Vágólapra másolva!
Minden idők leghosszabb teniszmeccsét játssza kedd óta Wimbledonban John Isner és Nicolas Mahut. Csak az utolsó szett 426 perce tart, az eredményjelző felmondta a szolgálatot, az egy meccsen ütött ászok világcsúcsát már órákkal ezelőtt megdöntötte mindkét játékos. Azért a folyamatos jelen, mert a csata a döntő szett 59:59-es állásánál félbeszakadt - kedd este után másodszor is, sötétedés miatt.

Két teniszező sporttörténelmet ír Wimbledonban. A férfi egyes második fordulójában John Isner és Nicolas Mahut már tíz órája gyűri egymást, de a meccsnek még nincs vége.

A találkozó kedden kezdődött, a két játékos kifejezetten gyorsan, egy óra alatt lejátszotta az első két szettet - ekkor még senki nem gondolta volna, mi következik később. Újabb két játszma következett, mindkettő rövidítésben ért véget, de az ekkor már 2 óra 54 perce tartó meccs sötétedés miatt félbeszakadt.

Szerdán tehát csak egyetlen, döntő játszmát kellett volna lejátszani, ám egyik teniszező sem volt képes elvenni a másik adogatását. Az ötödik szettben a szabályok szerint nincs tie break, így 6:6 után a két sportoló gyűjtögette tovább a gémeket, szépen felváltva, 426 percen, azaz hét órán át.

Menet közben Isnernek volt három meccslabdája, de francia ellenfele ezeket hárítani tudta. Roger Federer az ötödik játszma közepén kezdte a maga meccsét, 6:3, 6:7 (4-7), 6:4, 7:6 (7-5) arányban legyőzte Ilija Bozoljacot, majd ezek után Isnerék még órákig játszottak.

A banánt sem volt ereje elvenni

Különösen a 206 centi magas, 111 kilós amerikai bírta nehezen a strapát, na meg az eredményjelző, amely 50:49-nél elromlott. Isner a nap végén csak öregemberként vonszolta magát a pályán, egy szünetben a neki nyújtott banánt sem volt ereje elvenni. Persze a világranglistán 149. Mahut is szenvedett, egyszer egy éles labdáért nyúlva eldobta ütőjét, amelyet később egy labdaszedőnek kellett visszaadnia.

Forrás: AFP/Glyn Kirk

Végül stílszerűen nem is lett vége a meccsnek, amelyet döntő szett 59:59-nél a sötétedés háromnaposra nyújtott. Wimbledon holnapja szerint csak a döntő szett hosszabb a sportág történetének eddigi leghosszabb meccsénél.

Az eddigi leghosszabb teniszmeccset 2004-ben játszotta Fabrice Santoro és Arnaud Clement a Roland Garroson, előbbi 6 óra 33 perc után győzött. Isnerék ötödik szettje jelenleg hét órája tart.

A legtöbb ászt egy meccsen eddig Ivo Karlovic ütötte, 2009-ben 78-ig jutott egy Radek Stepanek elleni Davis-kupa-meccsen.

A lejátszott gémek számát tekintve eddig Pancho Gonzalez és Charlie Pasarell 1969-es wimbledoni első fordulós meccse tartotta a rekordot. Annak a találkozónak a hatására vezették be később a tie breaket - de csak az első négy játszmára alkalmazva. Senki nem gondolta 41 éve, az akkor 112 gémen át tartó meccs után, hogy mindezt egyetlen szettben is túl lehet szárnyalni. Márpedig a mostani ötödik játszma egyelőre 118 játékot hozott, a találkozó összesen pedig 163-at.




A meccs félbeszakítása ellen az egyre szaporodó közönség, melynek soraiban idő közben John McEnroe is megjelent, hangos "We want more!" skandálással tiltakozott. Hiába, folytatás csütörtökön, a továbbjutóra a holland Thiemo De Bakker vár, aki maga is ötszettes, 4 óra 6 perces meccsen jutott tovább - de mi ez Isnerék tíz órája tartó meneteléséhez mérten?

