Vágólapra másolva!

Rudolf legyőzte Schneidert a női sakkbajnokságon

Nagykanizsán lejátszották az 58. női sakkbajnokság második fordulóját, valamennyi játszma döntéssel végződött. A viadal rangadóját vívta Rudolf Anna és Schneider Veronika. A szicíliai védelmű partiban a két évvel ezelőtti győztes Rudolf Anna magabiztos győzelmet aratott a sokat hibázó Schneider Veronikával szemben. Lakos Nikoletta és Tóth Lili másodszor is győzött, ketten állnak az élen.

A korcsoportos bajnokságokon is sokat viaskodott egymással Rudolf Anna és Schneider Veronika. Összecsapásaik mindig nagy küzdelmet hoztak, két éve Visegrádon, a kieséses rendszerű bajnokságon a döntőt vívták, rapid rájátszásban a decsi csapatot erősítő Rudolf Anna győzött. Rudolf váratlan vereséggel, Schneider kötelező győzelemmel rajtolt. A szicíliai védelem Paulsen-változatában Veronika váratlanul leadta szárnyra fejlesztett futóját és később sem találta tisztjeinek ideális helyét. Anna a vezérszárnyon akciózott, egyre nagyobb fölénybe került. Sötét minőséget nézett el, Anna válogathatott a nyerések között, 45 lépés után fogadhatta nagy riválisa gratulációját.

Másodszor is győzött Lakos Nikoletta és Tóth Lili. Világossal Lakos Niki könnyen győzött, míg Tóth Lili nyerése kalandos körülmények között született meg. Nagyon jól állt, de egy elhibázott csere után nagyon gyanús lett állása, majd fonalasan veszíthetett is volna. A bástyavégjáték remit ígért, de újabb bakijai után Varga Klára nyerhetett volna. A hullámzó partiban az utolsó hibát Varga követte el.

Erdős Boglárka alaposan megszorongatta Papp Petrát. időzavarban azonban fölényes állásban többször is hibázott, majd bástyát nézett el. Hidegh Esztert középen rekedt királyáért gyorsan megbüntette Göcző Melinda.

A második forduló eredményei:
Lakos Nikoletta (2289) - Pintérné Kovács Márta (2139) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 30)
Rudolf Anna (2344) - Schneider Veronika (2339) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 45)
Varga Klára (2223) - Tóth Lili (2175) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 49)
Erdős Boglárka (2147) - Papp Petra (2270) 0 - 1 (Szláv védelem, 40)
Hidegh Eszter (2146) - Göcző Melinda (2234) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 21)

A bajnokság állása:
1-2. Tóth Lili és Lakos Nikoletta 2 pont
3. Papp Petra 1,5
4. Göcző Melinda 1 (1)
5-6. Rudolf Anna és Schneider Veronika 1
7. Varga Klára 0,5
8. Erdős Boglárka 0 (1)
9-10. Hidegh Eszter és Pintérné Kovács Márta 0

A 3. forduló párosítása:
Göcző Melinda- Lakos Nikoletta
Papp Petra - Hidegh Eszter
Tóth Lili - Erdős Boglárka
Schneider Veronika - Varga Klára
Pintérné Kovács Márta - Rudolf Anna

Rudolf,A (2344) - Schneider,V (2339)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Hf6 6.0-0 Vc7 7.Ve2 d6 8.c4 g6 9.Hc3 Fg7 10.Hf3 Hc6 11.Ff4 Hh5 12.Fg5 Fxc3

Meglepő döntés. A világos duplagyalogok nem lesznek gyengék.

13.bxc3 f6 14.Fe3 0-0 15.Hd2 e5 16.g3 Fh3 17.Bfb1 Hg7 18.c5 dxc5 19.Fxc5 He7 20.Fb6 Vc6 21.Ve3 Bac8 22.Fa5 Fe6 23.Bb6 Vd7 24.Hb3 Bfd8 25.Bd1 Va4?

Minőséget veszít, de már nehéz volt sötét állása.

26.Bb4 Vxa2 27.Fxd8 Bxd8 28.Hc5

Azonnal nyert a 28.Bd2 Va3 29.Vc5 Bd7 30.Bxb7 folytatás.

28...b5 29.Bbb1 Va3 30.Hxe6

Könnyít sötét kínjain. 30.Ba1 Bxd3 (30...Vb2 31.Hxe6 Hxe6 32.Vb6 Kf7 33.Bxa6) 31.Bxa3 Bxd1+ 32.Kg2 Fc4 33.h4 sima volt.

30...Hxe6 31.Vb6 Bd6 32.Ba1 Bxb6 33.Bxa3 Hc5 34.Fb1 Kf7 35.f3 Ke8 36.Fa2 Bc6 37.Bd2 Hd7 38.Ff7+ Kd8 39.Ba1 Kc8 40.Fe8 Bc7 41.Fxd7+ Bxd7 42.Bxd7 Kxd7 43.Bxa6 Hc8 44.Bxf6 Hd6 45.g4 és sötét feladta

Varga,K (2223)- Tóth,L (2175)
Szicíliai védelem [B43]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Hc3 Vc7 6.Fd3 g6 7.0-0 Fg7 8.Fe3 Hf6 9.f4 d6 10.Hcb5 axb5 11.Hxb5 Vc6 12.e5 0-0 13.exf6 Fxf6 14.c3 Ha6 15.f5?!

Túlzott optimizmus.

15...exf5 16.Hd4 Fxd4 17.Fxd4 Hc5 18.Bf3 Fe6 19.Bh3 f6 20.Ve1 f4 21.Bh6 Hxd3?

Tóth Lili nagyot hibázott.

22.Vxe6+ Kg7 23.Vh3 Bh8 24.Vxd3 Kxh6 25.Fxf6 Vb6+ 26.Kh1 Ve3 27.Vxe3? x

Nagy bajban lett volna sötét a 27.Vd5 Vc5 (27...f3 28.h4 fxg2+ 29.Vxg2 Ba5 30.Fxh8) 28.Vxb7 Bae8 29.Fg7+ Kh5 30.Fxh8 Bxh8 31.Vf3+ Kh6 32.Vxf4+ Kg7 33.Bf1 változatban.

27...fxe3 28.Fxh8 Bxh8 29.Kg1 Kg5 30.Bf1 Be8 31.g3 h5 32.Kg2 h4 33.a4 Kg4 34.Bf4+ Kg5 35.Kf1 hxg3 36.hxg3 e2+ 37.Ke1 Be3 38.Bb4

Jobb volt a 38.Bf7 b6 39.Bb7 Bxg3 40.Bxb6 Kf4 41.Kxe2 folytatás.

38...Kf5 39.g4+ Kg5 40.Bxb7 Kxg4 41.a5 Be5 42.b4 Kf3 43.a6

Kiengedte a nyerést. 43.Bh7 Bg5 44.Bh3+ Ke4 45.a6 volt a jó.

43...Bh5 44.Bf7+ Ke3 45.Be7+ Kd3 46.a7 Bh1+ 47.Kf2 Bf1+ 48.Kg2 Ba1 49.b5?

Vesztőlépés.

49...Bxa7! 50.Be6 Ba1 és világos feladta