Vágólapra másolva!
A szófiai sakkvilágbajnoki döntő negyedik partijában a címvédő Viswanathan Anand káprázatos győzelmet aratott. Az indiai világbajnok a világos bábukat vezette és a katalán megnyitású partiban a 10. lépésben újított. Kihívója, a hazai pályán játszó Veszelin Topalov tisztjei passzívak voltak, világosnak bőséges kompenzációja az áldozott gyalogért. A meggyengített sötét királyállás ellen Vishy remek tisztáldozattal indított támadást és a 32. lépés után Topalov feladásra kényszerült. Anand 2,5-1,5-re vezet a 12 játszmásra tervezett párharcban. Az ötödik partit pénteken játsszák, Topalové a kezdés joga.

Szenzációs játékkal nyerte meg a címvédő Viswanathan Anand a világbajnoki döntő negyedik játszmáját. Megnyitáselméleti újítással rukkolt ki, a gyalogáldozatért elegendő kompenzációt kapott. Mérnöki pontossággal értékelte esélyeit, majd a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov pontatlan bástyalépését remek tisztáldozattal használta ki.

A pörölycsapás szétrombolta a sötét királyállást, a meztelen király tehetetlen volt a világos haderő támadásával szemben. Látványos taktikai csapásokat, szépséges taktikai motívumokat láttunk, Vishy drukkerei nagyon élvezték az előadást.

Micsoda fordulat! Egy hete még aggódtunk, hogy Viswanathan Anand miként fogja kipihenni a vulkánkitörés és a légtérzár miatti nagyon fárasztó utazását, miként éli meg, hogy a bolgár rendezők visszautasították halasztási kérelmét, majd a FIDE elnökhelyettesétől, a párharc ellenőrétől, a görög Georgiosz Makropulosztól egy nap pihenőt kapott.

Anand kiütéses vereséget szenvedett az első partiban, pozíciós küzdelemben azonnal egyenlített. Pontos védekezéssel remizte ki a harmadik játszmát, és a negyedik összecsapást káprázatos támadással megnyerte. Előnybe került és megingatta kihívóját a meccsig töretlen önbizalmában. Anandék az egypontos előny birtokában kellemesen tölthetik a holnapi pihenőnapot, és készülhetnek a pénteki ötödik játszmára.

A világbajnoki döntő 4. játszmájának eredménye:
Viswanathan Anand (indiai, 2787) - Veszelin Topalov (bolgár, 2805) 1 - 0 (Katalán megnyitás, 32)

A világbajnoki döntő állása:
Viswanathan Anand - Veszelin Topalov 2,5 - 1,5 (0 - 1, 1 - 0, döntetlen, 1 - 0)

Anand,V (2787) - Topalov,V (2805)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 Fb4+

Veszelin Topalov tért el a párosmérkőzés második partijában látott folytatástól, ahol 5... a6 6.He5 c5 7.Ha3 változatot láttuk.

6.Fd2 a5 7.Vc2 Fxd2+ 8.Vxd2 c6 9.a4 b5 10.Ha3

Újabb újítás a világbajnok fegyvertárából. Az elisztai Kramnyik-Topalov világbajnoki döntő első partijában 10.axb5 cxb5 11.Vg5 0-0 12.Vxb5 Fa6 újítás. 13.Va4 (13.Vxa5 Fb7 14.Vxd8 Bxa1 15.Vxf8+ Kxf8 16.0-0 Ba2 17.He5 Fa6 18.Hc3 Bxb2 19.Bb1 Bxb1+ 20.Hxb1 Hd5 21.Fxd5 exd5 22.Hc3 világosnak minimális előnyt adott volna.) 13...Vb6 14.0-0 (Tavaly a dortmundi szuperversenyen Lékó Péter az orosz exvilágbajnokkal 14.Hbd2 Fb5 15.Va3 Hc6 16.0-0 Bab8 17.Bfc1 Hxd4 18.Hxd4 Vxd4 19.Hf3 Vb6 20.Vxa5 Vxa5 21.Bxa5 Fc6 22.Bxc4 Fxf3 23.Fxf3 Bxb2 24.h4 változatban remizett.) 14...Vxb2 15.Hbd2 Fb5 16.Hxc4 Fxa4 17.Hxb2 Fb5 18.He5 Ba7 19.Ff3 Hbd7 20.Hec4 Bb8 21.Bfb1 g5 22.e3 g4 23.Fd1 Fc6 24.Bc1 Fe4 25.Ha4 Bb4 26.Hd6 Ff3 27.Fxf3 gxf3 28.Hc8 Ba8 29.He7+ Kg7 30.Hc6 Bb3 31.Hc5 Bb5 következett a partiban, amelyet a bolgár nagymester erőszakoskodásának köszönhetően elvesztett.

10...Fd7

Világos előnnyel nyerte volna vissza a tisztet a 10...Fa6 11.He5 Hd5 12.Hxc6 Hxc6 13.axb5 folytatásban.