Wimbledon, férfi egyes, 2. forduló:
John Isner (amerikai, 23.) - Nicolas Mahut (francia) 4:6, 6:3, 6:7 (7-9), 7:6 (7-3), 59:59
Ászok: 98-95
Kettős hibák: 9-20
Nyerő ütések: 333-318
Megnyert pontok: 428-449
Folytatás csütörtökön, 12.00 órától

John Isner (amerikai)
Született: 1985. április 26., Greensboro (Észak-Karolina)
Magasság, súly: 206 centi, 111,4 kilo
Jobbkezes, 2007 óta profi
Jelenleg 19. a világranglistán

Nicolas Mahut (francia)
Született: 1982. január 21., Angers
Magasság, súly: 191 centi, 80 kilo
Jobbkezes, 2000 óta profi
Jelenleg 149. a világranglistán

további eredmények:
Brands (német) - Davigyenko (orosz, 7.) 1:6, 7:6 (7-5), 7:6 (10-8), 6:1
Clement (francia) - Luczak (ausztrál) 6:7 (4-7), 6:3, 6:3, 6:4
Federer (svájci, 1.) - Bozoljac (szerb) 6:3, 6:7 (4-7), 6:4, 7:6 (7-5)
Djokovic (szerb, 3.) - Dent (amerikai) 7:6 (7-5), 6:1, 6:4
Berdych (cseh, 12.) - Becker (német) 7:5, 6:3, 6:4
Hanescu (román, 31.) - Ilhan (török) 6:4, 6:4, 3:6, 6:3
Hewitt (ausztrál, 15.) - Koroljov (kazah) 6:4, 6:4, 3:0-nál Koroljov vállsérülés miatt feladta
Monfils (francia, 21.) - Beck (szlovák) 6:4, 6:4, 6:7 (4-7), 6:4
Lopez (spanyol, 22.) - Berankis (litván) 7:5, 4:6, 6:3, 6:4
Kohlschreiber (német, 29.) - Gabasvili (orosz) 7:6 (8-6), 5:7, 2:6, 7:6 (7-5), 9:7
Roddick (amerikai, 5.) - Llodra (francia) 4:6, 6:4, 6:1, 7:6 (7-2)
Melzer (osztrák, 16.) - Troicki (szerb) 6:7 (5-7), 4:6, 6:3, 7:6 (8-6), 6:3
Lu (tajvani) - Przysiezny (lengyel), 6:4, 7:6 (9-7), 6:3
Mayer (német) - Fish (amerikai) 6:7 (2-7), 6:3, 6:4, 6:4

női egyes, 2. forduló:
Jankovic (szerb, 4.) - Wozniak (kanadai) 4:6, 6:2, 6:4
Zvonarjova (orosz, 21.) - Hlavackova (cseh) 6:1, 6:4
Klejbanova (orosz, 26.) - Kudrjavceva (orosz) 6:4, 6:2
Bondarenko (ukrán, 28.)- Lepchenko (amerikai) 4:6, 6:4, 6:3
ARN - Molik (ausztrál) 7:5, 6:4
Wickmayer (belga, 15.) - Flipkens (belga) 7:6 (11-9), 6:4
Groth (ausztrál) - Oudin (amerikai, 33.) 6:4, 6:3
V. Williams (amerikai, 2.) - Makarova (orosz) 6:0, 6:4
Petrova (orosz, 12.) - Csan (tajvani) 6:3, 6:4
Wickmayer (belga, 15.) - Flipkens (belga) 7:6 (11-9), 6:4
Kirilenko (orosz, 27.) - Perry (amerikai) 6:1, 6:4
Clijsters (belga, 8.) - Sprem (horvát) 6:3, 6:2
Bartoli (francia, 11.) - Martic (horvát) játék nélkül
Kerber (német) - Peer (izraeli, 13.) 3:6, 6:3, 6:4
Henin (belga, 17.) - Barrois (német) 6:3, 7:5
Kulikova (orosz) - Svedova (kazah, 30.) 6:2, 6:4
Pironkova (bolgár) - Dusevina (orosz) 6:3, 6:4

női páros, 1. forduló:
Magdalena Rybarikova, Klara Zakopalova (szlovák, cseh) - CZINK MELINDA, Arantxa Parra Santoja (spanyol) 6:3, 7:6 (7-3)
SZÁVAY ÁGNES, Julia Görges (német) - Naomi Cavaday, Anna Smith (brit) 4:6, 6:4, 6:1