Vágólapra másolva!
A spanyol Alekszej Shirov egy fordulóval a befejezés előtt már megnyerte a bilbaói Grand Slam-döntőre kvalifikáló sanghaji versenyt. Kalandos partiban, a kínai Wang Hao hathatós segítségével sorozatban harmadszor győzött. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik érdekes, fordulatos csatában sötéttel legyőzte az örmény Levon Aronjant, beérte riválisát. Az utolsó forduló dönti el, hogy Viswanathan Anand, Magnus Carlsen és Shirov mellett ki lesz a döntő negyedik résztvevője.

A világranglista negyedik és ötödik helyezettje, az örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nagy rangadót vívott. Kramnyik a negyedik fordulóban a spanyol Alekszej Shirovtól elszenvedett veresége után nehéz helyzetbe került, de nagy bajnokhoz méltóan megoldotta a nehéz feladatot.

Ebben partner volt a kétszeres olimpiai bajnok Aronjan is, aki nem kerülte el a megnyitáselméleti párbajt. A minőségáldozatos folytatásban világos kezdeményezéshez jutott, de Kramnyik leszerelte az akciót. Aronjan g4-g5-ös terve fölösleges gyengítéshez vezetett. A végjátékra egyszerűsítés megpecsételte világos sorsát, de az orosz exvilágbajnok egy pillanatban mentőövet dobott riválisának.

Aronjan a váratlan lehetőséggel nem élt, elméleti döntetlen végjáték jöhetett volna létre, ehelyett életben tartotta sötét a3 gyalogját, amely végül eldöntötte a játszma sorsát. Kramnyik a sakkokkal eltávolította a világos királyt az a2 gyalogtól, és Aronjan a reménytelen állásban a 71. lépés után feladásra kényszerült. Kramnyik a győzelemmel beérte Aronjant, az utolsó játéknapon világossal a kínai Wang Hao-val játszik, míg Aronjan sötéttel a tornagyőztes Shirovval.

Mesterhármassal ért célba Alekszej Shirov. A spanyol nagymester kalandos partiban, ellenfele hathatós segítségével győzött. Első összecsapásukhoz hasonlóan bajban is volt, de Wang Hao nem tudta kihasználni esélyét. Fölösleges volt a minőségáldozata, majd vesztére kikerülte az örökös sakkot.

Az 5. forduló eredményei:
Levon Aronjan (örmény, 2783) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2780) 0 - 1 (Katalán megnyitás, 71)
Wang Hao (kínai, 2724) - Alekszej Shirov (spanyol, 2749) 0 - 1 (Szláv védelem, 60)

A verseny állása:
1. Alekszej Shirov 11 pont
2-3. Vlagyimir Kramnyik és Levon Aronjan 6
4. Wang Hao 2

Az utolsó forduló párosítása:
Shirov - Aronjan
Kramnyik - Hao

Aronjan,L (2783) - Kramnyik,V (2790)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.Hf3 d5 3.c4 e6 4.g3 dxc4 5.Fg2 Hc6 6.Va4 Fb4+ 7.Fd2 Hd5 8.Fxb4 Hdxb4 9.Hc3 Fd7

A tavalyi Corus-tornán az angol Michael Adams a 9...a6 10.He5 0-0 11.Hxc6 Hxc6 12.Fxc6 bxc6 13.Vxc4 Bb8 14.b3 Vd6 15.He4 Vb4+ 16.Vxb4 Bxb4 változatban létrejött végjátékban nem tudta megvédeni hátrányosabb állását Levon Aronjannal szemben.

10.0-0 a5 11.Vd1 0-0 12.e3 a4 13.Ve2 Ha5 14.He5 Hd5 15.Hxd5 exd5

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

16.Fxd5 Fh3 17.Vf3 Fxf1 18.Fxf7+ Kh8 19.Bxf1 Hc6 20.Hxc6 bxc6 21.Vh5 Bb8 22.Fxc4

Ki elemzett pontosabban? Ki ítélte meg jobban az állásban rejlő lehetőségeket? Egy hónapja játszották Koppenhágában a Rodhstein-Landa partit, ahol az izraeli nagymester 22.Fg6 h6 23.Ve2 Vf6 24.Fb1 c5 25.Bd1 Bfd8 26.Vxc4 Bxb2 után nem kapott elegendő kompenzációt az áldozott minőségért.

22...Bxb2 23.Fd3 g6 24.Fxg6 Ve7 25.Fb1

A sötét ellenjáték alapja az a2 gyalog, ennek megvédését szolgálta a futólépés. A pár napja befejeződött orosz bajnokságon a Hajrullin-Alekszejev játszma 25.a3 Bb5 26.Vh3 Bb3 27.Ff5 Bxa3 28.Bc1 Bxe3 29.fxe3 Vxe3+ 30.Kg2 Vd2+ 31.Kf3 Vd3+ 32.Kf4 Vxd4+ 33.Kf3 Vd3+ örökös sakkal ért véget.

25...Vf7 26.Vc5

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

26...Bxf2! 27.Ve5+ Bf6

Az orosz exvilágbajnok a remivel nem lehetett elégedett.

