3 Kh8 31.Bf5 Vc5+ 32.Kg2 Be3 33.Vxb5 Vxb5 34.Hxb5 Fb6 35.Hc3 változat még erősebb volt.

26...cxd4 27.Vxd4 f6 28.Ff5

Világos előnye megmaradt volna a 28.d6 Vc6 29.Fc4+ Kg7 30.Fd5 Vd7 31.Fxb7 Vxb7 32.h4 h6 33.Hd5 változatban.

28...b5! 29.Fe6+ Kg7 30.Bdf1

Az újabb hiba után már a torna doyenje vette át a kezdeményezést. 30.He4 Vc4 31.Vxc4 bxc4 32.Hd6 Fb6 33.Hxc4 Fxf2+ 34.Kxf2 Be4 35.Hd6 Bb4 36.b3 egyenlő esélyeket adott volna.

30...Vb6! 31.Vg4 Ve3 32.Vb4?

Vesztőlépés. 32.Hxb5 Fxd5 33.Fxd5 Bxd5 34.Hc3 Bd2 35.Kg2 után egyenlőek lettek volna az esélyek.

Forrás: [origo]

32...Bxe6! 33.dxe6 Vxe6

A sötét futópár döntő erőt képvisel, Rapportnak többé nem volt védelme.

34.Hxb5 Vd5 35.Bf3 Fb6+ 36.Kg2 Be8 37.Hd6 Be2+ 38.Kh3 h5 39.Hf5+ Vxf5+! és világos feladta