Vágólapra másolva!

Eb-érmekre és vb-rendezésre pályáznak a magyar vívók

A hagyományos szereplés, három-négy érem megszerzésének reményében utazik el a magyar csapat a szombaton kezdődő és jövő csütörtökig tartó lipcsei vívó Európa-bajnokságra.

Az év második legjelentősebb sportági eseményén elsősorban a férfi párbajtőrözőktől és kardozóktól várható jó eredmény, de női tőrben, párbajtőrben és kardban is akadhat kiemelkedő teljesítmény. A magyar színeket 28 vívó képviseli, egy-egy szakágban lesz olyan, aki csak egyéniben, vagy kizárólag csapatban szerepel majd.

Kamuti Jenő szakmai alelnök szerint az erőviszonyok változatlanok, továbbra is az olasz, francia, orosz, német és a magyar csapat a legerősebb, de a lengyelek és a románok is "biztosan éremmel térnek majd haza". Hozzátette még, hogy a jelenlegi vívásban a fizikum dominál, így a technikás vívók nem mindig képesek érvényesíteni tudásukat, s megjegyezte azt is, hogy bár helyes a nemzetközi szövetségnek az a döntése, mellyel a jövő évtől jelentősen csökkentette a Világkupa- és Grand Prix-versenyek számát, az azonban továbbra sem jó, hogy a nyári kontinensviadal után az őszi világbajnokságig nincs verseny.

Nébald György, a kardozók szövetségi kapitánya úgy kezdte esélylatolgatását, visszafogottnak tűnhet, ha azt mondja, hogy a tavalyi eredmény megismétlésében bízik - Plovdivban a fegyvernem mindkét csapata negyedik lett, egyéniben pedig szerény eredmények születtek -, ugyanakkor megjegyezte, hogy már a két negyedik hely kiharcolása sem egyszerű. "Egyéniben mindenképpen többet várok, az idei Világkupákon, Grand Prix-ken nagyon jó eredményeket értek el a magyar versenyzők."

Solti Antal, a tőrözők megbízott szakvezetője - aki a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban helyettes államtitkárként tevékenykedő Szekeres Pál feladatait vette át július 1-jei hatállyal - kiemelte, hogy a női csapat folyamatosan javuló formát mutat, így akár elő is rukkolhat számottevő eredménnyel, de egyéniben is születhet jó eredmény.

A párbajtőrözőket irányító Kulcsár Győzőt Füleky András ügyvezető igazgató helyettesítette, aki a címvédő, tavaly vb-ezüstérmes férfi csapat jó esélyeiről, illetve arról beszélt, hogy a nőknél Szász Emese a világranglistán elfoglalt helyezése alapján a közvetlen élvonalhoz tartozik.

A tavaly világbajnoki bronzérmes kardozó Nagy Orsolya reményét fejezte ki, hogy két elvesztett Európa-bajnoki bronzcsata után ezúttal a csapat érmet szerez, a tőröző Varga Gabriella pedig azt mondta, természetesen örülne, ha az elmúlt évhez hasonlóan ismét harmadik lenne, de megjegyezte, az ember mindig előrébb vágyik.

A tájékoztatón távlati tervekről is szó esett, Erős János elnök bejelentette, hogy a hazai vívószövetség megpályázza a 2013-as világbajnokság rendezési jogát.

Az Eb-csapat:
nők:
kard:
Nagy Orsolya, Pető Réka, Benkó Réka, Várhelyi Anna
párbajtőr: Szász Emese, Takács Emese, Antal Edina, Budai Dorina
tőr: Varga Gabriella, Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Katalin (csak egyéniben), Kreiss Fanni (csak csapatban)

férfiak:
kard: Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Nemcsik Zsolt (csak egyéniben), Lontay Balázs (csak csapatban)
párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Rédli András (csak egyéniben), Pádár Tamás (csak csapatban)
tőr: Szabados Gábor, Gátai Róbert, Bíró Péter, Berjozkin Anton (csak egyéniben), Szabados Kristóf (csak csapatban)