Vágólapra másolva!
A franciák, a britek és a németek mögött a negyedik helyen végzett a  Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság szombati női versenyében. Egyéniben Gyenesei hetedik, Kovács tizedik, Pataki Viktória 18., Tóth Adrienn pedig 27. lett.

A dobogóra az immár háromszoros világbajnok francia Amélie Cazé, a litván Donata Rimsaite és az olimpiai aranyérmes német Lena Schöneborn állhatott fel.

A magyarok a közepesnél jobb, de nem kiváló vívással a franciáktól alig lemaradva a második helyen álltak az első szám után, aztán az úszásban a várakozásnak megfelelően előreléptek. A lovaglással viszont csak Gyenesei lehetett elégedett, Kovács egy ellenszegülés következtében a reméltnél lényegesen több pontot vesztett, Tóth pedig nagyon nehezen birkózott meg egy olyan alkalmi társsal, amelyik az első körben is mindent csinált, csak éppen haladni és ugrani nem akart. A lövészetes futás előtt már inkább az tűnt reálisnak, hogy a magyarok leszorulnak a dobogóról, mert a franciák és a britek eleve előttük álltak, a kombinált számban erős németek pedig alig voltak tőlük lemaradva. Végül a papírforma igazolódott.

Egyéniben Gyenesei végzett a legelőkelőbb helyen a magyarok közül, pedig a vívás után még éppen a legrosszabbul állt. Az úszásban és lovaglásban jelentősen előrelépett, a lövészetes futást már negyedikként kezdhette meg, majd pozícióját az élcsoportban megtartva hetedikként ért célba.

A junior világbajnok Kovácsnak ugyancsak jó esélye volt a kiemelkedő szereplésre, két szám zárultával ő állt a negyedik helyen, a lovaspályán azonban túl sok pontot "hagyott ott", azután pedig már extrateljesítmény kellett volna a visszakapaszkodáshoz, mondjuk olyan, mint Rimsaitéé, aki nagyjából vele startolt és végül második lett.

Három szám után nagyon jól állt Pataki is, ő ötödikként rajtolhatott a futásnál, de nem tudta megőrizni pozícióját az élcsoportban.

"Ez egy fiatal csapat, amelynek két tagja még junior korú. Nekik az Európa-bajnokság és a világbajnokság között egy junior világbajnokságon is el kellett indulniuk, amin nagyon jól szerepeltek. Szoros idényük volt, mostanra már nagyon elfáradtak, de én továbbra is azt mondom, hogy ugyanők egy-két éven belül, ha még egy kis rutint is szereznek, eredményesek lehetnek. Egyéniben pedig a hetedik és a tizedik hely egyáltalán nem rossz" - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

Végeredmény, hagyományos női verseny, egyéni:
1. Amélie Cazé (Franciaország) 5344 pont
2. Donata Rimsaite (Litvánia) 5272
3. Lena Schöneborn (Németország) 5216
...7. Gyenesei Leila 5080 (vívás: 15 győzelem/18 vereség/784 pont, úszás: 2:11.20 perc/1228 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 12:58.47 perc/1888 pont)
...10. Kovács Sarolta 5032 (18/16/856, 2:11.00/1228, 1056, 12:57.91/1892)
...18. Pataki Viktória 4844 (18/16/856, 2:17.33/1152, 1160, 13:51.34/1676)
...27. Tóth Adrienn 4544 (18/16/856, 2:21:63/1104, 852, 13:37.97/1732)

Csapat:
1. Franciaország (Amélie Cazé, Elfie Arnaud, Anais Eudes) 15.108 pont
2. Nagy-Britannia (Heather Fell, Freyja Prentice, Samantha Murray) 14.876
3. Németország (Lena Schöneborn, Eva Trautmann, Annika Schleu) 14.832
4. Magyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn) 14.656

Vasárnap kétfős csapatokkal vegyes váltóra kerül sor.