Vágólapra másolva!
Cseh László élete egyik legszorosabb versenyét nyerte meg a margitszigeti úszó Európa-bajnokság kétszáz vegyes döntőjében, amely előtt osztrák vetélytársa sportszerűtlen eszközöket is bevetett a magyar úszó szerint.

"Fantasztikus élmény, egyben lelki teher volt hazai közönség előtt úszni" - mondta az [origo]-nak Cseh László a verseny után. "Nagy csata volt, végig úgy éreztem, hogy simán elöl vagyok, de a tévéfelvételeken ez nem volt ennyire egyértelmű. A részidőket még nem tudtam tanulmányozni, a hát-mell forduló nem volt jó, becsúszott egy apró baki, de a mell pont elég volt ahhoz, hogy élen forduljak. Azt mondtam, hogyha vezetek az utolsó ötven előtt, akkor nincs az az isten, aki legyőzne. Éreztem a pszichikai hadviselést Rogan részéről, az előfutamban kitekintgetett, mutatta, mennyire jó, ami nem túl sportszerű. Fejben akart megverni, de ott én is elég jó vagyok" - összegzett az immár hétszeres Európa-bajnok.

A két versenyző között régóta kiélezett rivalizálás zajlik, amelynek nem a medence az egyetlen színtere. "Markusszal vigyázni kell, mert mosolyog, de aztán késsel hátba szúr. A verseny előtti nyilatkozatai mindig rejtenek magukban egy kis tüskét" - állítja Cseh, aki 2004-ben és 2009-ben rövidpályán ugyan kikapott Rogantól, de ötvenméteres medencében eddig mindig jobb volt nála.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Most is végig úgy érezte, hogy vissza tudja verni vetélytársa támadásait, a végére azonban nagyon elfáradt. "Az utolsó tizenöt méteren a pulzusom már az egekben volt, azt mondtam magamban, hogyha beledöglök, akkor is megőrzöm az előnyömet, és sikerült. Ha leúszom a kétszáz pillangót, amelynek ma volt az elődöntője, akkor most nem győzök. Ez a mostani volt életem egyik legszorosabb Eb-versenye."

Cseh szerint egy másik körülmény is közrejátszott a sikerben. "Ennyi magyar előtt muszáj valamit virítani, főleg úgy, hogy én vagyok az Európa-csúcstartó. Ha más országban van a verseny, más közönség előtt, akkor lehet, hogy nem győzök. Ez a győzelem a magyar közönségnek szólt" - mondta.

Az Eb első magyar győztese most lazíthat egy kicsit, vasárnap aztán jön a négyszáz vegyes, és ha azt is megnyeri, beéri Darnyi Tamást az Eb-aranyak tekintetében. "Csütörtökön sokat pihenek, de azért lejövök úszni, a pille és a hát, úgy tűnik, rendben van, a mell most jól ment, a gyorson meg, mint mindig, mindent beleadok. A rutin meg az évek most is sokat számítottak, és bár a legjobbamat nem sikerült megjavítani, szeptemberben a friss élményekkel megpróbáljuk kijavítani a hibákat."