Vágólapra másolva!
A férfiaknál az etióp Tsegaye Kedebe nyerte a vasárnap megrendezett London-maratont, győzelmével pedig megszakította a kenyaiak hat éve tartó sikersorozatát.

A 23 éves futó tavaly második lett, ezúttal viszont 2:05:19 órás teljesítményével több mint egy perccel megelőzte a vb-ezüstérmes kenyai Emmanuel Mutait. A harmadik a kétszeres világbajnok, Pekingben olimpiai második marokkói Zsuad Garib lett.

Az etióp atléta eredményének értékét növeli, hogy rossz időjárási körülmények között kellett teljesíteni a távot. "Az esőnek nem örültem, egy kicsit lassított, s kisebb fájdalmaim is voltak futás közben - nyilatkozta az olimpiai bronzérmes Kebede. - Nagyon boldog vagyok, s jövőre talán 2:04 körüli időre is képes leszek."

A viadal nagy vesztese az olimpiai címvédő kenyai Samuel Wanjiru volt, aki a korábbi légtérzár miatt csak nagyon nehezen, több mint kétnapos utazás után érkezett meg az angol fővárosba, ahol 25 km-ig tudta tartani a legjobbak tempóját, és nem fejezte be a versenyt. A vele együtt érkező, vb-címvédő Abel Kirui negyedikként ért célba.

A nőknél az orosz Lilija Sobuhova diadalmaskodott szintén kiváló, 2:22:00 órás eredménnyel. A 32 éves futó tavaly októberben Chicagóban is győzött, míg a brit fővárosban harmadik lett, ezúttal honfitársát, Inga Abitovát előzte meg. Harmadikként az etióp Aselefech Mergia ért célba.

eredmények, férfiak:
1. Tsegaye Kebede (etióp) 2:05:19 ó
2. Emmanuel Mutai (kenyai) 2:06:23
3. Zsuad Garib (marokkói) 2:06:55

nők:
1. Lilija Sobuhova (orosz) 2:22:00 ó
2. Inga Abitova (orosz) 2:22:19
3. Aselefech Mergia (etióp) 2:22:38