Vágólapra másolva!
Baranyai János a hetedik helyen végzett a férfiak 85 kilogrammos kategóriájában a fehéroroszországi súlyemelő Európa-bajnokságon.

A magyar súlyemelő, aki a 2008-as, pekingi olimpián - még 77 kg-ban - súlyos könyöksérülést szenvedett, az ötkarikás játékok óta most első ízben szerepelt ismét a nemzetközi porondon, és remek teljesítménnyel tért vissza a sportág élvonalába egy súlycsoporttal feljebb.

A Nyíregyházi VSC versenyzője a kategória A csoportjában három - 145, 150 és 153 kg-mal végrehajtott - hibátlan gyakorlattal kezdett szakításban, s lett a fogásnemben Eb-hatodik, majd lökésben küzdötte le a 185 után a 190-et is, csak a 192 kiló fogott ki rajta, így itt a teljes rangsorban ugyancsak a hatodik lett, 343 kg-os összetett eredményével pedig hetedikként végzett.

Az Európa-bajnoki aranyat összetettben 369 kg-mal az örmény Gevorik Pogoszján szerezte meg egyetlen kilóval honfitársa, Ara Hacsatrján, és kettővel a fehérorosz Mikalaj Novikau előtt.

Eredmények, férfiak:
85 kg, összetett, Európa-bajnok:
Gevorik Pogoszján (Örményország) 369 kg (szakítás: 165 kg/lökés: 204 kg)
2. Ara Hacsatrján (Örményország) 368 (165/203)
3. Mikalaj Novikau (Fehéroroszország) 367 (171/196)
...7. Baranyai János 343 (153/190)

szakítás, Európa-bajnok:
Novikau 171 kg
2. Izzet Ince (Törökország) 170
3. Hacsatrján 165
...6. Baranyai János 153

lökés, Európa-bajnok:
Pogoszján 204 kg
2. Hacsatrján 203
3. Jurij Csikida (Ukrajna) 197
...6. Baranyai János 190

nők:
69 kg, összetett, Európa-bajnok:
Okszana Szlivenko (Oroszország) 262 kg (szakítás: 117 kg/lökés: 145 kg)
2. Meline Daluzján (Örményország) 260 (115/145)
3. Semsat Tuljajeva (Fehéroroszország) 244 (115/129)

szakítás, Európa-bajnok:
Szlivenko 117 kg
2. Daluzján 115
3. Tuljajeva 115

lökés, Európa-bajnok:
Daluzján 145 kg
2. Szlivenko 145
3. Julia Artemova (Ukrajna) 131