Vágólapra másolva!
Ismét megsérült Liu Hsziang, a kínaiak olimpiai és világbajnok gátfutója. A 110 méter korábbi világcsúcstartója azzal az Achilles-problémával küszködik, amely miatt sokáig kényszerpihenőn volt, és kedden közölte: nem indul el szombaton az oszakai Grand Prix-n.

Liu hetedik lett márciusban a dohai fedettpályás vb-n, amely az első világversenye volt a 2008-as pekingi nyári játékok óta.

A 26 éves sprinter 2004-ben nagy meglepetésre nyerte meg a férfi 110 gátat az athéni ötkarikás játékokon, majd 2006-ban világcsúcsot futott, 2007-ben a szabadtéri, 2008-ban pedig a fedett pályás világbajnokságon lett első.

A 2008-as szabadtéri szezonnak ugyanakkor már makacs saroksérüléssel vágott neki, s bár hazai közönség előtt megpróbált futni a pekingi játékokon, már az előfutamát is fel kellett adnia, azt követően pedig egészen tavaly szeptemberig nem versenyezhetett.