Vágólapra másolva!
Egészen kiváló mérkőzést vívott egymással szombaton éjszaka Las Vegasban Amir Khan és Marcos Rene Maidana. A kisváltósúlyú világbajnok Khan a tizedik menetben a kiütés szélére sodródott, ám végül szoros, de egyhangú pontozással megvédte a címét a félelmetes ütőerejű Maidanával szemben.

A WBA szervezet kisváltósúlyú világbajnoki címéért kiírt találkozó már a nyitómenetben komoly izgalmakkal és látványos pillanatokban lepte meg a közönséget, ugyanis a várakozásokkal ellentétben nemcsak Maidana kezdett agresszívan, hanem kisebb meglepetésre a sokak által gyenge állúnak tartott Khan is bátran belevetette magát a küzdelembe. A Freddie Roach, Alex Ariza edzőpáros által felkészített Khan villámgyors kombinációkkal és folyamatos oldalirányú mozgással fojtotta, illetve kerülte el Maidana rohamait, és az első felvonás vége előtt pár másodperccel egy nagyon kemény balos testütéssel padlóra küldte az ideiglenes bajnok argentint. Maidana felállt, de láthatóan komoly fájdalmai voltak, Khan pedig megkísérelte befejezni a találkozót, de Maidana kihúzta lábon.

A szünet után ott folytatódott a küzdelem, ahol az első három percben abbahagyták, Khan mintegy előre menekülve továbbra is támadásban maradt, és bár az 5. menetben könyöklésért Joe Cortez mérkőzésvezető által pontlevonással sújtott Maidana összekapta magát, és több alkalommal is tisztán eltalálta ellenfelét, Khan nem rogyott meg.

A sokkal gyorsabb kezű, és lábon is ügyesen mozgó angol néha ugyan beszorult a sarokba vagy a kötelekhez, azonban a találkozó közepén fölénybe kerülő Maidana képtelen volt bevinni egy mindent eldöntő nagy ütést (sokan ezt tartották az egyetlen esélyének), de erőszakos, rakkolós harcmodorából jottányit sem engedve végig tapadt a fiatal Khanra, aki a találkozó során több olyan ütést is kihordott lábon, amelyek korábban komoly gondot okoztak, vagy okozhattak volna számára.

A parázs ütésváltásokkal tarkított összecsapás a 10. menetben vett majdnem drámai fordulatot, amikor Maidana egy kegyetlen, állcsúcsra mért jobbhoroggal megrendítette a rossz irányba, jobbra elmozgó, és ezáltal ellenfele legveszélyesebb ütésébe belelépő Khant, aki tántorogva és hátrálva próbálta túlélni a kritikus időszakot, ami sikerült is neki, és szinte csodával határos módon átvészelte a nehéz másodperceket.

A kiváló mérkőzést végül a pontozók döntötték el, akik szorosan, de egyhangúan (114-111, 114-111, 113-112) a megviselt ábrázatú, huszonnégy éves Khant látták jobbnak, aki ezzel harmadszor védte meg tavaly júliusban, Andriy Kotelnik legyőzésével megszerzett világbajnoki címét.

Khan profi mérlege tovább javult, hiszen egy vereséggel szemben immár huszonnégy győzelem áll, míg Maidana huszonkilenc - abból huszonhetet KO-val - megnyert meccse mellett második vereségét szenvedte el.

Profiboksz.hu