Társoldalunk:

Pljuscsenko nem indulhat a szocsi olimpián

2010.08.24. 11:07

A nemzetközi szövetség (ISU) eltiltotta a versenyzéstől Jevgenyij Pljuscsenkót, az oroszok olimpiai bajnok műkorcsolyázóját, aki az orosz szövetség engedélye nélkül indult el különböző pénzdíjas viadalokon, a márciusi világbajnokságtól viszont visszalépett sérülésre hivatkozva. Miután Pljuscsenko nem fellebbezett, az eltiltás életbe lépett, így nem állhat rajthoz a hazájában, Szocsiban rendezendő 2014-es téli olimpián, amelynek pedig ő a nagykövete.

Az ISU júniusban tiltotta el a 2006-ban olimpiai aranyérmes, emellett kétszeres olimpiai ezüstérmes, és háromszoros világbajnok műkorcsolyázót, akinek három hét állt a rendelkezésére, hogy fellebbezzen a fegyelmi határozat ellen.

Ezt nem tette meg, s az ISU hétfőn hivatalossá emelte az eltiltásáról szóló döntést. Ami azt is jelenti, hogy az ISU-hoz tartozó versenyeken, így Szocsiban, a következő téli olimpián sem indulhat az oroszok 28 éves klasszis sportolója, aki hároméves kihagyás után vett részt az idén februárban rendezett vancouveri téli játékokon, amelyen ezüstérmesként végzett az amerikai Evan Lysacek mögött.

Pljuscsenko nehezen viselte, hogy csak az ezüst jutott neki, a verseny után a pontozókat ostorozta, és az eredményhirdetésnél úgy csinált, mintha nyert volna. Pljuscsenko az olimpia után a visszavonulását is kilátásba helyezte, februárban, amikor megválasztották a szocsi olimpia nagykövetének, viszont már lelkesen nyilatkozott, és azt mondta, mindent megtesz, hogy ott legyen a 2014-es játékokon. Ehhez képest elég fura, hogy nem fellebbezzett az eltiltás ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK