Vágólapra másolva!

Társait láthatta el doppinggal a világbajnok futónő

Terhességére való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Marta Domínguezt, a spanyolok világbajnok akadályfutóját, aki nyolc órán keresztül volt őrizetben a spanyolországi Palencia rendőrkapitányságán.

A Spanyol Atlétikai Szövetség (RFEA) alelnökét azért vitték be, mert felmerült annak a gyanúja, hogy tiltott szerekkel látott el sportolókat. Az RFEA pénteken délelőtt bejelentette, hogy az eset után ideiglenesen felfüggesztette alelnöki pozíciójából Domínguezt, akit a döntésről Jose Maria Odriozola, a szövetség elnöke levélben tájékoztatott.

A helyi rádió jelentése szerint a 35 éves atlétát azzal a feltétellel engedték haza, hogy a továbbiakban rendszeresen jelentkezik a hatóságnál.

A rendőrség egy akció keretében csütörtökön további 13 személyt tartóztatott le, köztük a 2006-os spanyol kerékpáros doppingbotrányban központi szerepet játszó orvost, Eufemiano Fuentest.