Társoldalunk:

Radzsabov megmentette a fél pontot Carlsennel szemben

2010.06.16. 15:10

Három döntetlen született a báznai szuperverseny második fordulójában. Másodszor is csak remizett a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen. Az azeri Tejmur Radzsabov nagy nehézségek árán feltartóztatta Carlsen szabadgyalogját. Az izraeli Borisz Gelfanddal szemben jó érzékkel választott megnyitást a román Liviu-Dieter Nisipeanu. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov újabb fél pontot szerzett a katalán megnyitásban, a kínai Wang Yue kissé előnyösebb végjátékban nem tudott előrejutni.

Az első fordulóban elszenvedett veresége után az azeri Tejmur Radzsabov a norvég Magnus Carlsennel szemben nem bocsátkozott elméleti párbajba a szicíliai védelmű partiban. Pedig örültünk volna egy Najdorf-változatnak, netán "sárkányos" kalandoknak, de Tejmur a biztonságot tűzte zászlajára. Ahogy ez lenni szokott, a túlzott óvatosságra kis híján ráfizetett. Magnus átvette a kezdeményezést, majd egy fonalas lebonyolítás után szabadgyalogra tett szert.

A végjáték könnyebb remit ígért, de Carlsen királya aktivizálta magát, Radzsabov időzavarba is került. A bástyák cseréje után a sötét király betört a világos állásba, de világos megtalálta az egyetlen védelmet, gyalogáldozattal biztosította a királyszárnyi gyalogok cseréjét, a futó pedig sikerrel tartóztatta fel a szabadgyalogot.

Telitalálat volt a román Liviu-Dieter Nisipeanu elfogadott vezércsele. Az izraeli Borisz Gelfand nem tudott előnyt elérni, sőt a végjátékban örülhetett a reminek. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov második sötét partijában is elérte a tervezett fél pontot. A kínai Wang Yue a katalán megnyitásban kedvezőbben állt, de jó tervet nem talált.

A 2. forduló eredményei:
Wang Yue (kínai, 2752) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) döntetlen (Katalán megnyitás, 30)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2740) - Magnus Carlsen (norvég, 2813) döntetlen (Szicíliai védelem, 74)
Borisz Gelfand (izraeli, 2741) - Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2672) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 32)

A verseny állása:
1-2. Borisz Gelfand és Liviu-Dieter Nisipeanu 1,5 pont
3-4. Magnus Carlsen és Ruszlan Ponomarjov 1
5-6. Tejmur Radzsabov és Wang Yue 0,5

A 3. forduló párosítása:
Nisipeanu - Wang Yue
Carlsen - Gelfand
Ponomarjov - Radzsabov

Radzsabov,T (2740) - Carlsen,M (2813)
Szicíliai védelem [B23]

1.e4 c5 2.Hc3 Hc6 3.Fb5 Hd4 4.Fc4 Hf6 5.Hge2 a6

A világranglista-vezető Magnus tért el a legtöbbször játszott 5...e6 6.0-0 a6 7.d3 b5 8.Fb3 Hxb3 9.axb3 Fb7 folytatástól.

6.a4 e6 7.0-0 d5 8.exd5 exd5 9.Fa2 Fg4 10.f3 Fe6 11.d3 Hc6 12.Hf4 Vd7 13.Fd2 Fe7 14.Hce2 0-0 15.c3 b5 16.Fb1 Bab8 17.axb5 axb5 18.Fc2 Fd6 19.Ve1 Bfe8 20.Vf2 Vc7 21.Kh1 b4

Sötét átvette a kezdeményezést.

22.d4 bxc3 23.bxc3 cxd4 24.cxd4 Hxd4!?

A norvég nagymester bízott d szabadgyalogjában, fonalas lebonyolításba kezdett.

25.Fxh7+ Hxh7 26.Vxd4 Fe5 27.Hxe6 Bxe6 28.Ff4 Fxd4 29.Fxc7 Fxa1 30.Fxb8 Bxe2 31.Bxa1 Hg5 32.Kg1 He6 33.Bd1 d4 34.Kf1 Bb2 35.Fe5 Bb5 36.Fg3 Kh7 37.Ff2 Kg6 38.Ke1 Bb4 39.h4 Kf5 40.g3 Ke5 41.Ke2 Kd5

Sötét elérte a maximumot, aktivizálta királyát, Tejmur Radzsabovra passzív védekezés várt.

42.Bd2 Ba4 43.Bb2 Hc5 44.Bd2 Hb3 45.Bc2 Ba7 46.h5 f6 47.Bb2 Be7+ 48.Kd3 Hc5+ 49.Kd2 Ba7 50.Ke2 Ba4 51.Bd2 Hd7 52.Fe3 He5 53.g4 Hf7

Magnus kevesellte az 53...d3+ 54.Kf2 Ba3 55.Bb2 (55.h6 gxh6 56.Fxh6 Hc4 57.Bd1 Kd4 58.Fg7 Ba2+ 59.Kg3 d2) 55...Hc4 56.Bb5+ Ke6 57.Ff4 Ba2+ 58.Kg3 Ba1 59.Bb7 d2 60.Fxd2 Hxd2 változat esélyeit.

54.Ff4 Hd8 55.Bb2 He6 56.Fd2 Ba1 57.Bb5+ Kc4 58.Ba5?! Hf4+ 59.Kf2 Bxa5 60.Fxa5 Kd3 61.Kg3 He2+ 62.Kf2 Hf4 63.Kg3 Ke3

Sötét látszólag mindent elért, de a királyszárnyi gyalogok cseréje elkerülhetetlenné vált, a futó pedig feltartóztatja a szabadgyalogot.

