Társoldalunk:

Fazekas kis erőfeszítéssel is döntős

2010.07.31. 11:00

Fazekas Róbert bejutott, Kővágó Zoltán nem a diszkoszvetés döntőjébe a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon, szombaton. Szintén nem került fináléba a 4x400-as magyar férfi váltó.

A 2002-es Európa-bajnok Fazekas, aki doppingvétség miatti eltiltása után döntős volt a pekingi olimpián, rögtön elsőre túldobta a 63,50 méteres szintet, s 64,30-cal biztosította helyét a vasárnapi fináléban.

"Azt terveztem, hogy minél hamarabb, minél kisebb erőbefektetéssel dobjam meg a szintet, ez sikerült" - nyilatkozott Fazekas. "Ez csak egy feladat volt, amit meg kellett oldani, a döntő az egészen más lesz, azért is, mert most reggel kellett dobni, azt pedig délután rendezik. Nem szeretnék semmit jósolni, egy nagy dobás is kijöhet, edzésen már sikerült."

A Haladás versenyzőjének - akinek edzéseit a visszavonult Európa-bajnok és vb-ezüstérmes kalapácsvető, Annus Adrián irányítja - idei legjobbja 66,21 méter, ezzel kilencedik az európai ranglistán.

Az éremesélyes Kővágó Zoltán meglepetésre kiesett ugyanebben a számban. A 2004-ben olimpiai ezüstérmes versenyző első és második kísérletét is elrontotta, mindkétszer szektoron kívül landolt a diszkosz. Harmadikra pedig nem sikerült nagyot dobnia, az 59,04 m csak a tizedik helyhez volt elég csoportjában, s összesítésben a 21. lett.

"Másfél napja, hogy apa lettem, talán ez a magyarázata ennek a gyenge szereplésnek" - nyilatkozott Kővágó, akinek felesége a volt válogatott sprinter Szabó Enikő. "Jó formában éreztem magam, szerintem a szektoron kívüli dobásokkal, bármelyikkel bekerülhettem volna a döntőbe, de ez most így sikerült. Még hátra van az ob, meg két Gyémánt Liga-verseny, ott szeretnék jól szerepelni."

Kővágó búcsúja azért meglepetés, mert minden idei versenyén dobogós volt, győzött a Gyémánt Liga egyik állomásán is, s az európai ranglistán a harmadik helyen áll. Kővágóhoz hasonlóan kiesett a 2001-es vb-n döntős Varga Roland, aki 2009 óta már horvát színekben versenyez.

A 4x400-as magyar férfi váltó nem jutott döntőbe. A csupa fiatal futóból álló kvartett, soraiban a junior vb-ezüstérmes Deák Nagy Marcell-lel, hatodik lett futamában, 3:08.32 perccel. Lukács Máté a hatodik helyen adta át a váltóbotot Pásztor Gábornak, akit Kovács Zoltán követett. Az utolsó ember, Deák Nagy hetedikként váltott, de egy helyet sikerült javítania. A két futam első három helyezettjei mellett a további két legjobb időt elérő csapat került a vasárnapi fináléba.

A szombati dobogósok

Tizenegy számban osztottak érmeket a barcelonai Eb szombati versenynapján, a győzelmekben nyolc ország sportolói osztoztak. A britek három, a franciák pedig két számban bizonyultak a legjobbnak. A brit Mo Farah a férfi 10.000 méter után 5000-en is nyert.

Eredmények:
férfiak, 800 m:
1. Marcin Lewandowski (Lengyelország) 1:47.07 p
2. Michael Rimmer (Nagy-Britannia) 1:47.17 
3. Adam Kszczot (Lengyelország) 1:47.22

5000 m:
1. Mo Farah (Nagy-Britannia) 13:31.18 p
2. Jesús Espana (Spanyolország) 13:33.12 
3. Hayle Ibrahimov (Azerbajdzsán) 13:34.15

400 m gát:
1. David Greene (Nagy-Britannia) 48.12 mp
2. Rhys Williams (Nagy-Britannia) 48.96
3. Sztanyiszlav Melnykov (Ukrajna) 49.09

rúdugrás:
1. Renaud Lavillenie (Franciaország) 5,85 m
2. Makszim Mazurik (Ukrajna) 5,80
3. Przemyslaw Czerwinski (Lengyelország) 5,75

súlylökés:
1. Andrej Mihnyevics (Fehéroroszország) 21,01 m   
2. Tomasz Majewski (Lengyelország) 21,00   
3. Ralf Bartels (Németország) 20,93   

gerelyhajítás:
1. Andreas Thorkildsen (Norvégia) 88,37 m   
2. Matthias De Zordo (Németország) 87,81
3. Tero Pitkämäki (Finnország) 86,67 

nők, 200 m:
1. Myriam Soumaré (Franciaország) 22.32 mp
2. Jelizaveta Brizsina (Ukrajna) 22.44
3. Alekszandra Fedoriva (Oroszország) 22.44

maraton:
1. Zivile Balciunaite (Litvánia) 2:31:14 ó
2. Nailja Julamanova (Oroszország) 2:32:15
3. Anna Incerti (Olaszország) 2:32:48

100 m gát:
1. Nevin Yanit (Törökország) 12.63 mp
2. Derval O'Rourke (Írország) 12.65
3. Carolin Nytra (Németország) 12.68 

hétpróba:
1. Jessica Ennis (Nagy-Britannia) 6823 pont
2. Natalija Dobrinszka (Ukrajna) 6778
3. Jennifer Oeser (Németország) 6683

hármasugrás:
1. Olha Szaladuha (Ukrajna) 14,81 m
2. Simona La Mantia (Olaszország) 14,56
3. Svetlana Bolshakova (Belgium) 14,55

KAPCSOLÓDÓ CIKK