Vágólapra másolva!
Szávay Ágnes két játszmában nyert a hazai közönség előtt szereplő Stéphanie Foretz ellen vasárnap a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában, a Roland Garroson.

Szávay az első gémben a hatodik játékban nyerte el először riválisa adogatását, majd a folytatásban remek játékkal 43 perc alatt jutott előnyhöz. A folytatásban sem változott a kép, a korábban sérüléssel bajlódó magyar játékos, aki tavaly a nyolcaddöntőig jutott Párizsban, biztosan került a második fordulóba. A mérkőzés 1 óra 18 percig tartott. A 21 éves Szávay következő ellenfele - a legjobb 64 között - a 19. helyen kiemelt orosz Nagyja Petrova lesz, aki két sima játszmában verte a kínai Suaj Csangot.

"Nem is arra koncentráltam igazából, hogy mit hogyan üssek, hanem arra, hogy hogyan lépkedjek, mert vigyázni akartam a sérült lábamra" - mondta Szávay az MTI-nek. "Madrid óta kétszer fél órát ütöttem, és tudom, hogy a csúszkálástól jöhet elő ismét a combsérülés. Inkább toporogtam a pályán, ezért is volt néhány furcsa ütésem. Szerencsére nem kellett ma sokat oldalra mozognom, ellenfelem keveset pörgetett keresztbe, ráadásul amikor sokadszorra sem tudta elvenni a szervámat 2:2-nél, mintha el is ment volna picit a kedve, ő fejben nem annyira erős. Amikor az első szett után kimentem a mosdóba, a kísérőm eltévedt velem, percekig a közönségben bóklásztunk, de nem zavart meg a közjáték. Eredetileg nem tetszett, hogy a nulladik napra tettek, de most már örülök, hogy csak kedden vagy szerdán játszom ismét. Nagyja Petrova ugyanis már keményebb dió lesz, bár a salak nem a kedvenc borítása, mindenesetre meg akarom verni."

Szávay edzője, Karl-Heinz Wetter elégedetten nyilatkozott tanítványának bemutatkozásáról: "Elhúzódó sérülése miatt Ági három hete nem játszott meccset, közben beteg is volt, így nem tudtuk, hogy milyen formában van. Két napja végez teljes edzésmunkát, ennek megfelelően nehezen rázódott bele a mai mérkőzésbe. Kimondottan pozitív benyomást tett rám, remekül működtek a szervái, jól mozgott a pályán. Annak is örülök, hogy most két nap szünet következik, mert így jut elég idő a regenerálódásra. Aztán jön a Petrova elleni meccs - meglátjuk!"

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
női egyes:
Szávay Ágnes - Stéphanie Foretz (francia) 6:2, 6:2
Petrova (orosz, 19.) - Csang (kínai) 6:0, 6:3
V. Williams (amerikai, 2.) - Schnyder (svájci) 6:3, 6:3
Kerber (német) - Csakvetadze (orosz) 5:7, 7:6 (7-2), 6:4
Kuznyecova (orosz, 6.) - Cirstea (román) 6-3, 6-1
Dulko (argentin) - Azarenka (fehérorosz, 10.) 6:1, 6:2
Pennetta (olasz, 14.) - Keothavong (brit) 6:2, 6:2
Rezai (francia, 15.) - Tabakh (kanadai) 6:1, 6:1
Amanmuradova (üzbég) - Martinez Sanchez (spanyol, 20.) 6:2, 6:4
Cibulkova (szlovák, 26.) - Ivanova (orosz) 6:2, 6:0
Kirilenko (orosz, 30.) - Sprem (horvát) 7:6 (7-5), 6:4
Petkovic (német) - Vesznyina (orosz) 4:6, 6:1, 6:4
Lepchenko (amerikai) - McHale (amerikai) 7:5, 6:3
Scheepers (dél-afrikai) - Johansson (francia) 6:2, 6:4
Larsson (svéd) - Sevastova (lett) 6:2, 6:2
Meusburger (osztrák) - Feuerstein (francia) 7:6 (7-4), 6:3

férfiak:
Tsonga (francia, 8.) - Brands (német) 4:6, 6:3, 6:2, 6:7 (2-7), 7:5
Benneteau (francia) - Gulbis (lett, 23.) 6:4, 6:2, 1:0-nál Gulbis feladta
Roger-Vasselin (francia) - Anderson (dél-afrikai) 1:6, 4:6, 6:3, 7:6 (7-4), 6:1
Chiudinelli (svájci) - Devvarman (indiai) 6:3, 3:6, 6:3, 3:6, 6:3
Ouanna (francia) - Kubot (lengyel) 7:6 (7-5), 6:7 (4-7), 6:2, 6:4
Kamke (német) - Robert (francia) 6:0, 6:4, 6:3
Söderling (svéd, 5.) - Recouderc (francia) 6:0, 6:2, 6:3
Cilic (horvát, 10.) - Mello (brazil) 6:1, 3:6, 6:3, 6:1
Juzsnij (orosz, 11.) - Przysiezny (lengyel) 6:1, 6:0, 6:4
Montanes (spanyol, 26.) - Galvani (olasz) 6:3, 6:3, 6:3
García-López (spanyol, 32.) - Schüttler (német) 7:5, 6:4, 6:2
Fognini (olasz) - Massu (chilei) 6:1, 3:6, 2:6, 6:3, 6:3
De Bakker (holland) - Patience (francia) 6:4, 5:7, 6:4, 6:3
Falla (kolumbiai) - Tipsarevic (szerb) 6:1, 6:2, 6:3