28.Bf4 Vg7 29.Ff5 Bd6 30.Fc2 Bxf4 31.Vxf4 a3

Vlagyimir Kramnyik a minőségelőnnyel jobban áll, de a gyalogszerkezet miatt vannak nehézségei.

32.g4?!

Aronjan segít riválisának, fölösleges gyengítés.

32...Ve7 33.g5

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

33...c5! 34.dxc5 Bd2 35.Fb3 Kg7 36.h4 Bd3 37.Kg2 Bxe3 38.Vd4+ Be5 39.Fd5 c6 40.Kg3 h6! 41.gxh6+ Kxh6 42.Vf4+ Kh7 43.Fxc6 Bxc5 44.Ve4+ Vxe4 45.Fxe4+

A végjátéknak nyernie kell. Kedvező sötétre, hogy a világos gyalog a2-ön rögzítve.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

45...Kg7 46.Kf4 Kf6 47.Ke3 Ke5 48.Kd3 Bb5 49.Kc4 Bb2 50.Fh7 Bh2 51.h5 Bxh5 52.Fc2 Bh2 53.Kb3 Kd4 54.Fg6 Bh4?

Vlagyimir Kramnyik a győzelem kapujában megingott, és kockáztatta a nyerést. Nalimov végjátékbázisa az 54...Bh6 55.Ff5 Ba6 56.Fd7 Ba7 57.Ff5 Ke3 58.Kc3 Ke2 59.Fg4+ Ke1 változatot adja, és sötét 52 lépésben mattol!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

55.Kb4?

Le kellett volna ütni az a3 gyalogot, és Nalimov elemzése szerint elméleti döntetlen az állás! 55.Kxa3 Kc3 56.Fe4! Bf4 57.Fg2 Bd4 58.Fc6 Bd6 59.Fb5 Bd8 60.Fc6 Bc8 61.Ff3 Bc4 62.Fe4 és sötét nem tud előrejutni!

55...Bh6! 56.Ff7 Ba6 57.Fg8 Ba7 58.Fe6 Kd3 59.Fb3 Kd2 60.Fa4 Bb7+! 61.Kc4 Kc1 62.Kc3 Kb1 63.Fb3 Bc7+ 64.Kd3 Kb2 65.Kd2 Bd7+ 66.Ke3 Kc3 67.Fg8 Be7+ 68.Kf2 Kd2 69.Kf3 Kd3 70.Kf2 Be2+ 71.Kf3 Be8 és világos feladta. A világos király már messze az a gyalogtól, 72.Fb3 Kc3 73.Kf2 Kb2 74.Kf3 Be1 75.Fd5 Ba1 76.Ke4 Bxa2 77.Kd4 Ba1 a nyerés útja.

Hao Wang (2724) - Shirov,A (2749)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Fe2 Hbd7 8.0-0 dxc4

Ritkább folytatás, amit Vaszilij Ivancsuk is megjátszott Etienne Bacrot ellen, de Wang Hao is kedveli.

9.Fxc4 b5

Újítás. Hao 9...Fh5 10.Fe2 Fxe2 11.Vxe2 c5-tel próbálkozott.

10.Fe2 a6 11.f4 b4 12.Hxg6 hxg6 13.Ha4 c5 14.b3 Hd5 15.e4 H5b6 16.Hxb6 Vxb6 17.d5! e5?!

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

18.Fg4!

Viharfelhők sötét állása körül, világos fölénye egyértelmű.

18...Fd6 19.Fxd7+ Kxd7 20.Vg4+ Ke8 21.Kh1 Vd8 22.g3 Vd7 23.f5 Kf8 24.Fe3 Bc8 25.Ve2 gxf5 26.Bxf5 Vb5 27.Vg4 Bc7 28.Baf1 Kg8

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

29.Bxf7?!

Csak remire jó a kiskombináció. 29.Bf6 Vd7 30.Vxd7 Bxd7 31.B6f2 f6 32.Kg2 Kf7 33.Bc2 Bc7 34.h4 a5 35.Bfc1 Bhc8 36.Kf3 kényelmes álláshoz vezetett volna.

29...Bxf7 30.Bxf7 Kxf7 31.Ve6+ Kf8 32.Vxd6+ Kg8 33.Ve6+ Kh7 34.Vf5+ Kg8 35.Fg5

A kínai nagymester délibábot kergetett.

35...Vd3 36.h4 Vb1+ 37.Kg2 Vxa2+ 38.Kh3 Va1 39.Vc8+ Kh7 40.Vf5+ Kg8 41.Vf3

Még mindig remizhetett volna.

41...Vc3 42.Vg4 Va1 43.Ve2 Vh1+ 44.Kg4 Kh7 45.Fe7?! a5 46.Fxc5 Bc8 47.d6? Vc1 48.Fb6 Vh6!

A világos király került bajba.

49.Vd1 a4 50.Vd5 Bc3 51.Vxe5 axb3 52.d7 Vg6+ 53.Kh3 b2 54.h5 Vf7 55.Ve8 Vf1+ 56.Kh4 Vh1+ 57.Kg5 Bxg3+ 58.Kf5 Vf3+ 59.Ke5 b1V 60.Kd4 és világos feladta