Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően mind a négy magyar induló biztosította helyét a szombati női döntőben a debreceni öttusa Európa-bajnokságon.

Az első napi - csütörtöki - selejtezőben 42 versenyző két csoportban küzdött egymással és a hőséggel, s mindegyikből 18 lépett tovább. Az A-ban Tóth Adrienn 11., Kovács Sarolta 12. lett úgy, hogy a vívás és az úszás után mindketten az első négy között álltak, a kombinált számban azonban a nagy meleg miatt nem erőltették meg magukat, a vége felé már kocogósra fogták a tempót.

A mezőny másik felében Gyenesei Leila hasonló forgatókönyvvel hatodikként futott a célba, Pataki Viktória pedig a 11. helyen zárt. Utóbbi egyéni induló, azaz az ő eredménye nem számít majd bele a csapatversenybe.

A férfiak selejtezőjét pénteken rendezik, többek között Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter és Németh Róbert részvételével. Az ő döntőjük vasárnap lesz, majd hétfőn és kedden váltóversenyre kerül sor.