11.He5

Rossz terv lett volna 11.axb5 cxb5 12.Vg5, mert 12...h6! jöhetett volna és a g7 gyalog nem üthető a prózai 13...Bh7! vezérfogás miatt.

11...Hd5 12.e4 Hb4

A logikus huszárlépés. 12...Hb6 13.axb5 cxb5 14.Hxd7 Vxd7 15.Vg5! változatban világos kedvező körülmények között nyeri vissza a gyalogot. Ez a lehetőség nincs 12...Hb4 esetén a kellemetlen Hd3+ miatt.

13.0-0 0-0 14.Bfd1 Fe8

Forrás: [origo]

15.d5! Vd6

Topalovnak nem tetszett a 15...Vb6 16.dxe6 fxe6 17.Vd6! Hd3 (A bonyodalmak világosra előnyösek a 17...Vxf2+ 18.Kh1 Vxb2 19.axb5 cxb5 20.Bdb1 Ve2 21.Bf1 Hd7 22.Vxe6+ Kh8 23.Hxd7 Fxd7 24.Vxd7 Hd3 25.Hxb5 változatban.) 18.Hxd3 cxd3 19.Bd2 Ha6 20.Bc1 világos kedvezőbb esélyeivel. 15...exd5 16.exd5 cxd5 17.axb5 Hd7 18.Hc6 Hxc6 19.Vxd5! Hde5 20.bxc6 Vxd5 21.Bxd5 Hxc6 22.Hxc4 változatban előbb-utóbb elhull az a gyalog.

16.Hg4!

Vishy Anand biztosan kézben tartja a pozíciót. Számításba jött a 16.dxc6 Vxe5 17.axb5 H8xc6 18.bxc6 Fxc6 19.Hxc4 Vc5 20.Vc3 folytatás is.

16...Vc5 17.He3 H8a6 18.dxc6 bxa4 19.Haxc4 Fxc6 20.Bac1

Ideje volt pillantást vetnünk a felhasznált gondolkodási időre. Anand 1 óra 5 percet, Topalov 1 óra 15 percet gondolkodott. Kétség sem férhet világos előnyéhez. Huszárjai jóval aktívabbak, uralja a d nyílt vonalat. A sötét vezér nem igazán találja a helyét.

20...h6

A kihívó meggyengítette királyállását.

21.Hd6 Va7 22.Hg4 Bad8?

Topalov gyanútlan volt, azonnal vesztőt húzott.

Forrás: [origo]

23.Hxh6+!

Kellemes gonddal "küzdött" Vishy, 23.Hf6+ is nyert volna, de a h6-on csattant áldozat is látványosan fejezi be a remekül játszott partit. 23.Hf6+! gxf6 24.Vxh6 Ve7 25.e5 fxe5 26.Bc4 e4 27.Fxe4 f5 28.Vg6+ Vg7 29.Vxe6+ Bf7 30.Fxc6 Vf6 31.Fd5 Hxd5 32.Vxd5 Kg7 33.Bdd4 és sötétnek kapitulálnia kellett volna.

23...gxh6 24.Vxh6 f6

Már egyetlen lépés sem akadályozhatja meg a mindent elsöprő világos támadást. 24...Bxd6-ra 25.Vg5+ Kh7 26.Bxd6 Bb8 27.Fh3! Fxe4 28.Vh4+ végez sötéttel, vagy 24...Vc7 re 25.Vg5+ Kh7 26.e5 Bg8 27.Vh4+ Kg7 28.Bc4 nyert volna.

25.e5! Fxg2

A bolgár exvilágbajnok csak rossz és még rosszabb folytatások között választhatott.

Forrás: [origo]

26.exf6!

Topalov a webkamera tanúsága alapján kétségbeesetten fogta két kézzel a fejét, Vishyvel szemben ma tehetetlen volt.

26...Bxd6 27.Bxd6 Fe4

A futó a király segítségére igyekszik, de a "meztelen" király nem menekülhet végzete elől. 27...Fd5 -re 28.Vg6+ Kh8 29.Bc4! Fxc4 30.Bd4 Vh7 31.Bh4 Bf7 32.Bxh7+ Bxh7 33.Ve8 mattol.

28.Bxe6

A címvédő válogathatott a nyerések között. 28.Vg5+ Kh8 29.Bxe6 Hd3 30.Bc2 Bg8 31.Vh6+ Vh7 32.f7! Vxh6 33.Bxh6+ Kg7 34.fxg8V+ Kxg8 35.Bxa6 is elég hatásos volt.

28...Hd3

Tetszetős a nyerés 28...Vh7 -re 29.Vg5+ Fg6 30.f7+! Kg7 31.Vf6+ Kh6 32.Be4-gyel.

29.Bc2 Vh7

Forrás: [origo]

30.f7+

A remek győzelem oly édes mámorában Vishy a 30.Vg5+ Fg6 31.f7+ Kxf7 32.Bcc6 nyerést is választhatta volna.

30...Vxf7 31.Bxe4 Vf5 32.Be7 és sötét feladta