Vágólapra másolva!
A Pekingben olimpiai bajnok Vajda Attila csak negyedik lett pénteken a kenu egyesek 1000 m-es döntőjében a kajakosok és kenusok idei első versenyén, a Szolnokon vasárnapig tartó, úgynevezett rangsorolón. A számot Sarudi Pál nyerte, míg a kajakosoknál Kammerer Zoltán és Bara Alexandra győzött egy kilométeren.

Kammerer duplázott, ugyanis új társával, a hozzá hasonlóan rutinos, olimpiai bajnok Vereckei Ákossal párosban is diadalmaskodott, míg a nőknél Hegyi Zomilla és Dira Zsófia, a kenusoknál pedig az Európa-bajnok Sáfrán-testvérek értek elsőként a célba ezen a távon.

Ezen a viadalon dől el, hogy kik képviselhetik majd a magyar színeket a május 28-30-án rendezendő szegedi MOL Világkupán. Storcz Botond szövetségi kapitány minden, válogatottságra pályázó versenyzőnek kötelezővé tette az indulást valamelyik egyes olimpiai számban (a férfi K-1 és C-1 1000 m ezek közé tartozik) ez alól a már biztos Vk-résztvevők - a tavalyi vb-n ötkarikás egyes és páros számban aranyérmesek - sem kivételek.

A Vk-csapat végleges összetételéről keddig dönt a szakember, Szegeden nemzetenként két-két egység szállhat majd vízre minden számban.

Eredmények, 1000 m, férfi K-1:
1. Kammerer Zoltán (Graboplast Győri VSE) 3:26.910 p
2. Kökény Roland (Esztergom) 3:28.350
3. Kucsera Gábor (Kőbánya SC) 3:28.570

férfi C-1:
1. Sarudi Pál (Szolnok) 3:48.240
2. Sáfrán Mihály (Kaposvár) 3:49.220
3. Sáfrán Mátyás (KSI) 3:50.060
4. Vajda Attila (Démász-Szeged) 3:51.010

női K-1:
1. Bara Alexandra (KSI) 3:56.570
2. Groholy Orsolya (KSI) 3:57.280
3. Folláth Vivien (Szolnok) 3:59.510

férfi K-2:
1. Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos (Graboplast Győri VSE, Domino Honvéd) 3:16.510 p
2. Holpert Ervin, Szalai Tamás (Domino Honvéd) 3:16.820
3. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (MTK-Erzsébetváros) 3:19.150

férfi C-2:
1. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály (KSI, Kaposvár) 3:37.170
2. Tóth Márton, Mike Róbert (BKV Előre, MTK-Erzsébetváros) 3:39.300
3. Varga Dávid, Széles Gábor (MTK-Erzsébetváros, Graboplast Győri VSE) 3:40.050

női K-2 (2 induló):
1. Hegyi Zomilla, Dira Zsófia (KSI) 3:44.750
2. Bara Alexandra, Szilvásy Nóra (KSI) 3:52.700

vasárnap:
500 m-es elő- és középfutamok 8.00
500 m-es döntők 14.10
5000 m-es döntők 18.00