64.g5! fxg5

Radzsabov remizett volna a 64...Hxh5+ 65.Kg4 Hf4 66.gxf6 gxf6 67.Kf5 Kxf3 68.Kxf6 Ke4 69.Fd2 d3 70.Kg5 Hd5 71.Kg4 He3+ 72.Kg5 Hc4 73.Fc1 változatban is.

65.Kg4 d3 66.Kxg5 Kxf3 67.h6 He6+ 68.Kg6 gxh6 69.Kxh6 Ke2 70.Kg6 Hd4 71.Kf6 Hc6 72.Fc3 He5 73.Kxe5 d2 74.Fxd2 és döntetlen

Gelfand,B (2741) - Nisipeanu,LD (2672)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 e5 4.Hf3 exd4 5.Fxc4 Hc6 6.0-0 Fe6 7.Fb5

Számos játszma és alapos elemzés bizonyította, hogy sötétnek a 7.Fxe6 fxe6 8.Vb3 Vd7 9.Vxb7 Bb8 10.Va6 Hf6 11.Hbd2 Fd6 változatban sötétnek bőséges ellenértéke van az áldozott gyalogért. A jó taktikus Liviu-Dieter Hisipeanu ellen Forisz Gelfand fölösleges kalandokba nem bocsátkozott.

7...Fc5 8.Hbd2

Veszelin Topalov a román nagymester ellen három éve a 8.b4 Fb6 9.a4 a6 10.Fxc6+ bxc6 11.Fb2 Hf6 12.a5 Fa7 13.Hbd2 0-0 14.Vc2 változatot próbálta ki, de előnyt sötét helyes játéka esetén nem érhetett volna el.

8...Hge7 9.Hg5 Vd7 10.Hdf3

Az adatbázisban mindössze három partit találtam erre a lépésre. 10.Hxe6 Vxe6 11.Hb3 Vd6 12.Ff4 Vxf4 13.Hxc5 0-0 folytatás sem ígér kedvező lehetőséget.

10...f6 11.Hxe6 Vxe6 12.Hxd4 Fxd4 13.Vxd4 a6 14.Vc4 Vd6 15.Va4 0-0-0 16.Fc4 He5 17.Fb3 b5

Nisipeanu stílusának megfelel, de kevesen húzták volna az állásban.

18.Va5 Kb7 19.Vc3 c5 20.Fe3 c4 21.Bfd1 Vc7 22.Bxd8 Bxd8 23.Fd1 H7c6 24.Fe2 Va5 25.Vxa5 Hxa5 26.f4 Hec6 27.Bd1 Bxd1+ 28.Fxd1 Hb4 29.e5 fxe5 30.fxe5 Hac6

Nem lehetett gyalogot vadászni. 30...Hxa2?! 31.e6 Hc6 32.Ff3 Kc7 33.Ff4+ Kb6 34.Fd6 után bajban lett volna sötét 34...a5 35.e7 Hxe7 36.Fxe7 c3 37.bxc3 Hxc3 38.Kf2 b4 39.Ke3 b3 40.Fa3 Hb5 41.Fb2 változatban.

31.e6 Kc7 32.Ff4+ és döntetlen. Kölcsönös időzavarban békekötés. 32.Ff4+ Kd8 33.Ff3 Hd4 34.Fg5+ Ke8 35.Fe4 Hxe6 36.Fd2 Hc5 37.Fxh7 Hxa2 38.Fb1 Hb3 39.Fe1 Hac1 változatban Gelfandnak kellett volna a remiért küzdenie.

Wang,Yue (2752) - Ponomarjov,R (2733)
Katalán megnyitás [E05]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.0-0 dxc4 7.Vc2 a6 8.Vxc4 b5 9.Vc2 Fb7 10.Fd2 Fe4 11.Vc1 Fb7 12.Vc2 Fe4 13.Vc1 Fb7 14.Bd1

Az első fordulóban elszenvedett vereség után Wang Yue világossal lépésismétléssel mégsem remizhetett.

14...Vc8 15.Fa5

Az asztrahányi GP-viadalon az azeri Sahriyar Mamedgyarov 15.b4 Hc6 16.a3 a5 17.Hc3 axb4 18.axb4 Bxa1 19.Vxa1 Hxb4 20.Hxb5 c5 21.Vb2 Fxf3 22.Fxf3 Vd7 23.dxc5 Vxb5 24.Vxb4 Vxc5 25.Vxc5 Fxc5 26.Fc3 Fe7 27.Fxf6 Fxf6 folytatásban osztozott meg a ponton Ruszlan Ponomarjovval.

15...c5 16.dxc5 Vxc5 17.Vxc5 Fxc5 18.Hbd2 Bc8 19.Bac1 Hbd7 20.He5 Fxg2 21.Hxd7 Hxd7 22.Kxg2 Hf6 23.Bc2 Fe7 24.Bdc1 Bxc2 25.Bxc2 Kf8 26.f4 Hd5

Az ukrán sakkozó kicsit rosszabb végjátékot vállalt.

27.Bc1 Ke8 28.Kf3 f5 29.e4 fxe4+ 30.Hxe4 Kd7 31.Hc3 Hf6 32.He4 Hd5 33.Hc3 Hf6 34.Bd1+ Ke8 35.Fc7 Bc8 36.Fe5 Ff8 37.g4 Hd7 38.Fd6

Világos a 38.Fd4 Hf6 39.h3 változatban folytathatta volna a küzdelmet.

38...Fe7 39.Be1 Bc6 40.Fxe7 és döntetlen

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK