Vágólapra másolva!
Habár három aranyérmével az úszó Európa-bajnokság legeredményesebb versenyzője lett, még most is fájlalja a négyszáz vegyesen elszalasztott győzelmét Hosszú Katinka. A Kaliforniában tanuló úszó sajnálja, hogy nem a második napon kezdődött az Eb, az elvárt győzelmeket azonban így is sikerült hoznia, csak éppen más megoszlásban, mint arra számítani lehetett.

- Szándékos volt, hogy százötvennél még a harmadik, negyedik helyen haladt, aztán faképnél hagyta a mezőnyt a kétszáz pillangó vasárnapi döntőben?
- Olyan értelemben igen, hogy elterveztem egy tempót, és ahhoz tartottam magam, függetlenül attól, hogy a verseny egy bizonyos pontján Jakabos Zsuzsa egy testhosszal elment tőlem. Jól osztottam be az erőmet, mindegyik ötvenem olyan volt, ahogy azt előre elképzeltem.

- Maradt még önben valamennyi tartalék?
- Nem hiszem, mindent kiadtam magamból, de szükség is volt rá. Nem maradt bennem egyetlen cseppnyi energia sem, tudtam, hogy számomra ez az Eb utolsó úszása, s annak is az utolsó ötven métere.

- Beszélt már az edzőjével, Dave Salóval?
- Még nem, nem volt rá időnk, nekem sem, neki sem, nagy munkában van, mert a mi klubunk, a USC rendezi a Csendes-óceáni Országok bajnokságát, s rengeteg tennivalója van az előkészületekkel. De ha visszamegyek, akkor kielemezzük a tapasztalatokat. Mert hiába szereztem három arany- és egy ezüstérmet, nagyon nagy szükség van rá.

Forrás: AFP
Hosszú Katinka, Dara Eszter és Mutina Ágnes a 4x200-as gyorváltó döntője után

- Miért, lehetett volna több is az a három arany?
- Persze, nagyon fáj, hogy elvesztettem a négyszáz vegyest. Mindenki a három egyéni számom aranyérmét várta tőlem, s az első napon elszúrtam a négyszáz vegyest. Nem tudom még, hogy mivel, de elszúrtam. Győzelemre készültem, rengeteget edzettem, több volt bennem a 4:36-os időnél. Az edzőm azt mondta, ő még nőt nem látott ilyen keményen készülni, a fiúkkal is tartottam a lépést, úgyhogy nem gondolom, hogy az edzéssel lett volna problémám. Talán inkább a formaidőzítéssel, lehet, hogy többet kellett volna pihennem az Eb előtt, talán túl kevéssel a rajt előtt könnyítettünk az edzéseken. Sokkal több izom van rajtam, mint tavaly volt, gyakorlatilag munkából érkeztem haza, tulajdonképpen maga az Eb volt a rápihenés, ahogy teltek-múltak a napok, úgy kerültem egyre jobb formába. Kár, hogy nem a második napon kezdődött ez az Eb.

- Végül nemcsak a magyar csapatnak, hanem az egész Eb-nek is a legeredményesebb versenyzője lett. Benne volt ez a levegőben?
- Nem hiszem, hogy benne lett volna, bár tényleg sokan várták tőlem, hogy megnyerjem a három egyéni számomat. A négyszáz vegyes nem sikerült, bejött viszont helyette a négyszer kétszázas gyorsváltó. Egy versenyt tényleg nem lehet kiszámítani előre.

- Van valami különbség a két egyéni győzelme között?
- Hogyne. A kétszáz vegyes sokkal, sokkal szorosabb volt, hiszen egyetlen századdal győztem le Verrasztó Evelynt. Amikor azt megnyertem, iszonyatosan boldog voltam, mert előtte a négyszáz vegyes nem sikerült. Az a kétszáz vegyes visszaadta az önbizalmamat.

Forrás: AFP
Verrasztó Evelyn (jobbra) megszorongatta kétszáz vegyesen

- Ha itthon marad, és nem költözik ki Kaliforniába, most akkor is háromszoros Európa-bajnok és világbajnok lenne?
- Nekem az kellett, hogy kimenjek. Nem tudom megmondani, mi lett volna, ha itt maradok, de nagyon jól érzem magam Kaliforniában, úgyhogy maradok is még egy kicsit.